Fontos számunkra a magyar családokba születő gyermekek
Számos szervezet ismerte már fel a magyar családok közösségépítő támogatása fontosságát. A Felvidéken születő magyar gyermekek, felcseperedve, fontos részévé válnak a helyi közösségeknek, ezért fontosnak érezzük, hogy a megszületésükkor köszöntsük megérkezésüket.
Ezt a szándékát több szervezet is üdvözlő ajándékkal kívánja kifejezni. Ebben a szellemben indult útjára 2017-ben a Rákóczi Szövetség által meghirdetett Gólyahír Program, melynek keretén belül minden magyar ajkú családba született gyermek kap ajándékba egy babanaplót.
Régiónk dinamikusan fejlődő szervezete, a Megbecsültek Társasága, mely a szépkorúak érdekében kifejtett tevékenységével már nagy ismertségre tett szert, a nagyszülők után az unokákat is meg szeretné szólítani. Hosszas tervezést követően, 2018. június 1-vel kezdődően a mátyusföldi újszülöttek köszöntésére elindítottuk a Gólya hozza programot, mely egy üdvözlő ajándékcsomaggal szeretné köszönteni az újszülötteket és családjukat. Az ajándékcsomag tartalma: babakozmetikum, gyerekzene CD a Kicsi Hang verséneklő zenekar jóvoltából, szakirodalom az anyukáknak (Vida Ági – Anyapszichológia), mondókás könyv (Gágyor József – Édes kincsem, kis virágom), információs anyagok a magyar kisgyerekes családok számára támogatásokról és rendezvényekről, egy horgolt játék és a Rákóczi Szövetséggel együttműködve, az általuk kiadott babanapló is belekerül a csomagba. Ez a program a továbbiakban az egész Felvidékre ki lesz terjesztve.
Abból is látszik, hogy mennyire fontosnak érezzük a magyar újszülöttek köszöntését, hogy több szervezet összefogásával szép köszöntő rendezvény született meg Vezekényen. A helyi önkormányzat nyitottsága és Zupkó Tamás polgármester úr szeretetteljes kezdeményezése hatására, tartalmas és jó hangulatú babaköszöntő összejövetel valósulhatott meg 2019. február 13-án. A 2018-as évben született babákat egy Ringató foglalkozással és a babaköszöntő ajándékokkal várták a szervezők. Szép példája ez az építő összefogásnak, hisz a megvalósítás érdekében 3 szervezet és a házigazda önkormányzat dolgozott össze: Megbecsültek Társasága, Galánta és Vidéke Társulás – GAVIT (a Rákóczi Szövetség helyi képviselője), a Cseperedő program (mely a Felvidéken működő Ringatókat és Szülők Iskolája előadásokat fogja össze) és a Vezekényi Polgármesteri Hivatal.
A rendezvény és az összefogás oly jól sikerült, hogy a jövőben tervezzük más településeken is hasonló módon köszönteni az újszülötteket.
| Menü |