<<  168/283 >>

Ünnepi nótaest Tardoskedden 25 éves a Fehér Akác Asszonykórus

21.3.2019 07:33 | Birkus Magda, Szabó Imre

http://www.terrahirujsag.sk/

   A Csemadok Tardoskeddi Alapszervezete 2018. december 29-én remek hangulatú, vérpezsdítő nótaestet tartott. Egy zenés műsort már egy évvel ezelőtt decemberben is rendeztek – óriási sikerrel – de ez az esemény most kivételes volt. Ugyanis nem kizárólag azért szervezték meg, hogy a két ünnep között egy rövid, hideg, téli délutánon rávegyék a falu népét egy kis nótahallgatásra, egy kis vigalomra, hanem azért, mert a tardoskeddi Csemadok mellett működő Fehér Akác Asszonykórus 2018-ban ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.

   1993 szeptemberében a helyi nyugdíjas klub vegyeskarából Varga Katalin – Kati néni – vezetésével kilépett hét asszony és alakítottak egy asszonykórust. Tardoskeddi dalokat akartak gyűjteni és énekelni, hogy a régi értékek ne vesszenek el, ne merüljenek feledésbe. Az elején leginkább csak a községi rendezvényeken léptek fel, később már máshová is kaptak meghívásokat. 1999-ben neveztek be először a rendkívül színvonalas Bíborpiros Szép Rózsa többfordulós országos népzenei versenybe. Akkor kapták azt a javaslatot, hogy legközelebb eredeti hazai dalokkal próbálkozzanak. A 2000-ben rendezett egri Palóc Gálára, ahová Méry Margit néprajzkutató biztatására jelentkeztek, már a nevezetes tardoskeddi dudanótákat vitték. Ennek története van, mert az asszonyok először bizony elpirultak a nóták pikánsan félreérthetetlen szövegének még a gondolatára is. Ilyen „csunyákot” ínekőjjünk mink a szinpadon? Csunya-nem csunya – itteni, tardoskeddi, a mienk ... Jól tették. A dudanótáknak óriási sikerük volt. Azóta is repertoáron tartják.

   Így telt el 25 év. Negyed évszázad. A sikert, elismerést, tiszteletet soha nem adják ingyen. Ki kell érdemelni. Ezek az asszonyok kiérdemelték. Megdolgoztak érte: próbák végtelen sora, fellépések, utazások. Meg kellett tanulniuk mindezt megszervezni, felépíteni a énekkarukat, megkeresni, megtanulni és összeállítani a dalcsokrokat, kiválasztani a fellépőruhákat, mert az asszonyok akkor a legszebbek, ha színpompás viseletbe öltöznek. Az asszonykórus természetesen megkapott minden segítséget egyrészt a Csemadoktól, másrészt Tardoskedd polgármestereitől is. Kele Lajos, aki a megalakulás évében volt a falu polgármestere, találta ki a Fehér Akác elnevezést – az akkori fellépőruhák színe olyan volt, mint egy virágba borult szépséges akácfa. Később Bara Mihály, Juhász György és a község mostani polgármestere, Tóth Marián is mindent megtettek, hogy az énekkar működhessen, utazhasson, felléphessen. Ahogy teltek az évek, változott a kórus is. Néhányan örökre elmentek, néhányan megöregedtek, már nem tudták vállalni a fellépéseket. Jöttek azonban új tagok, akik folytatták ezt a nehéz, de nagyon szép munkát. 2006-ban Varga Kati néni után Mojzes Erzsébet lett az énekkar vezetője. Az asszonykórus azóta is sikert sikerre halmoz. Fellépnek minden helyi rendezvényen és végigénekelték a közeli, s távoli környéket, felléptek Magyarországon és Ausztriában is. Beneveztek minden népzenei versenyre és hozták a díjakat. Tán már számát se tudják a rengeteg elismerésnek, arany, ezüst és bronzfokozatnak, amit megérdemelten nyertek el. Amire a legbüszkébbek: 2002-ben Pozsonyban megkapták az Arany Páva díjat, 2005-ben Mezőtúron az Arany Páva Nagydíjat, 2008-ban Budapesten a KÓTA Díjat és 2014-ben szintén Budapestről elhozták a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei Döntőjének  Vass Lajos Nagydíját. A szépséges plaketteket úgy őrzik, mint a szemük fényét. Az összes díjat pedig szinte lehetetlen lenne felsorolni.

   Ezt a 25 évet szerették volna úgy istenigazából megünnepelni, énekelni, dalolni, kiállni a közönség elé és megmutatni, mit tudnak. Ám „egyedül” mit sem ér az ünneplés. És Tardoskedden van kivel együttdalolni. A Vanya István vezette Tardoskeddi Férfikar remek énekeseinél és a kitűnő Tardoskeddi Citerásoknál nincs is jobb társaság egy nótaesten. Mindkét együttes szívesen vállalta a közreműködést. Szabó Imre, a Férfikar tagja pedig külön meglepetés-ajándékkal készült. Elsősorban a Fehér Akác asszonyainak, de a közönség minden hölgytagjának ajánlva szívszorító-szépen énekelte el – Matúš Hlozák, tótmegyeri orgonaművész zenei kíséretével – a Sorrentói emlék című dal anyáknak szóló magyar változatát, könnyeket csalva nem egy asszony, de még egynémely férfi szemébe is.

   Meghívták az énekkar régi tagjait, és aki tudott, örömmel jött el. A 83 éves Varga Kati néni a színpadon nemcsak az énekkarral énekelt együtt, de még két szólóra is vállalkozott.

   A rendezvény konferansziéja két másodikos gimnazista, Benkő Enikő és Végh Alex voltak, akik kifogástalanul, magas színvonalon vezették le a műsort és egyben megismertették a közönséggel az énekkar történetét a kezdetektől fogva egészen napjainkig.

   A nótaest műsorának főszereplője egyértelműen a Fehér Akác Asszonykórus volt. A híres-hírhedt, nevezetes dudanótákkal kezdték, de elénekelték a medvesalji dalcsokrot és egy nem népdalokból álló egyveleget is. A Férfikar lakodalmas dalokkal, betyárnótákkal szórakoztatta a közönséget, a Citerások fellépése pedig már önmagában élmény. A nótaest végén Mojzes Erzsébet, az énekkar vezetője mondott köszönetet mindenkinek, aki az elmúlt 25 év alatt segítette az énekkart, majd színpadra vonult az est összes szereplője és mindannyian – Szabó Imre harmonikakíséretével –, a közönséggel együtt énekelték el a Palóc himnuszt. A szünetben mindenki megnézhette a kiállítást, ami az Asszonykórus elmúlt 25 évét mutatta be.

   A pompás ünnepség ezzel még mindig nem ért véget, ugyanis a rendezvénynek valódi sztárvendégei is voltak. A műsor második felében fellépett Vanya Róbert, a Budapesti Operettszínház tardoskeddi származású fiatal művésze és neje, Lőrincz Veronika, akik operettdalokat és táncokat adtak elő. Bravúrosan, szemet gyönyörködtető operettvilágot varázsolva a közönség elé.  

   A műsor fantasztikus volt. A Faluház nagytermében tűt is alig lehetett volna leejteni. Foglalt volt az összes szék, a hálás közönség a szereplőkkel együtt örült, dalolt, könnyezett és nevetett.

   Ezt a nótaestet minden bizonnyal még évekig emlegetni fogják a faluban. Minden elismerésünk a Fehér Akác Asszonykórus tagjainak! Vas Erzsébet, Vaňa Teréz, Bogdány Katalin, Mogrovič Magdolna, Szpevák Izabella, Móder Katalin, Fialka Márta és az énekkar vezetője, Mojzes Erzsébet hónapokig tervezték, szervezték ezt a műsort. A szívüket és lelküket adták minden taktusba, minden dalba, nótába.

   Az Asszonykórus hírneve, sikerei még a széles nagyvilágba is eljutnak. A Férfikar ugyanis kivételesen jó kapcsolatot ápol az egyik legtöbbet olvasott magyar író, Fekete István Chicagóban élő fiával, ifj. Fekete Istvánnal, aki minden levelében élénken érdeklődik a tardoskeddi kulturális élet iránt. Fekete úr természetesen megkapta a mostani parádés nótaest teljes CD felvételét, hogy megcsodálhassa a tardoskeddi folklórcsoportok tudását, tehetségét, tevékenységét. Ismerjék meg az Egyesült Államokban élő magyarok is, mit tudnak a tardoskeddiek!    

   A Fehér Akác Asszonykórusnak szívből gratulálunk és mindannyiuknak sok erőt, egészséget és még számtalan, szép élményekkel, sikerrel teli évet kívánunk!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  168/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom