<<  105/283 >>

Újra együtt Bajmócon a Megbecsültek Társaságával

27.8.2020 19:32

http://www.terrahirujsag.sk/

   Alaposan megváltoztak mindennapjaink, óvatosabbá váltunk, de ugyanakkor a meglévő emberi kapcsolatok még erősebb köteléket szőttek közénk. Mindannyian vártuk már a találkozást az összeszokott csapattal és a Mátyusföld szerte szétszóródott szépkorú baráti társaság nagy örömmel üdvözölte egymást újra a júliusi utunk során. Bajmócra vezetett utunk, ahová két busszal érkeztünk meg, hogy felsétálva a lombkorona sétányon, megcsodálhassuk a meseszép panorámát. A nemrég épült kilátó kellemes környezetben, nem megerőltető sétával a lombok feletti magasságba kalauzolja az idelátogatót.

   A kellemes sétát követően finom ebéddel vártak minket a bajmóci várudvar vendéglőjébe, majd ki-ki kedve szerint nézelődhetett a vármúzeumban, a belvárosban, vagy esetleg a helyi állatkertben.

   Következő programunkat augusztus 12-re tervezzük, Kistapolcsányba látogatunk a Megbecsültek Társasága utazni vágyó csapatával.

   További információk a következő időszak programjairól:

   2020. augusztus 21-24. – Szatmárnémeti – idén elmarad (a befizetett előlegek visszautalásra kerülnek)

   2020. szeptember 8. – Burgenland

   2020. szeptember 24-27. – Karlove Vary (4 nap) – a járványügyi szabályozások szigorú betartása mellett

   A nyári időszakra csökkentett irodai nyitvatartással üzemelünk: kedd és szerda, 8:00 – 12:00.

   Programjainkkal kapcsolatos kérdéseikkel szívesen állunk rendelkezésükre telefonon az alábbi telefonszámokon: Fodor Szilvia - 0905/30-38-60, Horváth Judit - 0915/46-45-10, valamint személyesen a Megbecsültek Társasága irodájában: Galánta, Városi Könyvtár épülete, 1. emelet, 6-os ajtó.

   Programjaink és tevékenységünk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi és szellemi támogatásával valósulnak meg, melyért ezúton is köszönetünket szeretnénk kifejezni.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  105/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom