<<  156/333 >>

„Karanténos” helyzetkép a Mátyusföldi Cseperedő csoportok háza tájáról – 2. rész

20.7.2020 11:41

http://www.terrahirujsag.sk/

   Cséfalvay Ivett – a galántai és nagymácsédi Cseperedő csoportok háziasszonya. Az általa vezetett csoportok működéséről és összekovácsoltságáról pár csoporttag véleményén keresztül szeretnénk bepillantást nyújtani:

Kinga Nagymácsédról:

   „Nagymácsédon Cséfalvay Ivi tartja a Ringató foglalkozást. Rendszeresen jártunk kislányommal, aki nemsokára 2 éves lesz. Imádja! Szeret lovagolni, borsot főzni, ujjakon számolni, tapsolni. Kedvence a „Hull a szilva a fáról” és a „Sárkány paripán vágtattam” c. dalocska. Élvezi az éneklést, dalolást, öleli a játékokat, miközben Ivi gitározik, sok esetben más hangszeren is játszik. Sokszínűvé teszi, szívvel lélekkel csinálja értünk. Aztán felütötte fejét a koronavírus. Leállt minden. Ringató sem volt. Hiányzott nagyon! Lányomnak is, nekem is. Otthon hallgattuk a Ringatós CD-ket. Ivi sok csoportba meghívott, amelyek tagjaként élőben ringatózhattunk másokkal. Ennek nagyon örültünk, hogy legalább ily módon pótolhattuk a Ringatós foglalkozásokat.”

Gabriella Diószegről:

   „Amikor először jártunk Ringatós foglalkozáson, éreztem, hogy ez bizony "szerelem első látásra". Magával ragadott a hangulat. A zene, a ritmus, a sok mosolygós gyerkőc és vidám szüleik szinte mágnesként vonzottak engem. Így amikor jött a hír, hogy szünetel a Ringató, bizony összeszorult torokkal, szomorúan vettünk róla tudomást.

   Az első hét után, mikor már biztossá vált, hogy a "szünet" kicsit hosszabb ideig fog tartani, már éreztem a Ringató hiányát. Hiszen az a heti "fél óra" olyan sokat adott nekünk hétről hétre. Feltöltődés, kikapcsolódás, kacagás és mindez úgy, hogy közben a gyermekünk is remekül szórakozik. Játszva ültetjük el a népi kultúránkat és a zene apró magvait a kicsikbe. Mi szülők pedig mindezt mérhetetlenül élvezzük.

   Szerencsénkre ezt a hiányt gyorsan igyekeztek számukra pótolni. Sorra jöttek a meghívások az online Ringatókra. Az első ének még fura volt, de pár perc után már teli torokból jöttek a dalok. Bár a forma eltért a megszokottól, azért kárpótolt a mennyiség. Hálás köszönet az összes Ringatós foglakozásért, megjegyzem, bőségesen voltak, melyeken részt tudtunk venni online a pandémie időszaka alatt.”

Veronika Nagymácsédról:

   „Nagyon hiányoznak a ringató foglalkozások Miusnak és nekem is. Nézzük az online Ringatókat és sokat éneklünk és gitározunk otthon. Úgy játszunk, hogy a Miuska az Ivett (a mi Ringatós foglalkozásvezetőnk) én meg tapsolok és éneklünk közbe. Nagyon szereti "A Dunáról fúj a szél"-t és sok mást is.”

   A Cseperedő közösség programjai újragondolva, de töretlen lendülettel folytatódnak tovább. Programjaink és tevékenységünk a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a BGA Zrt. támogatásával valósul meg.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  156/333 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom