logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  211/268 >>

Közösségépítő disznóölés Deákiban

19.3.2018 14:02 | Gaál László

   Aki valaha is látta Bacsó Péternek az 1969-ben készült „A tanú” című filmjét, az biztosan emlékszik a címben szereplő mondatra: „És meghalt Rezső”.  Rezső egy sertés, akit a pincében nevelnek titokban, és ott is ölik meg, ugyanis a film a múlt század ötvenes éveiben játszódik, amikor a kommunista diktatúra idején még disznót is csak titokban lehetett vágni. Idén február utolsó szombatján az egyik deáki porta hátsó udvarában is meghalt „Rezső” - azazhogy Laci, mert a gazdája így nevezte. A főszegi portán csak a legyilkolása történt a disznónak, akit aztán átszállítottak a nyugdíjasotthon udvarára, hogy ott tartsák meg a hagyományos falusi disznóölést.

   Az akció azért is mondható hagyományosnak, mert három éve született az ötlet, hogy a faluban működő kulturális és társadalmi szervezetek meg baráti társaságok közösen vásároljanak egy disznót, és közösen tartsanak egy jó hangulatú, közösségépítő, barátságokat erősítő falusi disznóölést. Akkor meg is valósult az első, hagyományteremtő közös akció, és ezt a hagyományt folytatták a mostani szép napos és fagyos februári hétvégén. Tréfálkozva akár azt is mondhatnánk, hogy a falusi disznóölés egy „anyakönyvezett, városi” disznóval történt. A gazda ugyanis szenvedélyes régiséggyűjtő, és az udvarában mindenféle régi szerszámok és egyéb régiségek mellett a disznóól ajtaján egy „Városi hivatal” feliratú, az ablakában pedig egy „Anyakönyvi hivatal” feliratú, valamikor réges-régen kiselejtezett bádogtábla van.  Ezért mondhatnánk akár azt is, hogy egyenesen a városi hivatalból hoztuk a vágnivalót. „Laci” nem adta olcsón az életét. Hiába lőtték meg a disznóölő pisztollyal a homloka közepén, attól ugyan mindjárt eldőlt, de aztán meggondolta magát, és amikor már a késsel is utat nyitottak a torkán a véreshurkába való vérnek, abból csak egy kisebb tálra valót sikerült felfogni, mert „Laci” úgy döntött, hogy ő három markos legény szorításában is elrugdalja magát vagy két méterre, közben a drága vérével vastagon locsolva gazduram udvarát. Így esett meg, hogy a hurkaféleségek közül az idén csak májas készült, a nagy nehezen felfogott maradék vérből pedig hagymás sült vér lett reggelire. De az legalább kitűnőre sikeredett.

   Az előző években már jól bevált hagyomány szerint a disznó feldolgozása most is az egyes szervezetek közötti munkamegosztással történt. A pörzsölésben meg a disznó szétszedésében leginkább a községi hivatal mellett működő kisüzem alkalmazottai működtek közre, a kiskertészek a kolbászt, a tűzoltók a hurkát, a csemadokosok a takartat meg a toros káposztát készítették, a pecsenyesütés megint az Együtt Deákiért Polgári Társulás feladata lett, az Apacsapat nevű baráti társaság meg a zsírszalonnát sütötte ki, amiből a zsír mellett természetesen finom ropogós töpörtyű is lett. Persze nemcsak a munkáról szólt ez a nap, hanem inkább a szórakozásról. Közben torok nem maradt szárazon. Azt mindenki tudja, hogy disznóöléshez nem lehet pálinka nélkül hozzákezdeni. Vagy lehet, de nem érdemes. A legtöbben tartották is magukat ehhez. Az Apacsapat egyik oszlopos tagja meg is jegyezte, hogy ezeket az akciókat disznóölés helyett nevezhetnénk akár „egymás pálinkáját kóstolgatás”-nak is. Mert ilyenkor sokan igyekeznek saját főzésű, vagy legalábbis saját gyümölcsből főzött házipálinkával kínálni a többieket. Így aztán vidáman zajlik a munka, kora délutánra el is készülnek a „disznóságok” amelyekből a nyugdíjasotthon étkezőjében terítenek gazdag vacsorát. Erre aztán a disznóölők feleségestől, férjestől, baráttal, barátnővel jönnek vissza, és az ízletes vacsora után jóízű beszélgetésekkel, jókedvű nótázással zárják a napot. Igy volt ez most is, pontosabban 2018. február 24-én.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  211/268 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat