logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  9/173 >>

Ha február, akkor szinház

18.3.2020 17:23 | /HJ/

   A Megbecsültek Társasága februári programjairól

   Társulásunknál már hagyományossá vált, hogy februárban főleg színházlátogatásokat szervezünk tagjaink részére. Február hónapban - sokszínű kulturális kínálattal, minden érdeklődő igényeit kielégítve - 3 színházi előadáson is részt vehettek szervezetünk tagjai és pártolói.

   Budapestre, Európa egyik legszebb fővárosába utazni mindig nagy élmény, ezúttal két alkalommal is odalátogattunk a színielőadások kapcsán: február elején a Turay Ida Színházban néztünk meg egy izgalmas és tanulságos vígjátékot, „Francia szobalány” címmel. A hónap közepén ismét házhoz jött a színház, és Galántán láttuk vendégül a Magyarock Dalszínház társulatát a „Fehérlaposok” c. előadással, mely egy máig fájó emlékezetű korszakot, a felvidéki kitelepítéseket dolgozza fel.

   Február 26-án budapesti úttal zártuk a farsangi időszakot. Az Operettszínházba látogattunk, a „János Vitéz” c. daljátékot néztük meg, és egy kicsit bóklásztunk Budapest belvárosában. Erre a programunkra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy 3 busszal keltünk útra. A napot egy finom vacsorával zártuk a bicskei Korona étteremben, ahová a kedves kiszolgálás és a finom ízek csábítottak vissza bennünket.

   Márciustól ismét a kirándulásoké lesz a főszerep, Kistapolcsány szépségeivel fogunk ismerkedni, de Budapestre is visszatérünk, a Fővárosi Nagycirkuszba látogatunk.

   Programjainkkal kapcsolatos kérdéseikkel szívesen állunk rendelkezésükre telefonon az alábbi telefonszámokon:

  • Fodor Szilvia - 0905/30-38-60,
  •  Kovács Marcela - 0902/82-29-67,
  •  Horváth Judit - 0915/46-45-10

   valamint személyesen, a Megbecsültek Társasága irodájában: Galánta, Városi Könyvtár épülete, 1. emelet, 10-es ajtó.

   Programjaink és tevékenységünk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi és szellemi támogatásával valósulnak meg, melyért ezúton is köszönetünket szeretnénk kifejezni.

 


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  9/173 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat