logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  152/254 >>

Az őslakos hal visszatér

21.12.2018 13:25 | Takács Zoltán

   A Natur Aqua PT által gondozott Aranykárász tavon a 2018-as esztendőben is zajlott az élet. Áprilisban megtörtént a tavaszi telepítés, amely során 4 mázsa háromnyaras pontyot helyeztünk a tóba és 100 kiló egynyarasat a halneveldéül szolgáló kisebbik részbe.  Május elején egy helyi horgász jóvoltából megdőlt a tórekord is.  Tóth Bence által partra terelt ponty súlya 19,2 kg volt. A hónap végén hosszas fáradozás után végre a horgásztó névadó halát, az aranykárászt is sikerült visszatelepítenünk. Napjainkban ez az őshonos halunk szinte teljesen eltűnt vizeinkből. Ezt legjobban az szemlélteti, hogy fokozatosan védett hal lett, amelynek eszmei értéke 470 euró.

   A nyár folyamán szervezetünk biztosította a helyszínt és az anyagi hátteret a helyi iskolások kajakozásához, díjaztuk a legjobb helyi fogathajtót, és egy fiatal, tehetséges gokárd versenyzőt, aki a nemzetközi versenyeken régiónkat képviseli.

   Tavirózsákat helyeztünk el a halneveldében, a partján pedig felállítottunk két focikaput. A Falunapok alkalmával szervezetünk Polgármesteri díjat vehetett át községünk növény- és állatvilágának megőrzése és a környezetvédelemben kifejtett tevékenységük elismeréséül.

   Ősszel újabb telepítések történtek, melyek során további háromnyakas és nagytestű pontyok, valamint pisztrángok és compók kerültek a tóba.

   Október utolsó szombatján szerveztük hagyományos horgászversenyünket. A megmérettetés végén Fülöp Zoltán nyakába került a legfényesebb érem, és a polgármester serlegét is ő birtokolhatta a következő megmérettetésig.

   A verseny végén a PT elnöke egy plakettet adott át a Legnagyobb harcosnak, Daniel Vyslužilnak, akit a NaturAqua PT tiszteletbeli tagjává fogadott. Ő a médiákból ismert nehéz sorsú tűzoltó, aki soha nem adta fel, élniakarásból bárkinek a példaképe lehet. Megtisztelés számunkra, hogy Dani heti négy alkalommal horgászik nálunk és terjeszti az Aranykárász tó jó hírét. A verseny teljes bevételét egy életmentő műtét előtt álló kislány gyógykezelésére ajánlottuk fel.

   A számos pozitív esemény mellett sajnos egy hatalma veszteséget is el kellett viselnünk. A nyár folyamán állandó segítőnk, id. Takács Béla elvesztette a rákkal folytatott harcát. Emléke előtt tisztelegve december másodikától a faház előtti móló az ő nevét viseli.

   A NaturAqua PT a jövőben is nagy szeretettel vár minden aktív pihenésre vágyó horgászt az Aranykárász tóra, azt kívánva, hogy görbüljön a bot és dőljön meg a tórekord!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  152/254 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat