logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  345/417 >>

Volt kassai iparisták nyári találkozója

16.10.2017 15:33 | Soltó György

   A Kassai Magyar Iparista Klub párkányi klubja 2017. július 29 - én harmadik alkalommal szervezte meg a nyolc működő klub találkozóját Párkánynánán, ahol több mint 90 iparista jelent meg. A legidősebb 1954-ben érettségizett, rendszeresen rész vesz a találkozókon.

   Elsőként Mészáros Béla, a párkányi klub titkára üdvözölte a megjelent iparistákat, és ismertette a találkozó programját. Ezután Farkas Antal, a helyi klub elnöke üdvözölte a megjelenteket, köztük Albert Sándort, Fáber Ivánt Kassa és Urban Erzsébetet Kassáról, Bán Zoltánt Rimaszombatból, Nógelli Zoltánt Dunaszerdahelyről, Zilizi Tihamért Pozsonyból, Soltó Györgyöt Vágsellyéről, valamint a Felvidék számos településéről érkezett volt iparistákat.

   A párányi klub elnöke megemlítette, hogy a Kassai Ipariskola 2016-ban Magyar Örökség Díjat kapott. A díj átadásánál számos iparista volt jelen. Felolvasták Budai Ernő, a kassai 1-es számú klubvezetőjének levelét.

   Elsőként Albert Sándor - volt kassai iparista, tanár, igazgató, a Selye Jánosi Egyetem volt rektora és alapítójakért szót. Megemlítette az ipari aranykorát, az 1960-70-80 éveket. Újra arra kérte az iparistákat, hogy küldjék el a régi történeteket, arany-beköpéseket, az iskola, ill. diákotthon emlékezetes eseményeit, amelyek Az ipari, több mint egy iskola című könyve második kiadásának anyagául is szolgálnának.

   Az egyes klubvezetők beszámoltak szervezetük tevékenységeikről. A kassai ifik vezetője megemlítette, hogy a Kassai Ipari 2017. október 9 - én ünnepli alapításának145-ik évfordulóját. A szakközépiskola az első igazgató, Szakai Józsefnek nevét vette fel. A rimaszombatiak tavaly májusban alakultak. A kassai klub polgári társulásként működik, így pályázhatnak tevékenységük költségeire. A klubok többsége havi rendszerességgel szervezi összejöveteleit. A vágsellyei klubtagok minden hónap utolsó szerdáján, a Murgas utcai Feketeházy János Magyar Házban, 16,00 órától találkoznak.

   A harmadik össziparista találkozó résztvevői nagyon hasznosak tartják az ilyen találkozókat, de az egyes klubok összejöveteleit is. Sajnos, a fiatalabb iparisták nehezebben találják meg klubjainkat. Vágsellyén a megalakulástól kezdve aktív munka folyik. A nyári hónapokban is összejövünk. Évente megünnepeljük a klub megalakulásának napját – december 13-át.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  345/417 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat