logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  133/498 >>

Sárkányeregetés a deáki majorban

27.10.2021 14:21 | Smatana Gábor, az Együtt Deákiért PT elnöke

   Tavaly épp a TERRA Hírújságban kaptunk elsőként lehetőséget, hogy tudathassunk a kedves olvasókkal és az érdeklődőkkel, hogy „mertünk nagyot álmodni“. Az Együtt Deákiért polgári társulás elindított egy nagyszabású projektet, létrehoztunk egy közösségi helyet, ahol állat és ember megtalálja a nyugalmat és az összhangot a természettel. Ahogy ígértük, az idén is folytattuk a munkát. Mihelyst kitavaszodott, lovas-tanfolyamokat szerveztünk, melyeken az érdeklődők elsajátíthatták a lovaglás alapjait. Amint az idő engedte, facsemetéket ültettünk, hogy a jövőben árnyékot adjanak négylábú batátainknak.

   Júniusban az „OZ brána BeAla“ polgári társulással közösen családi napot tartottunk, elsősorban szellemileg sérült gyerekek részvételével. Együtt élveztük a lovak és a természet gyógyító erejét. Nagy élmény volt számunkra látni és tapasztalni a gyerekek őszinte mosolyát és érdeklődését.

   Júliusban megszerveztük az első majori gyereknapot. A gyerekek kipróbálhatták a lovaglást és különféle népi játékokat, melyeket falunk lakosa, Danada Szilvia készített és kölcsönzött, amit ezúton is köszönünk.

   Bár a nyár elmúlt és a fecskék is elrepültek, helyüket az égen - szeptember utolsó hétvégéjén - sárkányok vették át a deáki major felett. A sárkányeregetés ötlete már tavaly megfogalmazódott bennünk, amikor egy szép és szeles őszi napon, egymástól függetlenül megjelentek barátaink a majorban, kipróbálni újonnan szerzett papírsárkányukat. Összenéztünk, és eldöntöttük, jövőre ebből egy rendhagyó rendezvényt indítunk. El is kezdtük a szervezést, elsőként Deáki Község Önkormányzatát szólítottuk meg, ők örömmel támogatták az ötletet, és többek közt a kölcsönözhető sárkányokat biztosították. Ezek után felkerestük a Deáki Magyar Tannyelvű Óvoda mellett tevékenykedő Szülői Szövetséget, velük megegyeztünk, hogy a szülők bebiztosítják a frissítőt és a harapnivalót, s nem utolsó sorban, a rendezvény teljes bevételét az óvodának ajánljuk.

   Az első sárkányok délután 3 órakor jelentek meg az égbolton. Volt, aki az otthonról hozott sárkányát eregette, mások a kölcsönzés lehetőségével éltek. Az égbolt csakhamar megtelt különböző színű és formájú sárkányokkal. Öröm volt nézni, ahogy a lovak legelőjén a gyerekek önfeledten szaladgáltak és játszottak. Voltak olyan érdeklődők, akiket a falu felett szárnyaló sárkányok látványa vonzott a majorba. A hangulatot tovább fokozta a házi sütemények szinte végtelen kínálata, mellyel az ovis szülők járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Ahogy múlt az idő, meggyújtottuk a tábortüzet, és a napot egy közös szalonnasütéssel zártuk.

   Ezúton is köszönjük mindenkinek a segítséget és a támogatást. Reméljük, hogy a jövőben még sok hasonló örömteli eseménynek lehetünk a házigazdái!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  133/498 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat