logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  35/399 >>

Szüreti felvonulás Negyeden

26.10.2021 09:44 | Fördös Zoltán

   A Csemadok Negyedi Alapszervezete, a helyi és a környékbeli lovasok együttműködésével szeptember 25-én (búcsú szombatján) tartottuk meg hagyományos szüreti felvonulásunkat. Délután egy órakor a gyülekezőhelyről, a helyi futballpályáról indult el a közel 100 tagú felvonuló sereg. Elöl a lovasok, utánuk a hintók, majd a lovaskocsik haladtak végig a falu utcáin. Természetesen minden résztvevő népviseletbe volt öltözve. A jó hangulatról a kocsikon helyet foglaló zenekarok gondoskodtak: a két helybeli zenekar egyike a negyedi cigányzenekar volt. Az útvonalat igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy minden utcába eljussunk, elsősorban azokba, ahol már vártak bennünket. A falu lakosai közül 25 család különféle frissítőkkel, édességekkel várták és kínálták a felvonulókat. Nem hiányoztak a különféle sütemények, pogácsák, kalácsok, zsíroskenyér hagymával, disznótoros finomságok, és persze a finom borok, burcsákok és pálinkák a felnőtt felvonulók részére.

   A felvonulás végeztével a helyi futballpályán a Csemadok tagjai gulyással vendégelték meg a résztvevőket.

   Ilyen nagyméretű szüreti felvonulás, ennyi felvonulóval és vendégváró lakossal, a széles környéken már csak Negyeden van. Köszönet ezért a negyedi Csemadoknak és az összes lovasnak, akik ezt a gyönyörű hagyományt ápolják és továbbviszik.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  35/399 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat