<<  15/512 >>

Közösen emlékeztünk, hogy emlékeztessünk, Nagyfödémes

5.12.2023 21:08

http://www.terrahirujsag.sk/

   Október 21-e és 23-a között Nagyfödémesen fogadtuk a Baranya Megyei Lánycsók településről érkezett kedves vendégeinket. Lánycsókról nemcsak a község elöljárói érkeztek Hadra József polgármester vezetésével, hanem a Lánycsóki Felvidéki Hagyományőrző Kulturális Egyesület tagjai is. Lánycsók az egyik olyan község, ahová 11 felvidéki településről érkeztek lakosok a kitelepítéskor. Közülük több mint 20 család, 110 fővel Nagyfödémesről. A fent említett egyesület elődje a Felvidékiek Baráti Köre volt, melynek megálmodója és alapítója Nagy Béla, akinek szüleit szintén Nagyfödémesről telepítették ki. Jelenleg az egyesület elnöke egy „nagyfödémesi származású unoka”, Sinkóné Erdősi Gyöngyi, aki nagypapája meséiből ismerte meg Nagyfödémest, s már pici gyermekkora óta úgy érezte, hogy valahol a távolban ott van a másik hazája. A Felvidékhez más szállal is kötődik, mert férje Sinkó Szilárd családját is a Felvidékről telepítették ki. Mindketten őrzik és megpróbálják gyermekeiknek és az egyesület tagjainak is tovább adni a szülőföld emlékét.

   A lánycsóki vendégek látogatása jó alkalom volt arra, hogy közösen emlékezzünk és emlékeztessünk az 1947/48-ban történt tragikus eseményekre, amikor a Szlovákiában élő magyarok százainak kellett elhagynia szülőfaluját, barátaikat, hozzátartozóikat, a házat, ahol addig éltek.

   Az emléknap a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet a község új plébánosa Bíró Sándor lelki atya celebrált, és aki prédikációjában saját családja sorsán keresztül mutatott rá azokra a borzalmakra, amelyek a felvidéki magyarságot érték az erőszakos kitelepítések és deportálások kapcsán. Felhívta a hívők figyelmét arra, hogy nem szabad elhagynunk hagyományainkat, anyanyelvünket, hitünket. A szentmise után a rendezvény a templom falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, amelyet 2013-ban lepleztek le, s amelynél a helyiek minden évben a felvidéki kitelepítettek napján emlékeznek, és főleg emlékeztetnek a magyarság eme gyászos eseményére, hogy ébren tartva az emlékeket, felhívják az ifjabb generáció tagjainak figyelmét arra, hogy soha többé ne engedjék meg, hogy ilyen jellegű borzalmakra sor kerülhessen.

   A koszorúzási ünnepség bevezetőjében Lencsés Zoltán szavalta el Vass Albert: A bujdosó imája című megrendítő versét. Ezután Nagyfödémes község nevében koszorút helyezett el Gőgh Ferenc polgármester és Száraz Pál alpolgármester. Lánycsók község nevében Hadra József polgármester, valamint Csötönyi Gábor és Weisz Gergő alpolgármesterek. A Lánycsóki Felvidéki Hagyományőrző Kulturális Egyesület nevében Sinkóné Erdősi Gyöngyi és Sinkó Szilárd, a Csemadok Nagyfödémesi Alapszervezetének képviseletében pedig Kovács Katalin és Svarda Nikolas helyezték el a megemlékezés koszorúit.

   Az ünnepségsorozat a község főterén folytatódott, ahol a két település, valamint a két kulturális egyesület közösen ültették el a barátság fáját, megígérve, hogy nemcsak a kis facsemetét, de a barátságot is őrizni és ápolni fogják.

   A délutáni órákban (a kultúrházban folyó felújítások miatt), a Borsos Mihály Alapiskola épületébe invitálták a község lakosait a szervezők, ahol egy csodálatos közös kultúrműsorra került sor.

  Először az iskola diákjai mutatkoztak be, akik megható műsorukkal az Aradi vértanúk emlékének adóztak. A lánycsókiak műsora akár egy rendhagyó történelem órával is felért, melynek címe „Amiért magyar vagy, el kell innen menned”. A csodálatos dalok mellett autentikus filmfelvételek, képek jelentek meg, valós történelmi adatok, szívszorító visszaemlékezések és gondolatok hangzottak el. S végül a Csemadok helyi szervezetének irodalmi színpada az „Ez itt az én hazám…” című műsorával zárult a délutáni megemlékezés. A szervezők nagy örömére az iskola „zsibongója” teljesen megtelt és a szépszámú közönség mindhárom produkciót állva, hosszan tartó vastapssal köszönte meg.

   Az emléknap és a baráti találkozó végére a Lánycsóki Felvidéki Hagyományőrző Kulturális Egyesület és a Csemadok Nagyfödémesi Alapszervezete közötti „Együttműködési megállapodás” aláírása tett pontot. A két község polgármestere pedig megegyezett abban, hogy a jövő év folyamán a két település között is sor kerül az együttműködési megállapodás aláírására.    

 

Száraz Erzsébet,

a Csemadok Nagyfödémesi Alapszervezetének elnöke


Fotó: Bachratý Barbara




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  15/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom