Az aradi és a pozsonyi vértanúkra emlékeztünk, Vízkelet

   Vízkeleten is megemlékeztünk a magyar nemzet gyásznapjáról, október 6-áról, az aradi vértanúk kivégzésének 174. évfordulójáról.

   Október 5-én Szlávik Antal plébános hálaadó szentmisét mutatott be a helyi Szent Anna római katolikus templomban, az összegyűlt hívek ajkáról szólt az ima a magyar szabadságharc leverése utáni kemény megtorlások áldozatainak lelki üdvéért. Sokéves hagyományt követve az atya minden évben kiemel egy vértanút az aradi tizenháromból és bemutatja életét. Idén a magyar szabadságharc német származású honvédtábornokáról, Gróf Leiningen-Westerburg Károlyról beszélt.

   A gróf a hesseni nagyhercegségben született elszegényedett német főnemesi családban. A császári hadseregben szolgált, a törökbecsei Sissányi Erzsébettel kötött házassága révén magyarországi nagybirtokos lett. A szabadságharcot megelőzően feleségével és gyermekeivel Pozsonyban élt, 1848 őszén jelentkezett honvédnek. Magyarul csak egy-két szót tudott, de az ebből adódó kezdeti tartózkodás ellenére katonái tűzbe mentek volna érte. „Nem tudom, miért szerettek engem annyira katonáim – talán érezhették, hogy én is nagyon szeretem őket.” – jegyezte meg naplójában. Kiválóan vezette fegyelmezett katonáit a csatákban. A hibátlan jellemű, lovagias tiszt rendkívül érzékeny volt katonai becsületére, a kivégzése előtti percekben is ama rágalmak ellen tiltakozott, melyek szerint Budavár visszavételekor az elfogott osztrák katonákkal kegyetlenkedett volna. A feleségének írt utolsó levelében így vall magáról: „… bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződéséért halt meg.” Kötél általi halálra ítélték, tizedikként végezték ki (hatodik volt a kötél által kivégzettek sorában). A kivégzése előtti utolsó mondata: „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

   A szentmise után a megemlékezés családias hangulatban, ünnepi műsorral folytatódott a kopjafánál, ahol Bodri Eleonóra köszöntötte az egybegyűlt emlékező közösséget. Ünnepi beszédében méltatta az aradi vértanúk, a 13 pozsonyi vértanú, és több ezer hétköznapi hős bátorságát, kitartását és hazaszeretetét, akik életüket és vérüket adták a szabadságért. A megemlékezés perceit ékesítette a helyi Harmónia Női Éneklőcsoport előadása és Tóth Barbara szavalata. A műsor zenei aláfestését Farkas János harmonikaművész szolgáltatta. A kopjafánál koszorút helyezett el és gyertyát gyújtott a hősök tiszteletére Kubík Roland polgármester, Szlávik Antal plébános, Kiss Sándor és Gregorovics Miklós Csemadok-tagok, a helyi Egyháztanács képviselői a vízkeleti ministránsok és a lakosok gyűrűjében. Az ünnepi megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárult.

   Október 6-án a délelőtti napsütésben a helyi magyar alapiskola pedagógusai és diákjai sétáltak el a falu központjában álló kopjafához, hogy elhelyezzék a tisztelet koszorúját, és a tizenhárom aradi vértanú arcképével a kezükben ők is fejet hajtsanak a hősök emléke előtt.

„Őszi napnak mosolygása,

Őszi rózsa hervadása,

Őszi szélnek bús keserve

Egy-egy könny a szentelt helyre,

Hol megváltott – hősi áron –

Becsületet, dicsőséget

Az aradi tizenhárom.”

(Ady Endre: Október 6)