SZENTFÖLD

Szabó Éva útibeszámolója a háború előtti Izraelből

   Régóta szerepelt a bakancslistámon a szentföldi utazás, ami nagy örömömre ebben az évben megvalósult. Február végén egyhetes izraeli zarándokúton vettem részt családommal és barátaimmal. Akkor még nem tudhattam, hogy egyike voltam azoknak az európai keresztény zarándokoknak, akik még a békés Izraelben járhatták végig Jézus Krisztus nyomán a bibliai helyeket. Nagy izgalommal vártam, milyen lesz felszállni a Tel Aviv-i járatra és megérkezni a világ legjobban őrzött repülőterére.

   Esős napon érkeztünk, a repülőtéren egy kényelmes luxusbusz és egy végtelenül okos és kedves idegenvezető várt bennünket. Elindultunk északra, az ősi Tiberias városába, amely egykor nagyon jelentős zsidó város volt. Itt szerkesztették ugyanis a Jeruzsálemi Talmudot, illetve a zsidó hagyomány úgy tartja, hogy a Messiás Tiberiasra érkezik majd először, és itt fog majd újjáalakulni a zsidó bíróság, a Szanhedrin. Ezért a város, egyike a judaizmus négy szent városának.

   Mi egy zsidó szállodába kerültünk, az ajtófélfákon mezüze volt, amely egy bibliai szövegrészletet tartalmazó kis tekercs tokban a bejárati ajtó jobb oldalán található. A vallásos zsidók a belépéskor ezt megérintik.

   Kóser ételek, kényelmes ágyak, gyönyörű tiszta mosdók vártak bennünket. Itt hajtottuk álomra a fejünket, és elalvás előtt megköszöntem a Teremtőnek, hogy segítségével itt lehetek az ő kiválasztott szent földjén.

   Zarándoklatunk célja az volt, hogy Jézus nyomán végigjárjuk a bibliai helyeket. Mindezt egy hét alatt, tehát a programunk nagyon zsúfolt volt. Nem célom beszámolót tartani szentföldi zarándoklatom minden egyes megállójáról, mert akkor száz oldal sem lenne elég, hanem azokról a megkapó pillanatokról, misztériumokról, hatásokról, érzésekről szólnék, amelyeket akkor és ott átéltem és mind a mai napig dolgoznak bennem. Mivel ez zarándokút volt, lelki vezetőnk, Molnár Tamás atya természetesen naponta tartott szentmisét. Minden reggel a buszban közös imával kezdődött.

   A tényleges zarándoklat Kána városában, Jézus az első csodájának helyszínén indult, ahol egy menyegzőn borrá változtatta a vizet. Az itt tartott szentmisén a velünk utazó házaspárok megújíthatták házassági fogadalmukat. Nagyon megható volt hallgatni őket, miközben az ásatásokon feltárt nagy boros kőtartályokat elnézve odaképzeltem az egyik mellé Máriát, ahogy kérleli a fiát, segítsen az ifjú páron, hiszen elfogyott a boruk…

   Názáret, Mária és József otthona volt a következő állomásunk, ahol Jézus is élete nagy részét töltötte, ezért is hívjuk Názáreti Jézusnak. A mai Názáret színes, több kultúrát magába fogadó város – hasonlóan Jeruzsálemhez. Főleg muzulmánok lakják, nagyon kevés a keresztény és a zsidó. A ferenceseknek köszönhetően a régi, történelmi Názáretben ott áll az Angyali Üdvözlet- bazilikája. A hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol valaha Mária lakott és Gábriel arkangyal kijelentette neki, hogy ő hozza majd a világra a Megváltót. És templom épült József sziklába vájt ácsműhelye mellé is, amelyet természetesen róla neveztek el. Názáret nevezetessége még a város többezer éves kútja, a település egykori víznyerő helye, ahol Mária is bizonyosan megfordult.

   Egyébként minden szent helyen templom áll. Nemcsak azért, mert a templom felszentelt Isten háza, hanem azért is, mert a történelem évszázadai során úgy tudták csak megóvni ezeket az ősi szent helyeket, hogy templomot építettek föléjük. Olyan csodálatos építészeti remekműveket láttunk, mint a Tábor-hegyen Jézus színeváltozásának bazilikáját, az említett Angyali Üdvözlet-bazilikáját, a Hajó kápolnát Migdalban, ahol az oltár egy bárka volt.  Az üdvözülés templomát, amely Jézus hegyi beszédére emlékeztet, vagy a tabghai kenyérszaporítás templomát és még sorolhatnám. Az elképesztő szépség, pompa, vagy éppen a visszafogottság letisztult vonalai, teljesen mindegy, az ember csak néz és ámul, hálát adva az Istennek, hogy ilyen csodákra is képes az ember. Itt azért szeretném megemlíteni a „Szentföld építészét“, az olasz Antonio Barluzzit, aki elképesztő remekműveket alkotott. 

  Megnéztük Magdalát, Mária Magdaléna városát, álltunk a Tábor, illetve a Letaszítás hegyén. Péter, András, Jakab és Máté apostolok városában Kafarnaumban elgondolkoztam, vajon mit érezhetett Máté, a mindenki által megvetett vámszedő, amikor Jézus elfogadta meghívását, és elment az ő házába. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor elérkeztünk a fehér zsinagóga romjaihoz, ahol Jézus is tanított. Bizonyított, hogy Jézus itt járt, és most én, a kicsi porszem sétálgatok a romok között. Hihetetlen érzés volt! Ahogy elmondhatatlan élmény volt a szentmise a Genezáreti tavon, egy bárkában. Néztem a tájat, a vizet, amelyből egykor Péter halászott. A Jordán partján egy padon ülve elámultam egy koreai keresztény csoporton, akik szinte extázisban megmerítkeztek a folyó vizében, majd sírva borultak egymás nyakába.

   Galileát elhagyva, útban a Holt tenger felé beduin telepeket láttunk, és gyönyörű narancs, mandarin, datolya, banán és citrom ligeteket. Óriási datolya pálmák, illetve sziklák és kövek, amerre csak a szem ellát. Qumrán, az egykori esszénus település egy sziklatenger. Itt találták meg a híres holt tengeri tekercseket 1947-ben. Egy pásztorfiú kereste az elveszett kecskéjét, így talált rá az egyik barlangra, benne ősi tekercsekkel. Ott állva azon gondolkodtam, hogy vajon mit legeltek azok a kecskék… Természetesen megálltunk egy holt-tengeri fürdőzésre, majd elindultunk Jeruzsálem, illetve új szállásunk, Betlehem felé.

   Galileából négy órás út vezet Jeruzsálembe. Elgondolkodtam, hogy azért ez milyen nagy távolság. Amikor a várandós Mária meglátogatta idős rokonát, Erzsébetet Ein Karemben, vagy amikor Názáretből Betlehembe ment az összeírásra szamárháton, nos nagyon körülményes és fárasztó lehetett a hosszú út. Sokszor hallottuk: hogy sorsa bevégeztessen, Jézus felment Jeruzsálembe. Most jöttem rá, hogy ez bizony több hetes út lehetett.

   A negyedik óra felé már tűkön ültem, izgatottan vártam Jeruzsálemet. Végül elérkezett a pillanat, amikor idegenvezetőnk megszólalt, készüljetek, pár perc és megpillantjuk a szent várost. Így is lett, kitárult elénk a szinte fehér színben ragyogó Jeruzsálem a Sziklamecset arany kupolájával.

   Végigmentünk a városon Betlehem felé, amely már szinte összeépült Jeruzsálemmel. Bár Betlehem már a palesztin fennhatóság alá tartozik és teljesen arabok lakják, nekünk keresztényeknek Jézus Krisztus születésének helye, ahogy azt Mikeás jövendölte „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen“.

   Betlehemben a Születés temploma olyan, mint egy nagy erődítmény. Jézus szülőhelyét jelképező hatalmas ezüst csillagot megérinteni nem minden hívőnek adatik meg. Vagy sétálni az Olajfák hegyén, megcsodálni a matuzsálemi korú olajfákat. Látni a könnycsepp alakú kápolnát, amely arra emlékezteti a keresztényeket, hogy Jézus megsiratta Jeruzsálemet. A Getszemáni kert... elképzelem Krisztus utolsó éjszakáját, ahogy itt imádkozott. Mi lehetett a szívében, félhetett a másnaptól? Tudta mi vár rá, de mégis mennyire lehet egy ilyen küldetésre felkészülni? Milyen lehetett az utolsó éjszaka ott a kertben, ahol végül is a szeretet jelképével, csókkal árulták el.

   Nagy hatással volt rám a Nemzetek temploma, amely az Olajfák hegyének lábánál található. Az első világháború után épült, 16 ország adományából. Az Agónia bazilikának is nevezett templomot szintén az olasz Barluzzi tervezte. Itt látható egy kőtömb, amelyről úgy tartják ezen imádkozott Jézus utoljára mielőtt letartóztatták.

   Egy kilátóról csodálatos módon látható Jeruzsálem óvárosa. Velünk szemben az Aranykapu, az óváros többszáz éve befalazott kapuja. A prófécia szerint szerint az Aranykapun keresztül lép majd be a Messiás Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről a végítélet napján. Lélegzetelállító pillanat volt.

   A Via Dolorosa, a Fájdalmak útja vagy Keresztút az az útvonal, amelyen a hagyomány szerint Jézust a Golgotára, keresztre feszítésének helyére vitték. Tizennégy állomásából kilenc az útvonalon, a fennmaradó öt pedig a Szent Sír-templomban van. A keresztút a bazáron keresztül vezet, iszonyatos forgalom és hangzavar között, árultak mindent igazi közel-keleti hangulatban, ezért nem tudtam nagyon elmélyülni. Nem úgy a Golgotán, illetve a Szent Sír-templomban. 

   A Szent Sír-templom vagy bazilika 2000 éve a kereszténység egyik legfontosabb szentélye. Jézus Krisztus keresztre feszítésének, közeli sírjának és feltámadásának a helye. Az építmény leírhatatlan, Jeruzsálem egykori falain kívül található helyszín a Golgotát is magába foglalja. Az ásatások során megtalálták azokat a mélyedéseket, amelybe a kivégzettek keresztjeit állították, illetve olyan faragott köveket is, amelyek a keresztet rögzítették. Látható a sziklán az a repedés, amely a legenda szerint Jézus halálakor repedt meg, és kiömlő vére ezen a repedésen folyt le Ádám sírjához, lemosva az első ember vétkét. Hosszas sorokban, órákig állva várakoztunk itt a hívők sokaságával, türelmesen, hogy láthassuk Krisztus sírját.

   A templom hat felekezet tulajdonában van. A római katolikusok, a görögkeletiek, az örmény ortodoxok, a szír keresztények, az etióp keresztények és az egyiptomi keresztények, vagyis a koptok között oszlik meg. A bazilikát eredetileg a kereszteseknek köszönhetjük, mai formája tulajdonképpen több hatalmas épület összessége. Több emelet magasságban, különböző nagyságú termek, kápolnák épültek egymásra. Egyszerűen elképesztő.

   Zarándokutunk utolsó állomása a nyugati fal, közismertebb nevén a Siratófal 2000 éves sziklatömbjei. Neve onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják templomuk lerombolását. A Siratófal a jeruzsálemi óváros vallási emlék-együttesének, a Templom-hegynek a része. Szent hellyé azért vált, mert közel esik az egykori Templom-hegyi szentélyek szentélyéhez, a zsidó vallás legszentebb helyéhez. Közvetlenül a Siratófal mellett, jobban mondva a fejünk felett, a Templom-hegyen pedig ott ragyogott a Szikla mecset aranykupolája, az iszlám vallás jelképe, ahova már mi keresztények és a zsidók nem mehetünk.

   Többmillió ember után én is megérintettem a kezemmel, majd a homlokommal a Siratófalat. Megköszöntem Istennek, hogy szent városába eljuthattam, és láthattam azokat a helyeket, ahol szeretett fia, Jézus járt.

   Befejezésül pár mondat Jeruzsálemről, a világ egyik legősibb városáról, a három egyistenhívő világvallás, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám városáról. A városnak olyan elképesztő fluiduma, vonzása van, hogy azt szóval nem tudom leírni. Soha életemben nem éreztem azt, amit Jeruzsálemben. Megfogott, és többé nem ereszt el.

   A szívembe égett egy kép akkor, ott, az utolsó napon Jeruzsálemben. A Siratófal felé igyekeztünk egy téren keresztül. Körülöttünk ezeréves történelmi épületek, szemben ragyogott a Szikla mecset kupolája. Mellettem arabok, zsidók, és a különféle nációk zarándokai. És a tér közepén maroknyi zsidó suhanc focizott, fejükön a kipával. Az egyik gyereknek tömör, sűrű hajára, pillangócsipesszel volt ráerősítve, hogy le ne pottyanjon. Körülnéztem, és szinte megvilágosodva azt éreztem, így van ez jól. Amíg nem voltam ott és nem láttam, azt gondoltam, hogy Jeruzsálem a zsidóké. Tévedtem. Nemcsak a zsidóké, hanem mindenkié, az enyém is, és a tiéd is. Az egész világé, mindörökké.