logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  471/498 >>

Kismácsédi megemlékezés és emlékműavatás

24.4.2017 14:45 | Varga Ferenc

   Kismácséd Község Önkormányzata 2017. március 19-én emlékezett meg a 169 évvel ezelőtti, 1848. március 15-i eseményekről.

   Az ünnepi megemlékezésre az Országzászlónál került sor. A község polgármestere, Hontvári Ferenc mérnök úr közösen az alkotóval, a szőgyéni Smídt Róbert fafaragó művésszel leplezték le az 1848-at idéző emléktáblát. Az alkotó a magyar feltámadást Főnix madár képében jelenítette meg, míg a katonák a Haza megvédelmezését jelképezik.

   Az emlékmű leleplezése után Varga Ingrid méltatta a forradalmi események jelentőségét. Kiemelte, hogy a korszakalkotó forradalomban sokan a csatatereken adták az életüket a magyar szabadságért, annak bukása után a vesztőhelyeken és börtönökben viselték a sorsukat. Ezzel szemben a ma emberének ,,csak“ élnie kellene a jogaival, illetve felvállalnia örökölt identitását, átadva azt a gyermekeinek. A szép számban összegyűlt közönséget Hontvári Ferenc mérnök, a község polgármestere üdvözölte. Ezután Varga Ingrid Petőfi Sándor, Föltámadott a tenger című versét, Grunza Alexandra pedig a forradalom szimbólumá vált Talpra magyart szavalta el.

   A megemlékezés koszorúit a frissen felavatott emlékműnél a Csemadok és a Szlovákiai Magyar szülők Szövetsége nevében Mézes Rudolf és Vígh Sándor helyezték el. Az MKP helyi szervezete nevében Vörös Dániel, az MKP járási szervezete képviseletében Forró Krisztián, a HÍD járási szervezetének nevében Brunner Boris, a helyi önkormányzat képviseletében pedig Hontvári Ferenc mérnök, polgármester és Popluhár Lídia helyezték el.

   A megemlékezés színvonalát a székesfehérvári Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Iskola vegyeskarának előadása emelte Kneifel Imre igazgató-karnagy vezetésével.

   Befejezésül a Himnusz eléneklésével szállt az ima az ég felé, az „Isten álld meg a magyart“.

   Remélem jövőre ugyanitt, még többen, sértetlen emlékmű előtt találkozunk újra!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  471/498 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat