A Zsigárdi Alapiskola, mint minden évben, idén is megemlékezett az 1848-49-es magyar forradalomról és szabadságharcról. Nemzeti múltunk e jeles történelmi eseményéről a tanítási órákon beszélgettünk a gyerekekkel, március 14 –én pedig ünnepélyes keretek között emlékeztünk.
Török Tivadar tanító bácsi előadásában őseink elszántságát, hazafias tetteit, kitartását ismertette. Iskolánk színjátszó csoportja, Varga Lilla tanító néni vezetésével színvonalas, zenés irodalmi összeállítással készült, melyben méltó emléket állított a szabadságharc hőseinek. Az iskolai énekkar Žiaček Adrianna igazgatónő irányításával szólaltatta meg a magyar katonadalokat. Tanulóink lelkesen készültek a magyar forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére, az eredmény nem maradt el. Versekkel, énekkel, monológgal tették méltóságteljessé, meghatóvá, élménnyé számunkra ezt az összeállítást. Minden pedagógus őszinte vágya, hogy minden tanítványában erősítse nemzeti gyökereit, táplálja anyaföldünkhöz fűződő szeretetüket. Feladatunk hovatartozásunkat megőrizni, kötelességünk ismerni és tisztelni azokat az értékeket, melyeket őseink megalkottak.
A késődélutáni órákban a református templomban gyülekezve róttuk le tiszteletünket, ahol a falubelieken kívül a környékbeli falvak polgármesterei, politikai- és polgári szervezetek is képviselték magukat. Az összegyűltek megtekinthették tanulóink ünnepi műsorát, hallhatták a zengő dalokat. Az ünnepi esemény szónoka itt is történelem szakos kollégánk volt. Az ünnepélyes istentiszteleten református egyházközségünk lelkipásztora, nagytiszteletű Iván István meghívására falunk szülötte, Tanító Péter lelkész is részt vett. Beszéde mélyen meghatotta és elgondolkodtatta az összegyűlteket. Az istentiszteletet nemzeti imánk, a Himnusz éneklésével fejeztük be. Végezetül elhelyeztük a kegyelet koszorúit a református templom előtti emlékműnél. A megemlékezés után a résztvevőket szeretetvendégségre invitálta falunk polgármestere.
A forradalom és szabadságharc tiszteletére március 18-án Csáky Pál EP képviselő színpadi játékának bemutatására került sor a kulturális központban, Hit és hűség címmel. A művet Boráros Imre és társulata vitte színre. A magyarok életét, hányattatását, megaláztatását, majd talpraállását bemutató darab nagy sikert aratott. Az előadás végén Csáky Pál képviselő úr kézjegyével ellátott könyvét ajándékozta az érdeklődőknek.
Menü |