Húsvét után, vasárnap - Zsigárd

   A húsvétot követő első vasárnap, a Fehérvasárnap. Nagy jelentősége volt ennek a napnak a lányok életében, tudniillik ekkor zajlott a barátnőválasztás. Sokszor ez a barátság egy egész életre köttetett. Nem is barátnőnek, hanem komának nevezték egymást, „ez az én komám” – így mondták. Általában a közeli rokonságból, vagy a szomszédból választottak komát, esetleg azonos utcában laktak a komák, hogy közel legyenek egymáshoz.

   Abban az időben egy udvarban több család is lakott, mert a szülői házat mindig tovább toldották, mint a fecskefészket. Fehérvasárnap azután elmentek megerősíteni a komaságot. Egy szép mázas tálra finom kézimunkát, azúrozott abroszkát terítettek, arra rakták a koma kedvenc csemegéjét, attól függően, édeset szeretett-e, vagy sósat. Hogy mi volt általában a tálon? Vajas, tejfeles, tepertős, eset- leg mákos pogácsa (amit Zsigárdon hamubasült pogácsaként tartottak számon, mert az édes, mákos pogácsa a kemence elejére kihúzott forró hamun is megsült), esetleg szalajkás aprósütemény.

   A tál közepére egy üveg égetett pálinka került, ami így készült: a kristálycukrot felolvasztották, erre pálinkát töltöttek, és amikor elolvadt a cukor, a pálinkát meggyújtották és lefedték. Kiégették a szesz erejét, majd olyan mennyiségű vízzel öntötték fel, amilyen erősre akarták hagyni. A lányoknak nem adtak erős pálinkát, csak jó édeset. Az üveg száját nem dugóval, hanem egy szál gyertyával dugták be. Az üveg nyakára hófehér zsebkendőt kötöttek, slingeltet vagy fehérrel hímzettet. Virággal, zölddel díszítették úgy, hogy a megkötött zsebkendő mellé szúrták be a szálakat, és ez szép csokrot alkotott a gyertya körül, mintha belőle nőtt volna ki. A komatálon elhelyezett relikviának külön-külön jelentése volt:

   Édesség – kedveskedést jelentett.

   Zöld – a remény, a barátság elfogadására. Virág – az élet szépségének kifejezője.

   Gyertya – ez magát a lányt jelképezte, mert Zsigárdon azt tartották, a lány olyan, mint a gyertyaszál. A kanóc a lány lelke, a láng az élet.

   Zsebkendő – ennek hosszú sora van, mert a koma (a barátnő) nem- csak mint barátnő kísérte végig az életben a választott társat, hanem nagyon gyakran komaasszony (keresztanya) lett belőle. Ő tartotta ke- resztvíz alá komája gyermekeit, ám mielőtt templomba mentek vol- na, a komaasszony tisztába tette, újrapelenkázta a gyermeket. Ilyen- kor abba a zsebkendőbe, amelyet annak idején a komatálba tett üveg nyakára kötött, a gyermek számára szánt pénzt kötött, útravalóul az életbe. Ilyenkor általában vaspénzt is tettek a zsebkendőbe, amelyet néha kilyukasztottak és a gyermek nyakába akasztottak, mintegy jel- képként, hogy „soha nem foggyon el a pénzed!” Ezt a kis csomagot a komaasszony bekötötte pólyába.

   Égetett pálinka – a kocsmába vásárolt pálinka nagyon erős volt, ezt a nők számár megszelídítették, a jókedv hordozójaként tartották számon.

   A szokás úgy zajlott, hogy fehérvasárnap délutánján összebeszéltek azok a lányok – többnyire a 14 éven felüliek –, akik fogadalmat akartak tenni. Ünneplőbe öltöztek és a feldíszített komatállal elindultak barátnőjük háza felé. Az otthon maradt barátnők ugyancsak feldíszített komatállal várták a vendégségbe érkezőket. Jobbára közeli, utcabeli lányok csoportja indult útnak. A kisebbek körülöttük ugráltak, bekiabáltak oda, ahová éppen bemenni készültek: „Julcsa néni, Marcsa néni, gyorsan-gyorsan gyűjjenek ki! Itt hozzák a komatálat, szép Erdélyi Máriának!” Mindig azt a nevet helyettesítették be, ahová épp bemenni készültek. A háziak betessékelték a csapatot a házba, ahol énekelni kezdtek és körbejárták a komatállal a kiválasztott komát:

Komatálat hoztam, meg is aranyoztam,

Szív küldi kománok, koma küldje kománok,

Ha nem tetszik kománok, küldje vissza kománok!

Fehír vësárnapon,

ezën a szent napon,

Komámnok fogadom,

szavamot megtartom,

(Erdélyi Máriát

komámnok fogadom).

Mivel a komaság testvéri barátság,

Búban és örömben

örök bánot, vígság.

Hófehér keszkenyőm,

tarsd meg kívánságom,

Hogy majd a bőcsőbe

újra viszontlássom!

   Letették a tálakat a földre, mellé térdelt a két koma és fogadalmat tettek. A komatálon égő gyertya lángja fölé tartották tenyerüket, s a következőt mondták: „tűzbe teszem a kezem!” A vendégségbe jövő lány ekkor a következőket mondta:

Komaság, barátság,

megörökölt jóság,

Az emberi szívben

elrejtett boldogság.

Ídës kis Mariskám,

fogadd el tálam,

Olyan szeretettel,

ahogy én csináltam.

   Erre az otthon lévő lány azt válaszolta, hogy: „Köszönöm, és foga- dom, a komaságot megtartom!” Ezután mindketten nagy hangerővel, szint kiabálva a következőt mondták: „Hogyha visszakírëd, kutya isz- sza vírëd!” Újra elénekelték a „Fehír vësárnapon” kezdetű dalt, köz- ben egymás homlokára keresztet rajzoltak. Azután ettek a sütemény- ből, ittak a pálinkából, majd énekelni és táncolni kezdtek.

Vígigmëntem a Zsigárdi temetőn,

Eszëmbe jutott a rígi szeretőm.

Én Istenëm mér’ is jutott eszëmbe,

Hiszën a’ má’ rígën e van temetve.

Én az íjje egy órát së’ aluttam,

Egísz íjje’ a csárdába’ múlattam.

Álom, álom mé’ nem gyűsz a szëmëmre,

Hiszën a’ má’ rígen e’ van feledve.

 /karikázó/

------------------------------------------

Nem jó csillag lëtt vóna énbelűllem,

Éjfél előtt nem gyünnék fő’ az égën.

Éjfél tájbo’ körűjárnám az eget,

Onnan tunnám, hogy a babám kit szeret.

Én elmëgyek nem maradok e tájon,

Hogy a szívem a babámé’ në fájjon.

Mer’ a szívem a babámé’ igën fáj,

Szőkét szeretëk, mer’ a barna megcsalt má’.

(lassú csárdás)

------------------------------------------

Árokparton kácsotojás, kácsotojás, kácsotojás,

Bíró Marcsa fehér ruhás, fehér ruhás, fehér ruhás. 

Illik nëki, mer’ van nëki, szeretője vëtte nëki.

Harcsa, csuka, kárász, ponty, kecsege,

Aki búsul, annak nincsen esze.

(friss csárdás)