<<  101/482 >>

Új fejezet Nagyszombat megye életében

4.1.2023 13:11 | Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke

http://www.terrahirujsag.sk/

   Az értékelés előtt a magam és képviselőtársaim nevében szeretném megköszönni választóinknak a sok támogató szavazatot, ami összességében azt jelentette, hogy Nagyszombat Megye Önkormányzatában tizennégy képviselővel megkerülhetetlen erő vagyunk, a megye vezetésében alelnökként pedig a választóink által jónak, eredményesnek ítélt munka folytatására készülünk.

   A választók a folytatás mellet döntöttek, talán ezzel a tömör megállapítással összegezhetnénk az október végen lezajlott megyei választások eredményét. Ez a megállapítás a politikai paletta egészére érvényes, hiszen lényeges elmozdulás nem történt a megyében, a megye politikai irányítását öt éven át kézben tartó erők - köztük az MKP, majd a Szövetségünk - nagyon jóI szerepeltek, az ellenzék várakozáson alul teljesített. Megyeelnökjelöltként az egész megyében kapott 38 056 szavazatomat - az öt évvel ezelőtti eredményem kétszeresét - nagyon köszönöm, erős mandátumot biztosít a cseppet sem egyszerűnek mutatkozó előttünk álló választási időszakra. Gondoljunk csak a kialakult energiaválságra, a szomszédunkban zajló háborúra, a belpolitikai stabilitás hiánya miatti bizonytalanságra, az égbe szökő árakra es soha nem látott inflációra. Ebben a környezetben a jövőt illetően mindenki óvatosan fogalmaz és tervez, de a kampányunk során elmondott céljaink, elvárásaink megvalósításából nem engedhetünk. Erős elhatározásunk - megyei alelnöki szintről szervezni a közútháIózat felújításának folytatását, a kulturális rendezvények és a civil szervezetek támogatását, a középiskolák és szociális intézmények fejlesztését, valamint az Európai Helyreállítási Alap és más európai uniós források régióinkba történő eljuttatását. Az elmúlt időszakban egyik legnagyobb feladatunk a Covid-19 járvány következményeinek felszámolása és a sok-sok ember és család életét befolyásoIó intézményeink - középiskolák, kulturális és szociális intézmények - újraindítása volt. Emlékeztetnek, hogy a járvány elleni védekezésként - elsőként a megyék közül - nagykapacitású oltóközpontokat szerveztünk - köztük az egyiket Dunaszerdahelyen -, ahol mindenki anyanyelvén mondhatta el orvosának a panaszait - jutott megfelelő ellátáshoz. Szerencsére az elmúlt év döntő része már a Covid-19 előtti kerékvágásban zajlott, így folytatódtak pályázataink, közösségi projektjeink is.

   Ma már látjuk, hogy az ország 2023-as költségvetésének elfogadása körül mekkora a bizonytalanság, aminek következtében a megyében is takarékos költségvetést készülünk elfogadni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a megyei fenntartású kulturális, iskolai, szociális és egészségügyi intézményeink bármiben is hiányt szenvednének. A hiányszakmákat választó középiskolásainkat megyei ösztöndíjban részesítjük, a járási székhelyeken mobil hospice szolgáltatást készülünk bevezetni, folytatjuk a szociális ellátó intézményeink kapacitásának bővítését és a helyközi autóbusz-közlekedésben is új, a rendszeres utazók számára kifejezetten előnyös - előfizetéses menetjegyrendszert vezetünk be, már az új év első napjától.  Természetesen nem mondunk le a nagyobb lélegzetű fejlesztésekről sem, mint például az alsószeli egykori gőzmalom épületének múzeumi, kulturális, közösségi célokra történ felújítása. Amikor ez az ötletünk felmerült, magunk sem hittünk benne, hogy ilyen nagy és kedvező visszhangra talál nemcsak a községben és a régióban, de még a Kárpát-medencében is.

   Abban is erősen reménykedünk, hogy az a háborús helyzet, ami a szomszédságunkban zajlik - és ami pár hónappal ezelőtt még mindannyiunk számára elképzelhetetlennek tűnt - békés eszközökkel oldódik meg, hogy nem kell tartanunk az energia és sok egyéb fontos termék árának emelkedésétől - egyszóval visszatérhetünk a békés, építő - mindenki számára gyarapodást hozó - mindennapokhoz. 

   Ehhez kívánok mindannyiunknak kitartást, és a közelgő ünnepek idejére nyugalmat, békés pihenést és lelki feltöltődést! 


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  101/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom