<<  100/482 >>

Megyei választások a Vágsellyei járásban

4.1.2023 13:20 | Baranyay Zsolt

http://www.terrahirujsag.sk/

   Október 29-én Szlovákia történetében először tartottak összevont helyhatósági és megyei önkormányzati választásokat. Hogy a két választás egyidőben valósulhasson meg, azt egy 2017 elején elfogadott alkotmánymódosítás tette lehetővé, amely a 2017 novemberében megválasztandó megyei önkormányzatok mandátumát egy évvel meghosszabbította úgy, hogy annak vége egybeessen a helyi önkormányzati választási ciklus végével.

   Az akkori indoklás szerint a törvényhozók egyrészt azt remélték, hogy így a megyei választások magasabb részvétellel fognak megvalósulni, másrészt a választások lebonyolításával járó költségek csökkenésére is számítottak. Utólag elmondhatjuk, hogy a várakozások közül a jelentős költségmegtakarítás hiú reménynek bizonyult, a választási részvétellel kapcsolatos azonban bejött. Míg a megyei választási részvétel járásunkban az ezt megelőző négy alkalommal csupán 17-24% közt alakult, sőt a történelmileg első, a megyerendszer létrehozása alkalmával tartott választáson sem volt több 29%-nál, idén mindenkori maximumot, majdnem 37 %-ot ért el.

   Elmondható, hogy a részvétel mértékére a helyi önkormányzati választás döntő befolyással bírt, a megyei választáson résztvevők számát is egyértelműen az egyidejű lebonyolítás emelte historikus magasságokba. De nem mindenhol azonos mértékben. Vágsellyén és 8 faluban alig valamivel tért el a helyi és megyei választásokon résztvevők száma, viszont érdekes módon a Vág bal partján található községek közül a megyei voksolást négyben is (Felsőkirályi, Mocsonok, Tornóc, Sókszelőce), a helyi illetőségű megyei jelöltek indulása ellenére, a választóhelyiségbe betérők érezhető hányada figyelmen kívül hagyta. Hogy ennek oka a helyi választóköri bizottságok néhány apró részletben eltérő lebonyolítási eljárásában, vagy másban keresendő, további vizsgálatot igényel.

   A települési szintű részvételi adatokban nagy kilengéseket tapasztalhattunk. Ahol helyi szinten nem alakult ki versengés, elsősorban a polgármesteri pozíciókért, ott jellemzően jóval kevesebben éltek szavazati jogukkal a megyei választáson is. További, szintén országosan jellemző körülmény, hogy a falvakhoz képest a városokban általánosságban alacsonyabb a választási részvétel a helyhatósági választásokon is. Ez látható Vágsellye példáján, ahol ugyan négyen mérettették meg magukat a városvezetői székért, viszont így is csak a jogosultak egyharmada jött el választani.

   Ami még a részvételi adatokból figyelemre méltó, az a megyei választások során leadott döbbenetesen sok (a megyei képviselőválasztás esetében 10 %, a megyei elnökválasztásnál pedig 16 %!) érvénytelen szavazat. Mindez elsősorban kormányzati hibának tekinthető. Igaz ugyan, hogy most sok olyan választó is szavazott, aki a megyei választásra mindezidáig nem járt el, az összevont helyi és megyei választás pedig eleve több hibázási lehetőséget hordozott magában. Mindezek azonban jól előre látható és tervezhető körülmények voltak, amelyekre a kormánynak illett volna a lakosságot megfelelően felkészítenie.

   Az 1-es számú táblázatban megtalálhatóak a sellyei járás településekre lebontott megyei választási részvételi adatai és a leadott érvényes/érvénytelen szavazatok.

   A Szövetség országos szinten sikeresnek értékelte a megyei választásokat. A magyar érdekképviselet szempontjából örvendetes, hogy a párt az országosan, azaz a 8 megyében összesen megválasztott 419 megyei képviselői helyből 54-et, azaz a megszerezhető mandátumok 13 %-át szerezte meg. Az elődpártok összesített eredményeit tekintve ennyi magyar megyei képviselőt legutóbb még az egységes MKP idején, 2005-ben választottak meg. Ha viszont csak Nyitra megyét vizsgáljuk, akkor egészen a 2001-es megyei választásokig kell visszamennünk, hogy a mostaninál jobb eredményt találjunk. A Szövetség tehát a Nyitra megyei önkormányzatban a legnagyobb, 18 fős frakcióval kezdheti meg a munkát, ami éppen egyharmada a megyei közgyűlés létszámának. Régiónk szempontjából örvendetes, hogy a Vágsellyei járásban választott négy megyei képviselőből hárman a Szövetség csapatát erősítik, név szerint: Agócs Kőrösi Ildikó, Baranyay Zsolt és Tölgyesi Róbert. Negyedik társunk, Jancsó István, az 5. helyen végezve épphogy lemaradt a mandátumról. Emlékezhetünk rá, hogy a most zárult választási időszakban az MKP és a Híd együttesen csupán 1 járásunkból érkező megyei képviselővel rendelkezett. A járásunkban most megválasztott negyedik képviselő Róbert Andráši lett, aki ezúttal a sok pártból felálló liberális-jobboldali koalíció jelöltjeként a legtöbb szavazatot tudta begyűjteni.

   E helyen kell említést tennünk Csenger Tiborról, aki a Szövetség Nyitra megyei elnökjelöltje volt, s nagy munkát végezve, megyei összesítésben 35 604 szavazatot, azaz 16,65%-ot szerezve, a harmadik helyen végzett. Járásunkban 2957 vokssal (22,5 %) a második legeredményesebb elnökjelölt lett. Csenger Tibort egyébként a Lévai járás képviseletében megyei képviselővé választották, tehát szintén tagja a Szövetség megyei frakciójának.

   A 2-es számú táblázatban megtalálhatóak a Szövetség Vágsellyei járásban induló képviselőjelöltjeire településenként leadott szavazatok száma és a résztvevőkből számított aránya.

   A Szövetség járásunkban induló megyei képviselőjelöltjeinek eredményére a fentiekben említett választási részvétel mellett a jelöltek személyes ismertsége és népszerűsége, a kampány, a többi jelölt száma, személye és helyi illetősége, és még néhány további tényező is hatással volt. A korábbiakhoz képest nagyobb részvétel a szervezettséget tekintve törzsbázisunknak tekinthető falvakban is hozott plusz szavazatokat, de a két választás közös lebonyolítása által bevonzott szavazók közt arányaiban sokkal kevesebben voltak a támogatóink (ez a Szövetség jelöltjeire leadott érvényes szavazatok összes érvényes szavazatot leadó voksoló számához viszonyított arányából derül ki – a 2. számú táblázatban a zárójelekben feltüntetett adat – amely a múltban az érintett településeken nagyobb értékeket szokott mutatni). Néhány olyan helyen viszont, ahol a mozgósítással komolyabb gondjaink szoktak lenni, most kiderült, hogy az érdemi pozitív elmozdulás mellett talán további szavazatgyarapításra is lehetőségünk van. Azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy vannak még tartalékaink a tőlünk függő és a rajtunk kívülálló körülmények esetében is. A megyei választások terén az egyik legjelentősebb éppen a választási részvétel, hiszen a többségében magyarlakta, illetve magyar hagyományú falvakban összességében, ha kicsivel is, de a járási átlag alatt vettünk részt a választáson. Erre döntő befolyással bírt az a tény, hogy a járásunkban három település volt, ahol csak egy polgármesterjelölt indult, s mind a legnagyobb magyar közösségeknek otthont adók közül kerültek ki (Deáki, Pered, Farkasd) – így például Pereden nagyjából ugyanannyian szavaztak csupán, mint az öt évvel ezelőtti megyei választáson. A Szövetség belső szervezetének további építésére is szükség van, ami segíthet nekünk abban, hogy a választási kampány során mindenütt kellő mértékben tudjunk megjelenni. Ugyanis e területen is fordultak elő hiányosságok, minek következtében az adott településen az adott részvétel mellett elvárhatónál kevesebb szavazatot tudtunk begyűjteni.

   Összegezve megállapítható, hogy a két választás közt megoszló figyelem ellenére sokrétű és tartalmas kampányt folytattunk, s végül szép eredményt értünk el. Éppen ezért a Szövetség járási elnökeként e helyről is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a választói szavazatokért, a kampány során elvégzett munkáért, támogatásért és minden egyéb segítségért, ami hozzájárult a sikeres választáshoz.

   Habár Branislav Becík személyében új megyeelnökünk van, a felvázolt új erőviszonyok tekintetében van okunk reménykedni, hogy az előttünk álló négy év a gazdasági nehézségek ellenére a megye, a sellyei régió és a magyar közösség számára is a fejlődés, a felemelkedés időszaka lesz. Képviselőtársaim nevében is ígérhetem, ezért fogunk dolgozni.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  100/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom