Száz év után - Barangoló, avagy mi a helyzet a kétnyelvű feliratokkal

   Mátyusföld közepén, Galántán járva egy régi szép gyermekkori emlék jut eszembe. Az ötvenes években apámmal Érsekújvárból Pozsonyba utazván, egyszer csak a füstöt köpködő személyvonat megállt a galántai állomáson pár percre, mint rendesen. Az állomási hangszóróból az „Alma a fa alatt, nyári piros alma” szólt stílszerűen, jelezvén, ez itt Kodály Zoltán városa. Nem is tapasztaltam azóta sem ilyen szép jelenséget. Meg is illetődtem rendesen, mert az érsekújvári állomás, a megboldogult, régi szép Magyarország egyik legjelentősebb rendezőpályaudvara és vasúti gócpontja volt, azért is bombázta ripityává a brit légierő a második világháború folyamán. Rengeteg civil pusztult el a bombázásban, habár igaz, többnyire csupán magyarok voltak.

   Miután a város visszatért a szlovák haza kebelére, vagyis bekebelezte azt, a csomópont kezelését és magát az állomásépületet is surányi és tótmegyeri vasutasok vették birtokba, miután hazaáruló és megbízhatatlan mivoltuk miatt minden magyar vasúti alkalmazottat elbocsátottak, így aztán itt nem teremhetett babér az acsarkodó népdaloknak. Az állomási büfében még évekig nem akarták érteni, ha magyarul kértél valamit.

   A galántai gyermekkori élmény után hatvanöt évvel, és a trianoni szalámizás centenáriumán végiggyalogoltam Galánta főutcáján, oda és vissza–menetben, hogy saját gyönyörűségemre megszemléljem a vizuális kétnyelvűség mai állapotát. A boltok, kávézók, fodrászüzletek, butikok stb. homlokzatán található feliratokat, amit a Törvény anyanyelvünkön is volt szíves megengedni olymódon, hogy egyik kezével adta, a másikkal meg rácsapott kinyújtott kezünkre. A szemlélkedés eredménye még a várhatónál is szomorúbb volt. Galánta főutcája, a város lelke, magába foglalja a középületek és kereskedelmi létesítmények zömét zsinórban, így nem nehéz felmérni, hogy érvényesül a kétnyelvűség, amit az előző népszámlálás szerinti 31 százalékos magyar lélekarány indokolttá tenne, ha nem Szlovákiában élnénk, mert itt amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek, ahogy a rómaiak megfogalmazták egykor a diszkrimináció mikéntjét. Nos, séta közben a főutca épületein 72 darab szlovák nyelvű feliratot találtam, 7 darab magyarral szemben és 5 darab angolt. De! Ehhez jön még az Univerzál üzletház tüneménye, amely 25 szlovák felirata mellett egyetlen szál magyar nyelvű sem található. Így aztán az államnyelvű feliratok száma 97-re módosult. Szép példának látszik viszont az újonnan épült Jehova Tanúi Királyságterme, amely öles kétnyelvű felirattal bizonyítja, az Úr előtt mindenki egyforma, még az anyanyelvükből kiforgatottak is.

   Galántának a statisztikai hivatal szerint 15292 lakosa van, ebből a szlovákok száma 8573, a magyar ajkúaké 4822, ami a város lakosságának 31,5 százalékát teszi ki. Hihetetlen! Honnan a francból jelent meg itt egyszerre ennyi magyar! Az önkormányzat 19 tagjából kettő az MKP színeit képviseli, egy-egy fő a Hidat és SNS-t, a többiek függetlenek, hogy ne nézzen rájuk senki görbén. Vajon ki kérheti számon őket, kiket is képviselnek és hogyan? A polgármesterük is független, aki már a második időszakát tölti.

   Átvágva a vasúti hídon, megérkeztem Taksony községbe, amit Galánta lassan ismét bekebelez. Nem tudom, hányszor fordult meg sírjában Árpád unokája Taksony, mikor a róla elnevezett falut, miheztartás végett, Daniel Okáli, kitelepítési komiszár és reszlovakizációs kormánybiztos-keresztapa Janko Matuskáról nevezett el. Végigmenve a falun, amelyre most iparosodó trend a jellemző, a főutcán található közfeliratok közül 9 szlovák nyelvű, és csak 2 magyar, meg egy angol. Taksony lakosainak száma 2031, a magyar ajkúak aránya 58 százalék. A polgármestert az MKP adja, az önkormányzatból 5 fő mkp-és, 3 hidas és egy független. Azt is gondolhatnánk, lényegében magyar nyelvű önkormányzatról van szó. Útban hazafele betértem „Tosnyárasd” községbe. Szemet szúrt, hogy a falu mindkét végén az ékezetet elspórolták az új, Érsek Árpád érdeméből kihelyeztetett helységnévtábláról, de az állomás épületén már Tósnyárasd áll, hibátlanul. Lélekszáma 807, a magyarok aránya 50,19 %. Egy magyar felirat látható a főutcán, 5 szlovák. Vágsellyére menet Galánta felől, a Šaľa helységnévtábla alól hiányzik a Vágsellye elnevezés. Pázmány Péter városában négy magyar feliratot találtam, de ne legyünk telhetetlenek!

   A Mátyusföld egy részének, az ősi Terra-Waag, vagyis Deáki és Vágsellye környékének egzotikuma Sókszelőce község, amit a névtábla csak Szelőcének jelöl, holott a Sókszelőce név dukálna neki, mert két falu – Magyarsók és Szelőce egyesüléséből keletkezett. Ám a falu lakossága közül senki sem mondja magát szelőceinek, mert nehéz kimondani, meg minden, hanem csak nemes egyszerű-éggel sókinak, ami ősi hagyomány. Persze, amin én fennakadtam, nem bosszantja a helybelieket, azért meg ugyan ki is szólna, hogy az egész községben egyetlen magyar felirat sem található, még a községi hivatalon sem? /Lásd, fotó!/ Mit is mond erről a törvény cikkelye? „ A magyarlakta településeken az állami és önkormányzati szervek megnevezését kötelezően fel kell tüntetni magyarul is (körzeti hivatal, községi hivatal, anyakönyvi hivatal, adóhivatal stb.). Az önkormányzati vagy állami szerv magyar nyelvű megnevezésén belül az adott község (város) magyar nyelvű megjelölését kell használni, amennyiben az adott község (város) szerepel a magyarlakta települések jegyzékét tartalmazó kormányrendeletben. (Pl. helyes magyar nyelvű változat: Anyakönyvi Hivatal – Gúta, helytelen változat: Anyakönyvi Hivatal – Kolárovo). A fenti kötelezettségek elmulasztása szabálysértésnek minősül (Kisebbségi nyelvhasználati törvény – 7b §, (1) bek., c) és e) pontok.“

   A legutolsó népszámláláskor Sókszelőce lakosainak száma 2859 volt, ebből 1416-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek,1241 szlováknak, míg romának 107- en érezték magukat, roma anyanyelvűnek 181-en. Viszont bevallatlanul is közismert tény, hogy Sókszelőce lakosságának legalább fele roma származású, mégha magukat magyarnak vagy szlováknak is vallják, ami miatt ugyan nem csorbul emberi mivoltuk. Sőt! Sok magyar vallja magát másnak, mint ami, főleg akkor, ha a helyzet úgy kívánja. De ha már a magyar őslakosság nem is, de a magukat magyarnak valló romák sem jogosultak a kétnyelvű feliratokra? Nekik is kellene jogászokat fogadniuk, hogy menjenek el Strasbourgba emiatt, ma ez jól jövedelmez.

   Érdemes megvizsgálni az önkormányzati testület összetételét. A kilenctagú választmányban a Híd 4 képviselővel van jelen, az MKP 3 - mal, 1–1 független és smeres képviselővel kiegészülve. A polgármester független, és már harmadik hivatali idejét tölti, ha minden igaz. A helyiek elmondása szerint nagy köztekintélynek örvend, kézben tartja lakosság kétféle roma etnikumból álló részének bonyolult igazgatását.

   A felsorolt néhány helység kétnyelvűségi helyzetéből kitűnik, teljesen mindegy, hogy az önkormányzatokat magyar pártok vagy függetlenek alkotják-e, mert a kétnyelvűség nem a kenyerük. Azt gondolhatni, a nyelvtörvény nyújtotta lehetőséggel a végrehajtó testületeknek, az önkormányzati szerveknek kéne élniük, mert a plebsz ezt nem teheti meg. Mondjuk, figyelmeztethetnék a Galántai Jednota a nyelvtörvényre magasról tevő elöljáróságát, valamint a boltok, szolgáltatók, egészségügyi intézmények stb. üzemeltetőit, hogy a lakosság etnikai összetétele emberjogilag és erkölcsileg megkívánja a kétnyelvűség betartását. Mégha a törvény, a maga felemás mivoltában nem is kötelezi őket erre, de akik nekik a mindennapi és mindenható profitot hozzák, azok előtt le kéne szállniuk a magas lóról.

   Nehéz időszak köszöntött ránk, nincs parlamenti képviseletünk. De figyelembe véve az uniós trendeket, a harmadik szektor, a civil összefogás egyre nagyobb szerepet kap a politikai és közéletben a hatalom túlkapásai ellen.

   Fogjunk össze egy nemzeti összefogásban, koppintsuk le nagyban a DAC-szurkolók táborát! Már csak olyan embert kell találnunk ehhez, aki majd kiáll a pálya közepére, és megtapsolható lesz. Ne élesztgessük a tetszhalott pártokat, minél előbb újat kell csinálni, mert az előrehozott választás intézménye a mi tájainkon sem ismeretlen.