A zene nagy ünnepe volt Királyrévben
Július 27-én Királyrévben, a Kollárik Dezső Stadionban, a Feketevíz által körülölelt „félszigeten”,immár harmadik alkalommal került megrendezésre a már hagyományosnak is nevezhető RévFeszt zenei fesztivál. A szervezést ezúttal is a Magna Festum- és a FORZARE polgári társulás vállalta magára. Az eseményt hosszas előkészületek előzték meg, mivel egy igazán nagyszabású rendezvény volt kilátásban.
Az időjárás ezúttal is kegyes volt hozzánk, verőfényes napsütés mellett vehette kezdetét az egynapos fesztivál. Az estét az Art of Magic mentalistája, Fehér Dániel indította, aki társával együtt egy kis ízelítőt mutatott be bűvésztudományából. Őt követte a színpadon DelhusaGjon, aki örökzöld slágereivel és néhány új dallal megadta az alaphangulatot az est folytatásához. A jókedvet tovább fokozta az Irigy Hónaljmirigy műsora, a paródia műfaj koronázatlan királyai megmozgatták rendesen a rekeszizmainkat. Az est fénypontja, ami nem meglepő, az Edda Művek kétórás nagykoncertje volt. Elhangzottak a legismertebb dalok, emellett az újakból is hallhattunk ízelítőt. Fergeteges koncert volt a javából, az Edda ismét varázsolt. A legnagyobb katarzis a koncert végén jött, amikor a zenekar közösen a tömeggel együtt elénekelte a Himnuszt. Ez külön ajándék volt a királyrévi közönség számára.
Az éjjel ezután sem érhetett véget, az afterpartyn Dj Carlos szolgáltatta a talpalávalót majdnem hajnalig.
Úgy érzem, hogy az idei RévFeszt igazán színvonalasra sikerült, rengeteg pozitív visszajelzéssel találkoztunk, fel van adva a lecke a jövő évre. Ismét az volt az érzésem, hogy az egynapos rendezvényünk egy nívós fesztivállá nőtte ki magát, amely megszólítja az összes korosztályt az egész régióból. RévFeszt, én így szeretlek!
Menü |