logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  382/456 >>

Nádszegi Rockfeszt

25.8.2018 10:00 | eReS

   „Nádszegi rockbarátok társasága“, ezt válaszolták a rendezők, amikor elhangzott a kérdés, hogy ki szervez  július 20-án és 21-én a Szőlősben rockfesztivált. Juhos Tamás /Takesz/, Juhos Attila és Sárkány László főszervezőként vállalták nemcsak a buli megszervezését, de az anyagi  oldalának a biztosítását is. A lebonyolításban besegítettek a testvérek, feleségek, családtagok, barátok, rokonok és az elhivatott rockbarátok. A „profi“ zenekarokat, előadókat meghívni nem olcsó mulatság. Az egész akció teljes költségvetése és a megszervezése csak az említett magánszemélyek vállán volt.  

   Pénteken, július 20-án délután Nádszeg alpolgármestere, Borka Árpád nyitotta meg a rock-blues fesztivált, majd  két napon át Csánó Tilda konferálta fel  a zenekarokat. A plakátokon meghirdetettől alig eltérve indultak a koncertek. A dunaszerdahelyi Szuperzöld együttes rockfeldolgozásai után az imelyi Gilotint hallhattuk, modern rockzenével és saját számokkal. Már hét órakor ott álldogált a színpadnál valaki, akire  rá is szólt az egyik polgár, hogy „úgy nézel ki mint a Vikidál“ . Mert az is vagyok. Vikidál Gyulával feltöltve nagy koncertet adott a Mobil Mánia. Természetesen nyomták a P-Mobil számokat. Ezután a Szigeti Ferenc vezette Karthágó lépett fel komplett felállásban, Gidófalvi Attillával a billentyűknél és Takáts Tamás énekelt. A napot a Big Man Band zárta.

   Másnap, szombaton, a helyi Fart zenekar élén indított Sinkó Ferenc kemény rockzenével, majd utána a vezekényi Kiss „Many“ Emanuel a Paradoxon együttessel játszotta el dalait. A nagyszínpadra feljutott a 11 éves vágai Győri Dávid is, akinek dobolásával együtt játszottak háttérben lemezről a legnagyobb rockzenekarok. Az apuka, Győri Zoltán jó helyre hordja zenetanárhoz a fiát.  A szombati főműsort lemosta a vihar a nagyszínpadról, és így Deák Bill Gyula kénytelen volt két órás késéssel a fedett hangár végén a betonon eladni magát.  A féllábú hetvenéves művész elég moderálatlanul hangot is adott elégedetlenségének. A pénz viszont pénz. Ha felvette, produkáljon is. Az időjárást megrendelni nem lehet. A hangtechnikát adó 4event cégnek és tulajdonosának Németh Sándornak köszönhetően az elázott szerelés helyett rövid idő alatt felállítottak egy másik szerelést Billnek, és az őt követő zenekaroknak. Saját számokkal és a valamikori Dinamit együttes számaival hódított a budapesti B52. Az eső miatti eltolódás végett az E.T.Band lemaradt, de a nádszegi Fagifor nem engedhette meg, hogy ne játsszon. Sokan voltak még, akik éjjel kettő után is erre az utolsó fellépőre vártak. A főszervezők szakmájára utalva, tiszteletüket kifejezve a rendezésért, és egy nagy köszönjük mellett elhangzott a zenekar száma a Potyer Blues.

   A nádszegi Rock-Blues Fesztivál nem volt az első, bízzunk benne, hogy nem lett az utolsó, és akad majd egy megszállott társaság, aki újra rockfesztivált rendez Nádszegen. Talán segít majd a falu is, és akadnak majd támogató szervezetek is.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  382/456 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat