Mórocz Károly 1938-2022

   Mórocz Károly 1938-ban született Pozsonyeperjesen. A Galántai Tizenegyéves Középiskola (a mai gimnázium) első érettségizői közé tartozott. A középiskola elvégzése után a pozsonyi Komenský Egyetem magyar-szlovák szakán szerzett tanári képesítést. A katonaság után 1962-től 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig, a galántai gimnázium magyar-szlovák szakos tanára volt. Egy ideig a hidaskürti magán szakközépiskolában is dolgozott óraadó tanárként.

   Az 1960-70-es években a Galántai járásban népdalokat, népballadákat, népmeséket, népszokásokat gyűjtött. Másfél évtizedes gyűjtőmunkája eredményeit 1979-ben jelentette meg Ágh Tiborral közösen Kodály Zoltán nyomában, Galánta környéki népballadák, népdalok, hiedelmek és szokások címmel. Zsűrizett a Tavaszi szél vizet áraszt járási népzenei versenyeken, valamint a Csemadok által szervezett szavaló- és kiejtési versenyeken. Számos diákját készítette fel a szavalóversenyekre, a gimnáziumban irodalmi színpadot szervezett. Az iskolai néprajzi kör vezetője volt.

   Miután Galántán kapott állást, családjával ott telepedett le, de mindig visszajárt Pozsonyeperjesre. A Charta mozgalom melletti kiállásáért meghurcolták, egy ideig a dunaszerdahelyi inasiskolában tanított. Diákok nemzedékeit nevelte anyanyelvünk és szülőföldünk szeretetére.

   Temetésére 2022. február 21-én került sor Pozsonyeperjesen. Hozzátartozóin és ismerősein kívül sok-sok régi diákja és egykori kollégája volt jelen. A búcsúszertartást volt diákjai, Lengyel Sándor és Zsigó János tisztelendők végezték. Első érettségiző osztálya nevében Varga László, a pedagógus kollégák nevében Marsall János, a gimnázium igazgatója búcsúzott. Babits Mihály Ősz és tavasz című versével Fodor Rudolf, első érettségiző osztályának diákja, későbbi kollégája köszönt el a Tanár úrtól.

Kedves Gyászoló Család, Tisztelt Jelenlévők!

Tisztelt kollégánk, szeretett barátunk, Károly!

   Mély fájdalommal és lesújtva vettük a szomorú hírt, itt hagytál minket, távoztál sorainkból.

   Minket, a tantestület jelenlegei tagjait, volt tagjait, az iskola diákjait és volt diákjait, kik búcsúzni jöttünk el ide, utolsó utadra, a közös sors fűzött egybe. Közös munkánk fáradhatatlan tenni akaró részese voltál. Mi tudjuk, hogy ma nemcsak egy nemes lelkű embertől köszönünk el, hanem olyan valakitől, akinek jelenlétét szomorúan fogjuk nélkülözni.

A diákok között úgy jártál- keltél, mintha mindnyájuknak édesapja lettél volna. Közöttünk úgy tűntél fel, mint szerető családfő az ugyanazon célért dolgozó családtagok között. Mikszáthi mesélőkedveddel tetted színessé a kötelező tananyagot. Hittél a józan ész erejében, a sajátost és az egyénit képviselted. Néprajzi és honismereti gyűjtéseiddel Kodály Zoltán nyomdokain haladtál, irodalmi színpadot szerveztél, könyvet jelentettél meg.

Kedves Károly!

   Mi láttuk azt a nagy munkát, melyet a gimnázium jó hírébe fektettél, és azt is, amellyel generációk sokaságát bocsájtottad ki az életbe. Te voltál a nagybetűs Tanár, aki hivatásának tartotta a pedagógusi pályát. Te voltál az EMBER csupa nagybetűvel. Az elmúlt rendszer igazságtalanságaival nem tudtál kibékülni, de ezt jól palástoltad mosolygós arcoddal és mindig víg kedélyeddel. Diákként, az 1977-es karácsonyi műsoron éltem át azt az élményt veled kapcsolatban, ami rendkívül meghatározó volt számomra. Az egész tanári karnak el kellett volna ítélnie a Charta 77-et, de te erre nem voltál hajlandó, mondván, hogy nem ismered a tartalmát, ezért nem tudod elítélni. Büntetésből egy évre egy dunaszerdahelyi inasiskolába helyeztek át tanítani. Azon a télen a galántai diákok a karácsonyi ünnepségen egy nagy ajándékot csomagoltak ki, amelyben egy ember nagyságú, papírból kivágott Mórocz Károly volt. Távollétedben, de még is ott álltál a színpadon, az egész iskola előtt, életnagyságban, kalappal a fejeden. Először nagy döbbenet volt a teremben, majd kitört a szűnni nem akaró tapsvihar.

   Az arcodat helyettesítő fényképet már több mint 44 éve, mint ereklyét őrizzük az iskolánkban. Most elhoztam magammal, hogy elkísérjen utolsó utadon és díszítse nyughelyedet, hogy mindenki érezze: egy tettekben dús emberi élettel szegényebb lesz közösségünk, és gazdagabb az anyaföld. De a te életed tanítása megmarad, mint áldott emlék.

Itt vár csendes nyugvóhelyed, kedves Karcsi, Isten veled!

Marsall János

Tisztelt gyászoló gyülekezet,

 tisztelt gyászoló család!

   Nehéz megszólalni egykori kedves osztályfőnökünk, Mórocz Károly tanár úr koporsója mellett. Többen vagyunk itt ma jelen, mert úgy érezzük, hogy a Tanár úr munkássága egy pillér volt, amely közösségünket több évtized távlatában is összekötötte. Erről tanúskodtak a rendszeresen megtartott érettségi találkozóink is.

   Köszönjük Tanár Úr, hogy megszeretteted velünk anyanyelvünket, nemzeti kultúránkat, nemzeti hagyományainkat, hogy úgy hagytuk el Alma Ma-terünket, hogy ezek az értékek később is meghatározták életszemléletünket.

   Köszönjük azt is, hogy első osztályod tanulóinak életútját az érettségi után is érdeklődéssel, szeretettel követted. Ott voltál minden érettségi találkozónkon, 1971-2019 között. Most is látom magam előtt kedves mosolyodat, ahogy végighallgattad egy-egy tanítványod beszámolóját. Örültél sikereinknek, biztattál, ha problémáinkról számoltunk be, jó tanáccsal láttál el. Mindez nagyon fog hiányozni.

Tisztelt Osztályfőnök Úr!

Emléked megőrizzük! Nyugodjál békében!

Farkas Jenő, felvidéki magyar papköltő verséből vett idézettel búcsúzom.

 „Tanár úr

Tanár úr kérem...

Szeretnék mondani még valamit...

Késő...

Már nem lehet...

Letelt az óra....

A lelketlen pedellus csengetett...“

Varga László