logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  74/349 >>

Megbecsülést a vidéknek!

27.7.2021 19:59 | Baranyay Zsolt

   Szlovákia népességének jelentős része vidéken él. E közhelyszerű megállapítást talán nem szükséges különösebben alátámasztani, de azért mégis említsük meg, hogy az OECD kategorizációja szerint az ország területének 60 %-a vidéki jellegű, ahol az összlakosság éppen fele él. Ha vidék alatt a falvakat értjük, akkor is majdnem ugyanezt az arányt kapjuk, az itt élő népesség aránya 48%-ot tesz ki. A felvidéki magyar közösség esetében, amely a Trianon óta eltelt évszázad folyamán a városokból az asszimiláció következtében egyre inkább kiszorult, ezek az adatok még markánsabbak, a magyarajkú lakosság döntő többsége vidékinek mondhatja magát.  Éppen ezért a vidéki életmód megóvása és a vidék fejlesztése kiemelt prioritás kell hogy legyen a  magyar politikai érdekképviselet számára, de Szlovákia mindenkori kormányzatától is elvárható lenne, hogy kellő tisztelettel és megbecsüléssel viszonyuljon a vidékhez.

   A rendszerváltás utáni vidéki fejlődéstörténet azonban még csak véletlenül sem tekinthető diadalmenetnek. Az azóta eltelt harmincegynéhány év folyamán falvaink ugyan nem néptelenedtek el, de az itt élő emberek élete jelentősen megváltozott, sok szempontból rossz irányba. Egy emberöltővel ezelőtt egy tipikus mátyusföldi falu gazdaságilag aktív lakosságának legnagyobb része a helyi szövetkezetben dolgozott. Majd 1989-et követően nem csupán a szövetkezetek bomlottak fel, jöttek az erősebb mezőgazdasági gépek, emberi erőre egyre kevésbé volt szükség. A mezőgazdasági termelés emellett egy szűk, jó kapcsolatokkal rendelkező réteg kezébe került. A szlovák kormányzatok sosem tartották prioritásnak a mezőgazdaságból élő emberek helyzetének megoldását (bizonyára hatással volt erre az a körülmény is, hogy elsősorban a magyarlakta térségeket érintette). Az Európai Uniós csatlakozási, valamint az EU hétéves időszakokra szóló költségvetési tárgyalások során a legkevésbé éppen a regionális mezőgazdasági érdekek, a háztáji gazdaságok érdekei mellett álltak ki, illetve ezekről mondtak le legkönnyebben a multinacionális mamutvállalatokkal szemben (ellentétben mondjuk Magyarországgal és Lengyelországgal). Így történhetett meg az, hogy a megmaradt mezőgazdasági termelés egysíkúvá, gabonaközpontúvá vált, s a múltban mezőgazdasági terményekből önellátó ország mára kétharmad részben behozatalra szorul, ideértve a húst, tejtermékeket, zöldséget, gyümölcsöt egyaránt.

   Az állam a mezőgazdaság bűnös leépítése mellett meg sem próbált elfogadható alternatívát kínálni, nem gondoskodott arról, hogy a falusiak új megélhetést találjanak otthonuk közelében. Ahelyett, hogy az egyes vidéki térségek természetes adottságaira építve új lendületet hozott volna a régiókba például a turizmus fellendítése által (hogy ott új munkahelyek jöjjenek létre, s azok aztán továbbiakat generáljanak), inkább külföldi beruházóknak nyújtottak milliárdos támogatást, adtak évtizedekre adószabadságot. Akik ugyan néhány térségben ezreknek munkalehetőséget biztosító ipari összeszerelő üzemeket telepítettek, viszont az ott dolgozó vidéki embereknek a legalább 8 (de gyakran akár 12) órás műszakjuk mellett napi 4 órát kellett utazniuk, holott a fizetésük az országos átlagtól ugyanúgy elmaradt, mint korábban, helyi mezőgazdasági munkásként. A múltban ezt az időt saját családjuknak, a kertnek, s emellett a sportnak, kultúrának és egyéb közösségi tevékenységnek szentelhették. Az internet és az online szociális hálók térnyerése mellett javarészt ennek köszönhető az, hogy a helyi közösségi élet önkéntes műhelyei egyre inkább elsorvadnak, sok klub és szervezet érdeklődés hiányában (az egyén szintjén valójában idő hiányában) beszünteti működését. Emiatt a helyi közösségek megtartó ereje (nem utolsósorban magyarságmegtartó ereje) is elhalványodni látszik. Annak idején a ma már börtönben ülő Pavol Rusko-féle ANO párt volt az egyik szószólója annak a politikának, amely az embereket a munkahely közelébe való költözésre ösztönözte, mintegy amerikai módra, megágyazva ezzel egy gyökereitől megfosztott, az átlagmasszába könnyen belesimuló társadalom létrehozásának. Mi ebből nem kérünk!

   Ha már az ingázásnál tartunk, tegyünk említést a közlekedési infrastruktúráról is. A 90-es években tájainkon látogatást tevő erdélyieknek egyöntetűen feltűnt a jó minőségű vidéki úthálózatunk. Ha viszont egy mátyusföldi viszontlátogatásra ment például Kalotaszegre, épp ellenkező tapasztalatokról, sok esetben alig járható utakról számolhatott be. Nos, azóta sokat változott a helyzet, nálunk sajnos elsősorban rossz irányba.  A másod- és harmadosztályú utakat a szlovák állam még a 2000-es évek elején a megyei önkormányzatok hatáskörébe adta át. Viszont az egyre sűrűsödő járműforgalomból fakadó gyors minőségromlás kezelésére nem biztosított anyagi eszközöket, új szakaszok, kerülőutak csak a legritkább esetekben épültek. Így a nagy forgalom és a rosszabb útminőség következtében jónéhány esetben a települések közti időbeni távolság tulajdonképpen megnövekedett. A kormányzatnak át kell gondolnia, hogy tudná az óriási mértékű kamionforgalmat legalább részben vasútra terelni, illetve a vidéki úthálózat felújítására átfogó programot kell indítani, mely a jelenlegi leterheltséget hosszabb távon tűrő, jobb minőségű úthálózatot eredményez.

   A rendszerváltás utáni szlovák kormányok javarészt úgy álltak össze, hogy a kormánytagok túlnyomó többsége városokból érkezett, Pozsony jelentős felülreprezentálása mellett. Az a körülmény, hogy ezek a döntéshozatali helyzetben levő politikusok nagy része nem tapasztalta meg, nem ismeri a vidéki létet, kétségtelenül befolyásolja gondolkodásukat, többségük egyszerűen nem tudja felmérni és megérteni a vidék szükségleteit. Többek közt ez volt a helyzet a Dzurinda-kormányok jónéhány hangadó gazdasági szakpolitikusánál. Ugye emlékszünk még az ún. Nižňanský-reform tervezetére, amely a falvak önállóságát, önálló önkormányzatait megszüntetésre ítélte volna, s csak az MKP ellenállása miatt nem valósult meg? De ugyanez tapasztalható a jelenlegi Heger-kabinet esetében is. Az önkormányzati hatáskörök megnyirbálása és az újfent felmerülő település összevonás mellett az iskolai hálózatot is komoly veszély fenyegeti. A nagyvárosi (nem mellesleg liberális) gazdasági stratégák könnyűszerrel megállapítják, hogy teljes szervezettségű alapiskolát 250 fős létszám alatt gazdaságtalan fenntartani. Talán a tíz ujjunkon meg lehet számolni, hány ilyen magyar iskola van Felvidék-szerte. Például a Vágsellyei járásban egy sem.  Egy városi lakótelepen lehet ez a döntő szempont, de nem egy vidéki, ráadásul nemzetiségi iskola esetében, ahol a településen csak az az egy van. A fentiekben már felmerült a helyi klubok, szervezetek közösségépítő és megtartó szerepe, mindez az alapiskoláinkra hatványozottan igaz. Az iskolabezárásokra és leépítésekre, valamint a hasonló jellegű kezdeményezéseknek a legmesszebbmenőkig nemet kell mondanunk, alkalomadtán az oktatásügyi fejkvótarendszert is teljesen újra kell definiálni.

   A nagyvárosi politikai szemlélet sajnos az egyetemi tananyagokra is kivetítődött. A Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem Régiófejlesztési Karán az új évezred elején azt sulykolták a hallgatókba, hogy egy falu szerepe kimerül annyiban, hogy az embereknek lakóhelyet és nyugodt pihenést biztosítson a munkavégzés után. Mi viszont úgy látjuk, hogy egy falu sokkal több ennél. A  falusi közösségek élni akarnak. A falvak teljes értékű életet tegyenek lehetővé, a lehető legtöbb szolgáltatást, s akinek csak lehet, megélhetést is helyben biztosítva. 

   A vidék többet érdemel. Minden egyes falusi közösség a maga sajátosságaival, kultúrájával, mentalitásával önmagában értéket képvisel, ezek érdemesek arra, hogy megvédjük, megőrizzük az utókor számára. Felismerték ezt például a jó svájciak már évtizedekkel korábban, s ezért is alkottak anno olyan jogszabályt, hogy az 5000 lélekszám alatti településeken csak azok az új ingatlantulajdonosok kaphatnak bejegyzett állandó lakhelyet (és ezzel polgári státuszt), akiket a négy évi próba - ottélés után a helyi képviselőtestület erre érdemesnek talált... Emellett, nem lehet elégszer hangsúlyozni az élénk közösségi életet élő magyar nyelvű helyi közösségek magyarságmegtartó erejét. Ezek csak akkor maradhatnak fenn és akkor képesek betölteni eredeti szerepüket, ha a társadalmi-gazdasági és törvényi feltételek azt lehetővé teszik. Politikai érdekképviseletünk feladata tehát,  hogy megtegyen ezért amit lehet, s talán annál még egy kicsivel többet is.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  74/349 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat