Tisztelt gyászoló család, tisztelt gyülekezet!
Hosszú esztendőkre nyúlik vissza az idő, amióta ismertük egymást, és még sok esztendeig szerettem volna, ha itt marad közöttünk. Jellemében, felfogásában, katonás magatartásában lépten-nyomon egy olyan emberrel találkoztunk Rózsika néni személyében, aki korát megcáfoló módon nyilatkozott és szeretett. Soha nem tudott úgy szólni családjáról, gyermekeiről, hogy ne könnyezte volna el magát és soha nem hallottam senkit nagyobb szeretettel beszélni az óvodáról, mint őt. Tudom, a jelenlegi fájdalmat ilyen borzalmas tilalmak és körülmények között még nehezebb elviselni.
Nehéz háborús évek alatt, a deportálás idején született 1945. január 5-én, Vágkirályfán. Az alapiskola befejezése után a lévai pedagógiai szakközépiskolában érettségizett és szerzett óvónői szakképesítést. Férjével, Czanik Kálmánnal két gyermeket nevelt fel. A falu kulturális életébe is rendszeresen bekapcsolódott, legyen az névadó, csemadokos-, vagy községi rendezvény - a kis apróságok fellépéseikkel színvonalasan képviselték az óvodát Rózsika vezetésével. A pedagógiai pályán csaknem 40 évet töltött el. Falunk óvodájában nemcsak pedagógusként dolgozott, de huzamosabb ideig a helyi óvoda igazgatói posztját is betöltötte.
Öt évvel ezelőtt korunk ádáz betegsége őt is utolérte, se sohasem panaszkodott. Továbbra is főzött, kézimunkázott, törődött a virágaival.
Nevelői munkád teljesen Vágfarkasdhoz kötött, oktattad, nevelted a kicsinyeket falujuk, népük, anyanyelvük szeretetére. Mindig csodáltuk, de ma már tudjuk is, hogy hited, vallásod, az óvodában végzett szép és eredményes munkád adták vissza újra hitedet az emberekben, és vezettek át a nehézségeken. Becsüljük azt az olthatatlan lángot, mely benned lobogott, tiszteljük az akaratot és elszántságot, mellyel a magyar oktatásügyet szolgáltad.
Menü |