Coming-out (véget ért a Pride hónap)

   A cím pontos fordítása: színt vall. Ha hívós-snapszerről lenne szó, még értelme is lenne a dolognak. Ez az a pillanat mikor kiderül, ki-kivel van. Az angol kifejezés mást takar. Ha valaki coming-out – ol az annyi, hogy kijön a farbával, esetünkben a szivárványossal. Magyarul azt jelenti, nagy hűhóval világgá hirdeti másságát. Eddig rejtegetett vagy nem tudott homoszexualitását mindenkinek a tudomására hozza.

   A kérdés az, hogy akit ez közvetlenül nem érint és nem kíváncsi rá, annak ez mire jó? A snapszerben ennek van értelme, mert innentől kezdve, ha nyerni akarok, máshogy játszom. De az életben ilyen színt vallani? Minek? Mit akarok megnyerni? Kinek, mit bizonyítok? Így nézve ez nem más, mint magamutogatás. Egy perc hírnév, vagy ha úgy veszem LMBTQix… /Leszbi-Meleg-Biszex-Transz-Queer stb../ propaganda. Nem homofób /szexuális másságot gyűlölő/ az, aki azt állítja, van ilyen nyomulás.

   Senki nem kíváncsi arra, mit csinálsz a hálószobádban, kivel és hogyan. Aki igen, az már beteg. Erre te előjössz, bejelented, közhírré teszed, büszke vagy rá. Sajnos, ezzel nem ér véget a dolog, mert mára oda jutottunk, hogy mi, akik nem vagyunk ilyenek, kötelesek vagyunk téged ezért a másságodért tisztelni, felnézni rád és tán még irigyelni is. Hát nem! Mert eljuthatunk oda, hogy ha ez így jó, akkor én is ilyen akarok lenni. Híres, Valaki. Ha van rá hajlamom, ha nincs. Gyerekeknél ez még veszélyesebb. Nekik a felnőtt az követendő példa. Ekkor eljutunk a társadalmi nemek elméletéhez, amely szerint nincsenek természet adta nemek, azaz férfi meg nő, mert a végtelen szabadság talaján állva mindenki maga mondja meg, hogy ő micsoda. Fiú vagy lány, mindkettő egyszerre, vagy egyik sem, mert ő kutya vagy csillár, vagy éppen sárkány. A „társadalmi nemeket” ráadásul a többiek az elfogadás jegyében kötelesek tudomásul venni minden egyén esetében, és akként is viselkedni. Mondjuk, én nem szívesen rúgnék bele valakibe, aki kutyának képzeli magát, ugat rám és meg akar harapni, mint ahogy a csillárt sem akasztanám föl.

   A magyar nyelv, mit tesz isten, ebből a szempontból az egyik legelfogadóbb, alapból nem tesz különbséget a nemek között. Így nekünk nem kell gondolkodnunk a megfelelő névmáson, ha valakiről szót ejtünk. A legtöbb nyugati nyelvben minden főnév valamilyen nemhez tartozik. Félek, eljön az idő, amikor a tárgyak egyenlősége nevében nem lehet majd diszkriminálni a nőnemű széket, a hímnemű asztalt és minden semleges lesz.     

   A faluban nincs ilyen gond. Azt hiszem, elfogadóak vagyunk. Nálunk is van olyan, aki szexuálisan más. A társával négy fal közt azt csinál, amit jónak tart, akár férfi, akár nő a partner. Van, akin látszik a mássága, van, akin nem. Elfogadjuk és együtt élünk vele. Nem hallottam, hogy valakit is ezért atrocitás ért volna. Nem hivalkodik vele, de nem is kell titkolnia. Ami viszont a legfontosabb, nem zaklat vele senkit, nem tolja az arcunkba a szivárványos zászlót. A sánta sem követeli, hogy vegyék be a focicsapatba, mert ha nem, akkor az diszkrimináció, és a néger sem követelheti, hogy színvakok legyünk. A megbecsülést nálunk mindig a teljesítmény vívja ki, nem a másság. Különb attól leszel, amit leteszel az közösség asztalára. A coming-out nem az.

   A véleményeknek a témáról szabad helye van, akár kocsmában is. Ha valakinek más a világlátása, attól még nem az ellenségem. Amíg a párbeszédben érveléssel, tényekkel próbálom az igazamat alátámasztani, addig nincs gond. Megismerem a másik álláspontját. Abban a pillanatban, mikor az alkoholtól felbátorodva személyeskedésbe, sértegetésbe csap át a dolog, nincs értelme tovább a vitának. Ökölcsapásokkal nem lehet ilyen vitában győzni. A másik véres fejjel is meg lesz győződve az igazáról. Így csak ellenséged lesz, nem toleráns polgártársad, akinek csak a véleménye más.

   Ha szivárvány jelenik a falu fölött egy esős napon, örüljünk neki együtt. Ez a természet ajándéka!