A politikának a közérdeket, a népet kell szolgálnia!

   Amióta a képviseleti demokráciát és az általános választójogot bevezették, bizonyára nem akadt még olyan ember a földkerekségen, aki maradéktalanul elégedett lett volna a nép által választott kormány teljesítményével, függetlenül attól, melyik országba született. Mondhatnánk, hogy mi sem természetesebb, hiszen egy országban annyiféle egyéni, csoport- és közösségi érdek létezik, esetenként egymással teljesen ellentétesek, hogy mindnek lehetetlen eleget tenni, s az államkassza lehetőségei is végesek. Azonban napjainkra emberek sokaságában erősen benne van a meggyőződés, hogy itt nem csak erről van szó, kevés kivételtől eltekintve hiányzik a jószándék is. Jó három évtizeddel az európai vasfüggöny lebontását követően úgy tűnik, hogy a politika teljesen elfordult az emberektől, és a globalizálódó világunkra telepedő legerősebb gazdasági csoportok kiszolgálására rendezkedett be.

   Hogy nem feltétlenül kell ennek így lennie, hogy napjainkban is lehet másként csinálni a politikát, annak egyik ékes példáját a FIDESZ mutatta be Magyarországon Orbán Viktor vezetésével, az utolsó MSZP-SZDSZ kormány bukását követően.

Amikor a politika a világgazdasági elitet szolgálja

   Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulója táján jól emlékezhetünk rá, hogyan osztogatták szét, herdálták el, illetve élték fel a magyar nép vagyonát és jövőbeli lehetőségeit az új évezred első évtizedének szocialista-szabaddemokrata kormányai, s vezették az országot a teljes gazdasági csőd kapujába. Olyan helyzet állt elő, amikor nem csupán a beruházások, hanem immár az állami bérek, a nyugdíjak, szociális juttatások kifizetése is veszélyben forgott. Gyurcsány, habár későn, de végül tudatosította, hogy ha az  államcsőd tényleg bekövetkezik, akkor a következmények miatt nem csak az SZDSZ, hanem az MSZP is, saját magával az élen, a politikai szemétdombra kerül, és a személyes felelősségre vonást sem biztos, hogy ő és társai elkerülik.  A helyzet megoldását ennek ellenére egészen a 2010-es választásig elodázták (addig még, a kizárólag túlélést biztosító néhány látszatintézkedéssel és az IMF-hitel felvételével, nagy nehezen elbotorkáltak, azaz haladtak tovább a „görög“ úton), s a gondok legnagyobb részét a következő kormányra hagyták, oldják meg, ha tudják. Közben Szlovákia-szerte a magyarságon röhögtek, például az országos napilapok internetes kiadásában naponta fogadási lehetőségeket reklámoztak, melynek tárgya az volt, hogy az év végéig csődbe jut-e Magyarország (a felajánlott nyerési szorzók alapján a bukmékerek szerint a messze esélyesebb lehetőség az volt, hogy a csőd bekövetkezik).

   A Gyurcsányék által 2010-ig elfogadott néhány intézkedés, valamint az IMF hitel feltételei igazolták, hogy a baloldali és liberális erők csak egyféle megoldást tudtak elképzelni a kialakult válsághelyzetre, amely lényegét tekintve már az öszödi beszédből is egyértelműen kiderült: lakossági megszorításokat, adóemeléseket, a szociális juttatások megnyirbálását, illetve elvételét. Mindezek tökéletesen illeszkedtek a világgazdaságot irányító csoportok kívánalmaihoz, csak éppenséggel a hétköznapi halandókat hagyták teljesen figyelmen kívül.

Másképp is lehet csinálni

   Aztán a népharag 2010-ben elsöpörte az MSZP-SZDSZ párost, a FIDESZ alakíthatott kormányt, melynek gondjait tetőzték a 2008-ban kezdődő világgazdasági válság következményei. Sok gazdasági szakértő megrökönyödésére azonban Orbánék teljesen más utat választottak, mint elődeik: további IMF-hitelt nem vettek fel, sőt a szocialisták által felvettet is visszafizették, a lakossági adókat nem emelték, ellenkezőleg, jövedelemadó-csökkentési programba kezdtek. Ezek helyett inkább bankadót és élelmiszerlánc-adót vetettek ki, ami főleg a multinacionális gazdasági vállalatokat érintette, s gondoskodtak arról, hogy mindezeket ne tudják az ügyfelekre, illetve a fogyasztókra áthárítani. Végrehajtották a rezsicsökkentést, aminek hatékonyságáról magyarországi ismerősök egyöntetűen tudtak beszámolni. Ezeket a lakosság érdekeivel összhangban hozott intézkedéseket a FIDESZ-kormányok a mai napig fenntartották, s mindeközben nem csak az államcsődöt kerülték el: a vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP mutatóban (a napjainkban leginkább használt gazdaságfejlettségi mutató) Magyarország 2019-ben 15 év után visszaelőzte Szlovákiát (lásd: eurostat).

   A világgazdasági elitnek többek közt ezért is szúrja a szemét Orbán Viktor és kormánya, hiszen megmutatták, hogy nem csak az ő elképzeléseik mentén haladva lehet eredményes gazdaságpolitikát folytatni, s lehet válságot kezelni úgy is, hogy nem, vagy nem csupán az embereken csattan az ostor.

Szándék és bátorság

   Jó lenne, ha ezt a példát a mindenkori szlovákiai kormányok is magukévá tennék. A bökkenő, hogy a jelenlegi parlamenti pártokon végignézve nem látszik, ki az, aki közülük egyáltalán szem előtt tartja a lakosság jogos igényeit, s emellett megvan a kellő bátorsága alkalomadtán farkasszemet nézni a világgazdaság legnagyobb játékosaival, és az azok pártján álló politikusokkal.

   Pedig ahhoz, hogy a nép érdekeit szolgáljuk, sok esetben nem is feltétlenül kell nagy horderejű változtatásokról dönteni, mégis sokak életét könnyebbíthetjük meg. Szakmámból fakadóan akár a szlovák jogrendszerben megbúvó joghézagokra és „ördögi“ rendelkezésekre is rámutathatok, amelyek teljesen indokolatlanul a nagyvállalatok szempontjait helyezik előtérbe a lakossági fogyasztók ellenében. Ezek közé tartozik például az a  rendelkezés, miszerint a legtöbb biztosítási szerződést csak a biztosítás évfordulójának napjához lehet felmondani, melyet a felmondásnak legalább hat héttel kell megelőznie. Ennek következtében számtalan olyan eset fordul elő, hogy az ember a nem kívánt biztosítást akár egy éven keresztül kénytelen fizetni.

   De megemlíthető a  lakossági hitelfelvételnél, különösen a jelzáloghiteleknél alkalmazott egyik gyakorlat is: az ügyfél bemegy a bankba, ahol a pénzintézet alkalmazottja elmondja, milyen feltételek mellett tud az illető hitelhez jutni. Ha a felek megegyeztek, a bank elkészíti a szerződést és értesíti az ügyfelet, hogy aláírhatja azt. Ebben a helyzetben a nagy többség abban a hiszemben írja alá a szerződést, hogy az van benne, amiben már előzetesen megállapodtak. Pedig gyakran előfordul, hogy ez nem igaz, s erről a bank képviselőjétől legfeljebb szakzsargonban használt szavakkal teletűzdelt tömör felvilágosítást kap, amit nem biztos, hogy megért (a változtatás ugyanis legtöbbször nem a havi törlesztőrészletet érinti). Az adott helyzetben persze kevesen vannak, akik tényleg végigolvassák az eléjük tett dokumentumokat, illetve közülük sem mindenki tudja azt teljes egészében értelmezni. Így aztán előfordul, hogy az érintett csak hónapok, évek múltán jön rá (ha egyáltalán rájön), hogy valami nem stimmel, és úgy érzi, hogy őt tulajdonképpen becsapták. S habár a jog szerint minden a legnagyobb rendben történt, a fogyasztó végeredményben az eredeti megállapodáshoz képes többet fog kifizetni. Az említett, hétköznapi embereket bosszantó, egyúttal anyagilag feleslegesen terhelő helyzetek sok esetben nagyon egyszerű törvénymódosítással megszüntethetőek.

   A legfontosabb tehát a szándék és a bátorság, hogy a politikacsinálók akarjanak és merjenek a nép érdekeinek megfelelően eljárni.

   Immár végleges, hogy október 2-án sor kerül a felvidéki magyarságot képviselni szándékozó egységpárt, a Szövetség alakuló kongresszusára, s ezzel a pártegyesítési folyamat lezárul. A sok egyéb tennivaló, a platformok munkájának összehangolása mellett nem szabad szem elől téveszteni a címben említett alapvetést, s annak beteljesítésén dolgozni: a politikának a közérdeket, a népet kell szolgálnia!