<<  404/482 >>

A Negyedi Református Egyházközség gyermektábora

19.9.2018 07:46 | ThDr. Csonthó Aranka, negyedi református lelkipásztor

http://www.terrahirujsag.sk/

   Nagy örömmel készülődtünk tavasz óta az idei napközi gyermektáborra, amit már második alkalommal rendezett meg a Negyedi Református Egyházközség a Delax (Décsi – Relax) szabadidőközpontban, Negyeden. Az idén több mint 60 gyermek jelentkezett a táborba. De nem csak reformátusok voltak a résztvevők, hiszen a más felekezetű gyermekek és szüleik között is elterjedt a tábor szervezésének híre Negyeden túl is. Érkeztek Vágarkasdról, Vágsellyéről, Szencről, Pozsonyból, sőt még Pécsről is részt vett egy lelkészházaspár családjával – 3 gyermekükkel. De segítők – munkatásrsak is érkeztek messzebbről: Dunaszerdahelyről, Komáromból és a már említett Szencről és Pécsről.

   Július 17-21. között (keddtől szombatig), 5 napon keresztül délelőtt 10 órától délután 4 óráig töltöttük együtt a gyönyörű nyári napokat a gyerekekkel és a gyülekezet tagjaival, akik részt vállaltak a munkában.

   A bibliai történetekhez kiváló segítséget nyújtott az úgynevezett KOEN-es anyag (Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány programja, amelyet ez éven magyarországi és erdélyi munkacsoport állított össze Állati küldetés címmel), – és a hozzá tartozó munkafüzetek. A bibliai történeteket egyszerű módon, elbeszélés által adtuk át a gyermekeknek, amit a csoportos beszélgetés alatt elmélyítettek – minden csoport a maga szintjén és az aranymondások tanulása is itt történt. A délelőttök így folytak le minden nap: sok énekléssel, bibliatörténetek megismerésével, üzenetek elmélyítésével, megbeszélésével, munkafüzet kidolgozásával és aranyigék tanulásával. 

   A „nulladik” napon (hétfőn) a felnőttek – tábor vezetők csapata állt össze, készítettük el a terepet. A tábor helyszínén minden adott volt, ami egy napközis táborhoz szükséges.

   A délelőttök alatt tehát a lelki üzeneten volt a hangsúly. Így vettük át folyamatosan bibliai történetek alapján azt, hogy mindenkinek küldetése van, helye van ebben a világban, Isten ránk bízott valamit és Ő adja hozzá a megfelelő erőt, bölcsességet és bátorságot. Ezért is az egész tábor mottója, helyesebben vezérigéje ez volt: „Légy erős és bátor!” (Józsué 1,9a). És megtanultuk folyamatosan, először Rebeka történetén keresztül (1Móz 24), hogy Isten küld minket, hogy segítsünk, mert ő megsegít. Mózes történetén (4Móz 11) keresztül, hogy Isten küld, hogy hagyatkozzunk rá. Bálám történetén (4Móz 22) azt ismertük meg, hogy az Úr azért küld, hogy fogadjunk szót neki, neki engedelmeskedjünk. Negyedik nap a tékozló fiú történetéből (Lk 15) megtanultuk, hogy helyre kell és lehet hozni a kapcsolatunkat a megbocsátás által Istennel és emberekkel egyaránt. És a záró alkalmon megérthettük, hogy az elveszett bárányt Isten megkeresi és azért küld minket is, hogy együtt örüljünk azzal, aki megtaláltatott (Lk 15). Mind-ehhez adja az Úr az útmutatást Józsué által: legyünk erősek és bátrak vállalni a küldetésünket, mert nem vagyunk egyedül, az Úrban bízhatunk.

   A délutáni foglalkozások már inkább a mozgásról, érdekes tevékenységekről szóltak. A kézműveskedés után kipróbáltuk a métát, a kisebbek labdáztak, hintáztak, fogócskáztak. A nagyobbak társasjátékoztak, fociztak. Közben finom eledelekkel láttak el minket a gyülekezetünk tagjai: mindig voltak gyümölcsök, sütemények, sósak, kekszek, frissítők, üdítők. Az ebéd is nagyon ügyesen meg volt oldva, a helyi Pálma étteremből hozták az előre megrendelt menüt, és asszonytestvéreink helyben porciózták a kicsiknek és nagyoknak – mindig jutott bőven mindenből és főleg nagyon finom volt.

   Igyekeztünk minél színesebbé tenné a tábori napokat, ezért elhívtuk a helyi vadásztársaság vadászait, akik bemutatót tartottak a gyermekeknek. Angol nyelvű foglalkozáson is részt vehettek a kicsik. Meglátogattuk egy nagy séta alatt a helyi templomokat: a baptista imaházat, a római katolikus templomot és a református templomot, ahol a bátrabbak felmehettek a harangokhoz a toronyba, ahol szép kilátás nyílt a környékre. Pénteki napon pedig kimentünk a negyedi strandra, ahol akadálypályás versenyt szerveztünk és élveztük a csodálatos időt a fák alatt.

   Minden nap egy „meglepetés vendéget” is fogadtunk. A környékbeli lelkipásztorok látogattak meg minket egy-egy történettel, bizonyságtétellel, amiken keresztül a gyermekek (is) megláthatták, hogyan is munkálkodik Isten azok életében, akik ismerik Isten szeretetét és neki szolgálnak. A tábor után, vasárnap pedig a táborzáró istentiszteleten a gyermekek megmutatták, mivel gazdagodtak azon a héten és mindezért közösen adtunk hálát.

   Hálásak vagyunk Istenünknek az együtt töltött időért, a csodás nyári időjárásért, a munkatársakért, a segítőkért, az adakozókért, a támogatókért, a szülőkért, akik ránk bízták gyermekeiket, és hálásak vagyunk leginkább azért a kegyelemért, hogy Isten megengedte nekünk, hogy megismerhetjük Őt, az Ő nagy hatalmát, szeretetét. Övé legyen mindezért a dicsőség.

   Köszönjük a munkatársaknak, segítőknek a gyerekekkel való foglalkozást.

   Köszönjük a tábor támogatását támogatóinknak.

   Istennek legyen hála mindenért!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  404/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom