Laci mezőgazdászként végzett az egyetemen és le is dolgozott pár évet a szakmájában. A múlt század hetvenes éveiben ez nem az a terület ahol agyonkeresi magát az ember, de így volt ez a többi szakmával is. Egyenlőség, testvériség, szocializmus. Amit pénzzé lehetett még valahogy tenni, az a tehetség vagy a másodállás. Ez megvolt Lacinak. Talán az anyjától vagy más felmenőjétől örökölte, de jól ment neki a zongorázás. Katonaévei alatt harmonikázott, kísérte az ifjúsági szervezet néptánckarát, születésnapi bulikon és lakodalmakon játszott, ahol a harmonikatokban ömlesztve hazavitt kirántott hús, sütemény és bor mellett párszáz forintot is kapott. Ez is több a semminél, de az igazi az, ha este a zongoránál megkeresem azt, amit a munkahelyemen egy hónap alatt. Na, erre kell ráfeküdni! Az alapok megvannak.
Otthon a pesti éjszakában elzongorázgatni nem rossz, de az igazi az, ha külföldön játszik valaki. Akkortájt ez nem volt egyszerű. Kirándulni se engedtek nagyon elmenni nyugatra nem még dolgozni, zenélni. A zenei főiskola jazz tanszakán vizsgákat kellet letenni, megfelelő repertoárt bemutatni, szóval megszerezni a papírt, amivel hivatalosan mehet az ember. Ez sikerült és nemsokára Hollandia könnyűzenei életét gazdagította, valamelyik kisváros hotelének bárzongoristájaként. Ez itt már pénz, igazi kereset. Ráadásul valutában. Otthon az asszony a két gyerekkel tartja a frontot én meg, ha hazamegyek, viszem a pénzt. Biztos lesz helyem újra, megint mehetek egy-két hónapra. Cigányélet ez igaz, de jobban kijövünk, bíztatta az otthoniakat.
Hogy a kinn tartózkodás még rentábilisabb legyen, Laci szabadidejében, volt elég, hiszen csak este játszott, rótta a környéket és kereste a legolcsóbb dolgokat, amit hazavihet. Meg is találta mindig. Legtöbbször lomtalanításkor. A kirakott bútoroknak, háztartási robotoknak, porszívóknak nem tudott ellenállni. A legnagyobb dolog viszont a zongora. Laci amerre járt a zongorát nem hagyhatta ki. Hazahozta a kiszuperált zongorákat bárhonnan. Pianínót, szárnyas zongorát, Bösendorfert, Steinwayt, mindent. Még pénzt is adott érte, ha jó vételnek tűnt. A háznak már minden helységben zongora volt, még a kisházba is jutott kettő. Gyűltek a zongorák. El is adogatott valamit, de egyre nehezebb volt találni zongorahangolót, aki olcsón rendbe rakja a megszerzett árut. Az ebédlő nagy szárnyas-zongorájára is rég ráférne az újra hangolás, még akkor is ha azt épp nem akarjuk eladni. Hangolót, aki elvállalta volna nem lehetett találni. Tán még hirdetésben is kerestek, de hiába. A következő évben már nem hozott haza több zongorát, de az autó meg a pótkocsi Svájcból vagy Hollandiából hazafelé igy is roskadásig volt otthagyhatatlan bútorral, használt ruhával, még működő háztartási géppel. A kereset hivatalosan sem volt rossz a borravaló pedig sokszor meghaladta azt. Ha kellet a japán vendégeknek még japán dalokat is betanult, alkalmazkodott. Ezt értékelték. Otthon a kapott valutával vagy elszámolt, vagy nem. Adót, munkaügyi járulékot nem fizetett vastagon, így aztán maradt elég. Több év kint, kész lett a ház, lett új kocsi is, csak az ebédlőben a Steinway zongorát nincs, ki rendbe rakja.
Laci épp Svájcban volt, mikor a felesége a telefonba megemlítette, hogy jelentkezett a zongorahangaló és holnap jön, fölhangolja a zongorát. Laci először nem teljesen értette mit akar a zongorahangolóval a felesége. Később fogta föl és pánikszerűen hívott újra haza. „A zongorahangoló ne jöjjön!”. A felesége nem értette a dolgot. Hónapok óta várjuk, mire végre ide talál, akkor meg ne jöjjön. Mi ez? Jó, akkor majd jövő héten. „Akkor se jöjjön, nagyon drága”, de hisz már megbeszéltem vele, végre eljön, fölhangolja és rendben lesz A szülinapodra tekintettel én fizetem ki, erősködött Hédi. Nem csaphatom be. „Nem, nem, semmiképpen, a zongorának semmi baja.”. Szinte veszekedéssé fajult a dolog, már amennyire telefonon vitatkozni lehet. Laci nem engedett. Ha nem, hát nem. Játsszon a zongora hamisan - gondolta a feleség mérgesen.
Mikor Laci hazajött tisztázni kellett a zongorahangolás körüli vitát. Kiderült, hogy Laci titokban a zongorába rejtette a megkeresett valuta egy részét, amiről senki sem tudott a családban. A zongorahangoló megtalálta volna. Ki játszott most akkor hamisan? A zongora vagy a zongorista?
Menü |