Vágkirályfán is bíznak a megszokott rend visszaállásában
Lapunk felkérésére Bergendi Ferenc, Vágkirályfa polgármestere foglalta össze települése legjelentősebb fejlesztéseit, a járvány tapasztalatait, a lehetőségeket és célokat.
Megvalósult fejlesztések
A 2018-2022-es választási időszaknak a korábbiakhoz hasonló lendülettel álltunk neki.
Lakossági igényeket figyelembe véve a kultúrház előtti zöld területen egy kis játszóteret telepítettünk. Ennek köszönhetően egy-egy napos délutánon gyermekek zsibongásával, egymással ismerkedő, társalkodó fiatal anyukákkal, családokkal népesül be falunk központja.
Látványosság szempontjából jelentősebbnek tűnhet a falunk központjából induló, a templom és a temető körüli nagyon rossz állapotban lévő utcák, ill. az egykori “földverem” felé vezető út teljes felújítása, valamint személygépkocsi parkolók kiépítése.
Az elmúlt években egyre nagyobb gondot okozott a kiskorú gyermekek óvodai elhelyezése, mivel az intézmény a jelenlegi férőhelyek száma alapján nem tudja az igényeket kielégíteni, így elsősorban az iskolai beiratkozás előtt álló gyermekek részesülnek előnyben az óvodai ellátás során. A probléma orvoslása érdekében az egész óvodai telep tulajdonjogi rendezését indítványoztuk a római katolikus egyház irányába, végül kölcsönös adásvételi szerződés aláírásával sikerült is megoldani. Ezt követően tervdokumentációt készítettünk az óvoda bővítésére. A tervezett bővítés előzetes költségvetése meghaladja önkormányzatunk anyagi lehetőségeit, így megfelelő pályázati lehetőségre várva bízunk a tervezet megvalósításában.
Korszerű falu, korszerű technológiákkal - gondolat szellemében adtunk be pályázatot 3 beltéri és 8 kültéri ingyenes internet csatlakozási lehetőséget biztosító hálózat kiépítésére, amely már hosszabb ideje elbírálási folyamat alatt áll. Egyelőre a felsőbb szervek pozitív elbírálására várunk türelmesen.
Lakosságunk biztonságos közlekedését van hivatva szolgálni a 6 újonnan kiépített, megvilágított figyelmeztető fényjelzéssel ellátott közúti gyalogos átjáró. A beruházást önkormányzati költségkeretből sikerült fedezni.
A hulladék szállítási és tárolási díjak emelkedéséből kiindulva igyekszünk lakosainkat a háztartási hulladék nagyobb mértékű osztályozására ösztönözni. Ebből kifolyólag a már korábban bérbeadott háztartási komposztálók mellé valamennyi háztartást sárga, 120 literes gyűjtőedénnyel láttunk el a PET csomagolóanyagok különválogatása, és a háztartásokból való rendszeres elszállítása céljából.
Iskolánk tornaterme már-már használhatatlanná vált a padlózat elöregedése következtében. Szintén saját költségvetési forrás igénybevételével sikerült a padlózat cseréje, s így biztonságossá vált kisdiákjaink számára a testnevelés.
Falusi hírforrás, hírtovábbítás, ill. vészhelyzeti értesítések egyik fontos eszköze még napjainkban is a falusi hangosbemondó állandó és hibátlan üzemmódja. E szolgáltatásaink eszközei korszerűtlenek, elavultakká váltak. Az igényeket követve új, vezeték nélküli technológiára épülő hangosbemondó rendszert sikerült kiépítenünk.
Tervek, feladatok
Az út-, útburkolatok, járdák felújítása községünkben állandó fejtörést okozó, megoldásra váró feladat. Régiónkban közismert állapot közterületeink tulajdonviszonyainak rendezetlensége, s ez komolyan akadályozza ezen felületek törvényes rekonstrukcióját. Képviselőtestületi határozat alapján elindítottuk az érintett területek fokozatos felvásárlását, ugyanakkor ez hosszadalmas, sok esetben konfliktusokra is okot adó folyamat. Jelenleg két utcára készítettünk elő kivásárlási vázrajzot, amely alapján szeretnénk rendezni, községi tulajdonba venni, amelyet követően majd ki lehet az építkezési engedélyt adni. Ez a feltétele az esetleges pályázati pénzeszközök beszerzésére. Sajnos, az egész folyamatot nagymértékben visszavettette a COVID-19, ill. a járványügyi korlátozások bevezetése.
Felkészülve az esetleges új pályázati lehetőségek mind nagyobb mértékű kihasználására, terv-tárhelyünk töltve megvalósításra váró gondolatokkal. Nem adtuk fel a helyi gyűjtő udvar megépítésére szőtt tervünket, az útmenti vízelvezető árkok tovább építésének gondolatát.
Idősebb lakosainkat elsősorban szociális gondozói szolgálat keretében látjuk el. Ezen területen előkészítettünk egy átépítési tervet a mai nyugdíjas klub épületének idősek napközi otthonává való rekonstrukciójára. Tervdokumentáció szintjén ugyancsak készen állunk egy községi kifőzde és étkezde megvalósítására. Az energetikai beruházások terén a helyi sportpálya épülete, és a kultúrház fűtésrendszere vár a megvalósításhoz megfelelő pillanatra.
Önkormányzati tevékenység keretén kívül eső fejlesztések sorában említést érdemel a falu központjában épülő, szeptemberi átadási határidejű COOP Jednota új bevásárlóközpont építése.
A világjárvány tapasztalatai
A tavaly márciusban bevezetett COVID-19 járványügyi korlátozások mindannyiunkat ismeretlen kihívásokkal teli helyzetbe hozott. Ugyanakkor lakosainkban generált egy új összetartozási formát. A korlátozásokkal egyidejűleg sehol egy védőeszköz, fertőtlenítőszer vagy útmutató. Ekkor lányaink, asszonyaink, akinek valami kis vonzalma is volt a kézimunkához, szinte hívószó nélkül álltak be a sorba, varrták az védőeszközöket, így sikerült az első hullámban minden lakosunkat ellátni legalább védőmaszkkal. Helyi vállalkozások sem maradtak ki a sorból, speciális vegyszerekkel és fertőtlenítő eszközökkel segítettek bennünket. Mert felsorolni hosszú volna, ez úton fejezem ki nagy köszönetemet a teendőkbe bekapcsolódott lakosainknak és kisvállalkozóinknak odaadó, segítőkész munkájáért.
A járvány természetesen rányomta bélyegét a közösségi életre is, fokozatosan bezártak nevelési intézményeink, sportszervezetünk, az egyház, kultúrköreink, elmaradtak hagyományos rendezvényeink és találkozóink, a falunapok, s maga a képviselőtestület is műszaki lehetőségek hiányában nyögvenyelősen működött. Gyakorlatilag hosszú időre vesztegzár alá került az egész falu.
“Öröm az ürömben” - 2020 novemberétől heti rendszerességgel álltuk a sort az antigén tesztelésre, amit kezdetekben helyi egészségügyi és önkormányzati dolgozókkal, önkéntesekkel a későbbiek során vállalkozási alapon biztosítottunk be.
Remények és célok
A járványügyi korlátozások enyhítése új reményt ad mindennapjaink normális mederbe való visszatérésére. 9 fő részvételével készülődünk a Szetkirályszövetség éves találkozóra, amely ezúttal Csíkszentistván község védnökségében kerül megrendezésre. Labdarúgóink már készülődnek az új bajnoki idényre. Talán az őszig összeáll egy falunapok programja is.
Régi vágyam falunk védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébet alakjának köztéri szoborba öntése. Az alkotás anyagi forrásának biztosítására pályázatot nyújtottam be a Bethlen Gábor közhasznú alapítványhoz. Sikeres elbírálás estén talán novemberben, falunk búcsúja alkalmából lehetőség nyílik a szobor leleplezésekor újra közösségben találkoznunk.
Menü |