<<  11/517 >>

A TEMPLOMBÚCSÚ HAGYOMÁNYÁRA ÉPÍTVE RNDr. Ing. Kubík Rolandot, Vízkelet község polgármesterét kérdeztük

5.8.2024 12:23

http://www.terrahirujsag.sk/

Olvasóink számára a Szent Anna Napok új eseménynek számít Vízkeleten. A község önkormány zata második alkalommal szervezi meg ezt a nagyszabású rendez vénysorozatot. Milyen szándékkal indították útjára, mennyiben kü lönbözik az eddigi falunapoktól, és a tavalyi tapasztalatok alapján esetleg módosultak-e a rendezvény eredeti céljai?

   Háromnapos rendezvényünket ta valy első alkalommal szerveztük meg. Vízkelet Község Önkormányzata ta valy hagyományteremtő szándékkal indította el a Szent Anna Napok ren dezvénysorozatot, olyan eseményt képzelt el, amely elsősorban a közsé gé, a vízkeletieké. Vízkeleten a temp lombúcsú legtöbbször július utol só hétvégéjén van, mégpedig Szent Anna, római katolikus templomunk védőszentjének tiszteletére. Valójá ban ezt a régi hagyományt öltöztet tük új köntösbe.

   Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a háromnapos rendezvénysoro zat összes eseménye minden részt vevő számára ingyenes. A program összeállításnál fontosnak tartottuk, hogy a műsorban minden korosztály találjon kedvére való szórakozási le hetőséget. Pénteken főként a fiata labb generációnak kedveskedünk a színpadra lépőkkel, míg szombaton a családias programokon, valamint a retro zenei stíluson lesz a hangsúly. Vasárnap pedig a hagyományos bú csúi hangulaté és a mulatásé lesz a főszerep.

   Az idén is eredeti elképzeléseink nek megfelelően gazdag program sorozattal várjuk az érdeklődőket. Kiemelném, hogy olyan rendezvé nyekkel szeretnénk kedveskedni lakosainknak, amelyek valóban minőségi szórakozást biztosítanak számukra, és büszkeség töltheti el őket, hogy ez a saját településükön valósul meg.

   Az esemény elnevezésnél pe dig fontosnak tartottuk, hogy olyan név alatt fusson a rendezvénysoro zat, amely a széles környéken csak Vízkeletre jellemző. Ezt egy falunap elnevezéssel nem lehetett volna elér ni, manapság már főként fesztiválokat rendeznek, különböző csábítónak és modernnek tartott elnevezésekkel. Számunkra fontosak a hagyománya ink. Egyszerű és nívós programokkal szeretnénk megőrizni és továbbadni értékeinket, közösségi rendezvénye inket ennek szellemében tervezzük és valósítjuk meg.

   Élve a Terra Hírújság adta lehe tőséggel, szeretném megköszönni minden támogatónk és partnerünk segítségét a július 26 és 28-a között másodszor megrendezendő Szent Anna Napok megvalósításában.

   Községünk önkormányzata nevé ben sok szeretettel meghívom a Terra Hírújság kedves olvasóit és minden érdeklődőt ezévi rendezvényünkre.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  11/517 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom