<<  10/517 >>

Új magyar igazgatók a Galántai és a Csallóközi Népművelési Központ élén

5.8.2024 12:36 | Pálinkás Éva

http://www.terrahirujsag.sk/

   Nagyszombat megye a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésén hagyta jóvá a megyei kulturális intézmények igazgatóinak kinevezését. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke egy sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a népművelési központok új igazgatóit. A Galántai Népművelési Központ igazgatói pozíciójára két pályázat érkezett, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatói posztjának kapcsán hat jelöltet hallgatott meg a bizottság. A hivatal szakértőin kívül képviselők, polgármesterek és a szakma képviselői is részt vettek ezeken a meghallgatásokon.

   A sajtótájékoztatón jelen volt Bukovszky László, a Galántai Népművelési Központ és Varga Viktor, a Csallóközi Népművelési Központ új igazgatója is, akik röviden ismertették elképzeléseiket.

   “A galántai és dunaszerdahelyi magyar képviselők számára mindig nagyon fontos volt az, hogy az intézményeink élén olyanok vezetők legyenek, akik magyarul is tudnak, hiszen így tudjuk biztosítani az intézményen belül a kétnyelvűséget. Továbbá mindkettőjük szakmai tapasztalata, kapcsolati tőkéje vitathatatlan, mindketten betöltöttek már igazgatói posztot kulturális intézmények élén” - fogalmazott az Berényi József.

   Bukovszky László volt kisebbségügyi kormánybiztos szerint a Galántai Népművelési Központ eddigi tevékenysége dicséretes, viszont vannak hiányosságok, amelyeket a járásban kulturális és társadalmi téren oldani kell. Elsősorban ezen szeretne javítani és újat hozni. “Tudjuk azt, hogyan kell és hogyan lehet a kultúrát eladni és terjeszteni, de én kitértem a pályázatomban arra is, hogy elsősorban az emberi jogok és az egymás elismerése, a tolerancia jegyében szeretnénk ezt a tevékenységet folytatni, úgy, hogy természetesen meghagynánk a jól működő, több évtizedes múltú rendezvényeket is. Az egyik fő célom létre hozni egy járási koordinációs bizottságot, amely egyfajta tanácsadó szerve lenne az igazgatónak” - emelte ki Bukovszky László.

   A nyárasdi származású Varga Viktor, aki színész - rendező, az elmúlt években külföldön dolgozott, viszont aktívan támogatta a csallóközi kultúrát. “Azt szeretném, hogy ha egy nyitott, minden új dologra reagáló népművelési központ jöhetne létre. Számos olyan új társadalmi probléma van, ami megoldásra vár és ezt szórakoztatva és lehetőleg oktatva, egy nagy családot kialakítva tudom elképzelni” - nyilatkozta a Csallóközi Népművelési Központ új igazgatója.

   “A népművelési intézetek sajátos feladata annak a kulturális szegmensnek a támogatása, ami a piacból nem tud megélni, de mégis értékeket hordoz. Ezenkívül az intézeteknek a nemzetiségi arányoknak megfelelően a szlovák és a magyar kultúra hagyományápolása is fontos tevékenysége kell, hogy legyen” - hangsúlyozta a megye alelnöke, Berényi József.

   A dunaszerdahelyi és a galántai járás további intézményeinek új, illetve újraválasztott igazgatói:

   Galántai Honismereti Múzeum - Takács Mihály, Galántai Könyvtár - Kolek Lívia, Csallóközi Múzeum - Nagy Iván, Csallóközi Könyvtár - Laczova Helena.

 

 


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  10/517 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom