logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+



<<  7/19 >>

Száraz Pál: A sah drágakövei

20.12.2017 20:54

Száraz Pál   Száraz Pál, író neve már több mint négy évtizede fel – felbukkan a szlovákiai magyar sajtóban. Novellái, versei rendszeresen megjelennek a magyarországi irodalmi és művészeti lapokban. Eddig öt kötete jelent meg, ebből egy falumonográfia, amelyet szülőfalujáról, Nagykérről írt. Az utóbbi években a szlovákiai magyar irodalom minden rezdülésére reagáló, figyelő, a változásokat nyomon követő író vált belőle.

   A napokban jelent meg a M0DIA NOVA M a Nap Kiadó – Dunaszerdahely közreműködésével „ A sah drágakövei” címmű új novellás kötete.

   Száraz Pál mikro-novellái a menekülő utak látszatát keltik. Nem az elvárások szerinti valahová tartanak, hanem épp fordítva. Elfelé valamitől. Elsősorban a valóságtól, a hétköznapoktól. Ösztönösen keresve az adott pillanatban legalkalmasabb szökési tervet.

   Novellái tömörek, a novellaírás klasszikus forgatókönyve szerint az élet egy-egy pillanatát ragadják meg, feszültséggel telítettek, konfliktusba torkollnak, s az írások vége, mint a becsapott ajtó, váratlan fordulattal zárulnak.

   Száraz Pál kurta novelláiban mellőzi a felvezetéseket, és az utólagos magyarázatokat.

   Az író az „in medis res” híve, tehát bátran a dolgok közepébe vág. Történeteinek cselekménye néha változatosnak tűnik, de a találó, hajszálpontos jellemábrázolás, és a motivált tettek harmóniája hatásosan érvényesül.

   Színes képek és víziók, változatos és érzékletes leírások vonulnak végig a köteten.

 

Piros tulipánok

   Az utcákon tombolt a tömeg. Órák hosszat hallatszottak az állati üvöltések a feldúlt emberek torkából szerte a városban.

   Az őrjöngő tömeg magával sodort egy magas, sápadt férfit. Ő is kést villogtatott jobbjában. A tömeg most fülsiketítő ordítással befordult egy mellékutcába. Megrohamoztak egy házat és becipeltek egy szép ifjú nőt. Amikor meglátta, a magas férfi kővé dermedt: „Sandrine... Sandrine Dumont – délnyugat franciaországi grófnő.” Most egy hang harsogta túl a tömeg bömbölését:

  • Bízzátok rám ezt az átkozott nőszemélyt! Van egy kis elszámolásom vele!...

   A felszólalóra néztek. A magas, sápadt ember, jobbjában kést villogtat… Egy pocsék kinézésű fickó, véres hajjal, vörösen villogó szemmel gyanakvóan rámeredt a magas férfira, majd rászólt:

  • Hé, mit akarsz ezzel a…
  • Van vele egy kis elszámolásom, ezzel a döggel! – visította a magas ember a tömeg feje felett és látták, hogy valóban ijesztő gyűlölet torzítja el az arcát.
  • Hát akkor vidd!...  – ordította néhány férfi, és még mondtak hozzá egy két cifra megjegyzést. A magas ember durván megragadta a boldogtalan, fiatal nőt, térdre kényszerítette és úgy üvöltötte:
  • Hagyjatok magamra ezzel a cédával!

   A tömeg tomboló üvöltéssel továbbment és eltűnt a közeli sarkon. A magas férfi nekitámaszkodott a falnak, ökléből kihullt s kés. Lehajolt a fiatal nőhöz, aki ott hevert előtte a piszokban és a fülébe súgta:

  • Bocsáss meg, Sandrine…

   A boldogtalan nő falkapta a fejét és felismerte de Jerone vikomtot. Halk kiáltással elájult. A fiatalember felkapta, riadtan körülnézett és drága terhével visszarohant az úton. Befordult egy keskeny utcában és megállt egy kis ház előtt. Bekopogott, kinyílt az ajtó és egy ősz fej kérdezte:

  • Ki az?
  • - Jerone!
  • Ah, vikomt úr… Ki ez itt?

   Jerone félretolta az öreget és belépett a ház homályába.

   Midone Loan volt a ház gazdája, kertész és virágárus, a király barátja. Jerone ráfektette a grófnőt az ágyra. Az öreg vizet hozott. Hamarosan sikerült életre kelteniük. A szép hölgy felnyitotta szemét. A csillogó nagy barna szempár festőien illett aranyhajához. Elcsodálkozott, de máris keserves sírásra fakadt.

  • Átkozott csürhe! .- szitkozódott az öreg. – Gaz gyilkosok!

   Jerone simogatta a grófnő aranyhaját:

  • Ne félj, Sandrine, nincsen semmi baj… ne sírj… elmenekülünk. Itt hagyjuk ezt a rút gonoszságot… Az Isten jó… nagy a világ…

   Felemelte a nő fejét. Könnyek peregtek a szép szemekből, végig a sápadt arcon… Sandrine átölelte.

  • Jaj, de borzalmas volt ez, Andre, - suttogta a grófnő. – Rémes!...
  • Bocsáss meg, hogy durván voltam kénytelen hozzád nyúlni… nem lehetett másképpen.
  • Ah, Andre, olyan hálás vagyok.
  • Hol van az apád?
  • Nem tudom, Andre. Tegnap ment el, utána akart nézni, hogyan lehetne megmenekülni. Értem akart jönni, de… nem jött. – Sírta el magát újra Sandrine.

   A kertész izgatottan jár fel-alá.

  • Nekünk is mennünk kell innen. Nem lehetünk a terhére, Loan, - szólt vikomt a virágárusnak. – Elmegyünk. Talán segít rajtunk az éj sötétje, és kijutunk a városból.

   Midone Loan a fejét rázta. Csendesen mondta:

  • Már nem lehet, vikomt úr. Az egész várost körülvették, elzárták. Ma reggel már próbálkoztam, de nem lehetett.
  • Istenem, akkor hát… de mégis… segítenie kell rajtunk, Midone! – mondta a vikomt.

   Az öreg kertész elgondolkodott, holott jól tudta, hogy nem kockáztathatja meg, hogy kilopja a rémület városából ezt a két szerelmest. Nagyon megsajnálta őket.

  • Ha egy héttel hamarabb jön Jerone, akkor még meg lehetett volna menekülni…
  • A jó Isten áldja meg!... Csak nem akar minket ezeknek a szörnyű embereknek a kezei közé juttatni?! – suttogta a grófnő. Összetette két fehér kezét, fejét nekitámasztotta Jerone vállának.

   Midone megrázta a fejét:

  • Istenemre, ezt igazán nem akarom, madame!
  • Akkor segítsen rajtunk – kérlelte a grófnő.
  • Igen, de hogyan? Nem tudom önöket láthatatlanná tenni, hogy átjussanak az őrségen. A királyt is elárulták, amikor menekülni próbált!... Isten verje meg a hitványát!... Hogyan tudnánk mi elmenekülni?

   Sandrine feje szinte élettelenül hullott a vikomt keblére.

  • Talán mégis tudnék magukon segíteni!

   A vikomt felfigyelt.

  • Talán sikerül… Van egy fuvar tulipánom az üvegházban. Rárakom a virágot egy ponyvás kocsira. Aztán van egy orvosságom, amelytől merevgörcsöt kap, aki ha csak három csöppet is bevesz belőle. Ezt kell önöknek bevenniük… Az őrségnek én majd azt fogom mondani, hogy pestis gyanúsak… erre aztán kiengednek minket, gondolom.

   A fiatalok összerezzentek.

  • Csak ez tudná önöket megmenteni! – suttogta Midone.

   Végül megegyeztek. Előbb a vikomt vett három csöppet, aztán a grófnő. Egy perc múlva mind a ketten halálos álomba merültek.

   Az öreg Loan befogta két vén lovát. Telerakta a kocsit tulipánnal. Végigdöcögtek a néma utcákon. Közeledtek a nyugati kapuhoz.

  • Joó estét?! – A sötétből egy tiszt lépett elő felfegyverzett katonák kíséretében. Gyanakvóan nézték Loant.
  • Hehehe – vigyorgott az öreg – jobb, ha nem jöttök a közelembe, olyasmit fuvarozok, ami felér a dögvésszel.

   A tiszt szitkozódva hátratántorodott. Az egyik katona kijelentette:

  • Azért mégiscsak megnézzük! Arthur! Louis! – A kocsira léptek, felemelték a ponyvát és a két fáklya fényénél éppen Sandrine sápadt, de szép arcát pillantotta meg… - A fenét! Csinos kis nő! És az a pestises?!
  • Hé! – kiáltotta Loan, aki félt, hogy terve az utolsó pillanatban felborul. – Nehogy hozzáérjen! Pestises!
  • És arra a sok tulipánra hajította kelmed a dögvészes hullákat? – szólt a tiszt ismét közelebb lépve.
  • A tulipánokat megkaphatja uram, - vihogta Loan – ha olyan nagyon tetszik önnek…
  • Hát jó veszek néhány szálat, - mondta a tiszt és kemény öklével a kocsiba nyúlt, kivett két szál tulipánt, de a többiek már hátráltak és rémüldözve kiáltoztak:
  • Hozzá ne érjen a virágokhoz, pestises lesz tőlük!

   De a tiszt csak nevetett és rászólt az öregre:

  • Mehet!

   Az út tehát szabad volt. Loan hű gebéit ostorával biztatta, mire azok nekiiramodtak és hamarosan maga mögött hagyta a várost.

   A virágárus egy kis park közelében megállt, leugrott a kocsiról. A kocsi mögé ment, a két testet borító tulipánokat félrerakta és az alvók fölé hajolt. De visszahőkölt. Vér szivárgott a vikomt szájából és a grófnő szája szélén is aludt vért látott. Loan rémülten emelte ki a kocsiból a két testet a zöld fűre. Ekkor látta, hogy mindkettőjük szíve táján seb tátong. Borzalommal nézte a fiatalokat, akiket meg akart menteni. Ki tette ezt! Csak az a tiszt lehetett, aki két szál virágot vett ki a kocsiból… de most az öreg arca felvillant a bosszú tüzétől. Számított vele, hogy terve esetleg nem sikerül, ezért a virágokat telepermetezte méreggel, amitől az, aki hozzáér, elpusztul.

   Így is történt, mert ekkor már a tiszt is, meg egy bajtársa is, aki elvette tőle az egyik virágot kilehelte a lelkét.

  • Dögvész pusztította el őket! – kiabálták az őrség katonái, és eszeveszetten hagyták el őrhelyüket. Végigrohantak a városon és üvöltötté:
  • Itt a pestis, itt a pestis!

   E rémületes órákban sikerült mintegy kétezer nemesnek a városból kimenekülnie. Menekülés közben néhányan a kis parkon mentek keresztül. Furcsa látvány tárult eléjük: ezer tündöklő tulipán között ott feküdt egy csodaszép, halványarcú lány, egy karcsú férfi és egy ősz hajú öreg, mellén egy üzenettel: „Temessetek el bennünket valahol, de a tulipánokhoz ne érjetek, mert meg vannak mérgezve. Ha elföldeltetek, mossatok kezet. Amilyen csodásak a tulipánok, olyan volt egykor Franciaország is. Amilyen mérgezők most, olyan veszedelmesek annak, aki szeretet nélkül bánik velük. A következő tulipánok, amelyek Franciaországban kivirítanak, legyenek olyan tiszták, mint azok az emberek, akik új békét hoznak országunknak.”

   Eltemették a három halottat a parkban, ahová rájuk találtak. Sírjukon ma is tulipán terem. Három, különböző árnyalatú piros tulipán. Úgy piroslanak, mintha vércseppek volnának.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  7/19 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ