logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  31/69 >>

Bepillantás a Zsigárdi Alapiskola életébe

24.1.2021 08:54 | Žiaček Adrianna, igazgató

   A 2020-as esztendő a koronavírus elterjedése miatt nem várt nehézségek elé állította iskolánkat, a pedagógusokat, tanulókat és a szülőket egyaránt. Ennek ellenére igyekeztünk helytállni és a lehető legjobban teljesíteni. Kérem, engedjék meg, hogy bepillantást nyújtsak a Zsigárdi Alapiskola 2020-ban kifejtett tevékenységébe.

   A Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul programjának virtuális nyári vetélkedőjén a külhoni és anyaországi diákok a magyar történelemmel, irodalommal, néprajzzal, földrajzzal kapcsolatos izgalmas kérdésekre válaszolhattak. Iskolánk tanulója, Varga Bálint bekerült a 100 legjobb közé.

   A Magyar gyerek elnevezésű nemzetközi levelező verseny küldetése összefogni a magyar nemzetiségű gyerekeket az egész világon, növelni nemzetiségi öntudatukat, szeretetüket anyanyelvük iránt. A tavalyi 1. hely után, az idén a dobogó 2. helyén végzett iskolánk csapata: Jacsa Ádám, Kurina Róbert, Paló Mónika.

   Miénk a Város! Miénk a Csodasarok is! Pontosabban iskolánké, immár második alkalommal, Lelkes Zalán jóvoltából.

   Megrendezésre került a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő országos döntője Dunaszerdahelyen, ahol szép eredménnyel végzett Poló Zsófia és Varga Bálint.

   A Katedra Alsó Tagozatos Verseny országos döntőjén, Dunaszerdahelyen a Zsigárdi Zsiványok csapata: Kuman János, Császár Léla és Tóth Noémi méltóképpen képviselte iskolánkat.

   Alsó Vágmente Vándorserlege diák - sakkversenyén 2. helyezést szerzett a zsigárdi csapat, résztvevők Varga Bálint, Máthe Kristóf, Baranyai Bendegúz és Poló Máté.

   Ebben az évben is bekapcsolódtunk a vakok és gyengénlátók megsegítésére szervezett Biela pastelka – Fehér ceruza elnevezésű gyűjtésbe, mert önzetlenül segíteni nemes cselekedet! Mikor beköszöntött az ősz és vele együtt az őszi termények betakarítása, a termésekből szemrevaló dekorációk születtek. Az alsó tagozatosok nagy örömére idén sem maradhatott el az immár hagyományosnak számító "Tökjó nap". A gyerkőcök örömmel alkották meg szebbnél szebb alkotásaikat, tízóraira sült tököt majszoltak, majd a napot a Ghymes együttes online koncertjével zártuk.

   Az iskolarádióban a 7. osztályosok által összeállított ünnepi műsorral emlékeztünk az aradi hősökre. Minden kisdiák maga tervezte meg saját kis ötletes remekművét, mellyel kifejezte tiszteletét az aradi vértanúk iránt. A nagymamákat, nagypapákat és szépkorúakat nyugdíjasnap alkalmából egy kedves videóösszeállítással köszöntöttük.

   Folyamatosan a mozgás szeretetére igyekszünk nevelni a ránk bízott csemetéket. Ezért iskolaudvarunk beton felületére, kicsik és nagyok örömére, ugróiskolát és ügyességi játékokat festettünk.

 

Remegő kavicsok ütemes zúgása,

bringázásra hív ki, na meg iskolába.

Pattanj fel és tekerj, szívj be friss levegőt,

ne légy lomha lajhár, hagyd ott a heverőt!

Fogadd a kihívást, szállj szembe a széllel

Dúsuljon fel véred üde oxigénnel.

Pattanj fel és tekerj, nézzél magad elé,

Sosem hátrálj meg, menj az álmod felé!

 

   Vajda Dániel tanító bácsi ezzel a saját költeményével buzdította iskolánk tanulóit, hogy egészségük és egészséges életkörnyezetünk megőrzése érdekében biciklivel járjanak iskolába.

    Alsó tagozatos tanulóinkkal megmásztuk az 587 m magas Zobor hegyet. A csúcsról lenyűgöző panoráma tárult elénk, a gyerekek pedig ügyesek, kitartóak és szívósak voltak. A Közegészségügyi Hivatal jóváhagyásával megszerveztük az úszótanfolyamot is a Nagymegyeri Termálfürdőben.

   Az iskolaudvaron elkészült a műfüves pálya körüli hosszútávú futásokra alkalmas futópálya, a 60 m-es egyenes futópálya és a távolugró pálya. Az iskola ereszcsatornái az évek folyamán több helyen korrodálódtak, így teljes egészében kicseréltettük őket. Lezárófésűt (verébfogót) is szereltettünk, hogy megakadályozzuk a madarak befészkelését.  Hamarosan elkészül az 51 m hosszú új kerítés az ajtóval, kapuval (a tornaterem felől) és sor kerül iskolánk tantermeinek, folyosóinak és mosdóinak festésére.  

 

   Tisztelt Olvasók!

    Az óvintézkedések ellenére (hőkamera, lázmérés, kézfertőtlenítés, szájmaszk, távolságtartás, gyakori szellőztetés) novemberben felütötte fejét iskolánkban is a koronavírus-fertőzés. A higiénikusokkal való egyeztetés alapján PCR-tesztre küldtük az összes alsó tagozatos tanulónkat, a takarító néniket és az iskolában oktató pedagógusokat. Ez bizonyult a leggyorsabb módszernek a vírus terjedésének megfékezésére.  Köszönöm a tisztelt Szülőknek, hogy elvitték gyermeküket a PCR-tesztelésre és vállalták az ezzel járó feladatokat.

    A higiénikusok november 18-tól november 23-ig elrendelték az iskola alsó tagozatának bezárását. Majd a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében javasolták az iskolai oktatás további szüneteltetését november 27-ig. A Zoom-alkalmazáson keresztül november 18-tól távúton oktattuk az alsó tagozatos tanulókat is.

    A koronavírus kirobbanása óta, 2020 márciusától, majd október 26-tól pedagógusaimmal rendszeresen a Zoom platformon online konferencia keretében megbeszéljük az oktatás folyamatát, a minisztériumi és higiéniai rendeleteket. Ezeket iskolánk honlapján www.zsigardialapiskola.sk/hu is nyilvánosságra hozzuk. Az egyes osztályokat érintő kérdéseket a virtuális könyvtár, bezkriedy.sk internetes oldalakra és iskolánk facebook oldalára tesszük fel.  

   „Az embernek az a dolga, hogy harmóniát teremtsen magában és maga körül." (Kaszás Attila)

   Erőt, egészséget és boldog új esztendőt kívánok a Terra Hírújság minden kedves Olvasójának!

Žiaček Adrianna, igazgató


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  31/69 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat