Vágsellyei látlelet

   Mire a Terra áprilisi száma megjelenik, lecsengett az online népszámlálás, és bizonyosan tavasz is lesz végre, testet-lelket melengető. Nem olyan, amit tőlünk, lepukkant öntudatú és mutáló nyelvű magyaroktól elvárnak a libsi államelnöki hivataltól kezdve az utolsó váltókezelőig: Vagyis valljunk színt, igaz-e, hogy csak fele-fele arányban vagyunk azok, akik vagyunk, tehát kettős identitásúak. Hogy „Kinn is vagyunk, benn is vagyunk, jaj de nagyon boldog vagyunk” - ahogy azt az LGT-nóta mondja. Valamiféle nímandok, akik csak bessunnyogtunk Vereckénél, sőt átmerészkedtünk a Dunán is, hogy végre jó kenyeret ehessünk. Ahogy egy régi adoma mondja Trianon után, a túlsó partiak azt kiabálták nekünk át a vizeken: Treba kleba? Kő kenyér? Akkor hozzatok magatokkal búzát, mert kő az van itt bőven!

   Mikor ötvenegynéhány évvel ezelőtt beszippantott engem a Duslo vegyiüzem, és bevackoltam magam egy vágsellyei munkásszállóban, Pázmaň Peter városa, ahogy ma itt a névadót hívják, már jó pár éve az iparvárossá válás útját járta. A gombamódra épülő panelházaknak helyt adva egész utcasorok tűntek el. A betelepülés jóvoltából a lakosság száma rohamos léptekkel a kétszeresére duzzadt. Majd a Husák-korszak gyermekáldást gyorsító intézkedéseinek köszönhetően ennek háromszorosát is elérte. Ez azt hozta magával, hogy a város őslakosságának aránya a harmadára csökkent. Dél-Szlovákia magyar lakossága számára is nagy vonzerőt jelentett a vegyiüzem, sokan települtek be a környező falvakból, járásokból, relatíve feljavítva a magyarság létszámát. A föntről érkezők közül sokan ledöbbentek, hová is érkeztek. Néhányan, talán - kis túlzással élve - akkor láttak életükben először magyar embert, hallottak magyar szót. Mikor néhány évi komáromi tartózkodásom után a szép magyar nyelvtől elkényeztetve lehorgonyoztam Sellyén, mellbevágott az a sajátságos katyvasz magyar nyelv, amit itt fejlesztettek ki. Az évek során azonban rájöttem, ez a különös nyelvi közeg nem nyelvújításként jött létre, hanem a magyarhonhoz tartósan kegyetlen történelem eredménye.

   A Pannonhalmi Bencés Főapátság 1002-es alapítólevelében egy Terra Waag-nevű kihelyezett bencés kolostor és templom létesítéséről esik szó, amely a mai Deáki területén, ahogy ma mondanák,”zöldmezős beruházás” volt, a Vág folyó megélhetést nyújtó vize mellett. Az ősi „Waag” elnevezés kvád-germán nyelvből származik, a német értelmező szótárban bajor tájszóként még ma is megtalálható, szinonimája a Flut, Wasser szavaknak, ami magyarul a folyóvíznek felel meg. A kolostor a „Tíz falu - egy templom” nevezetű szentistváni rendeletet megvalósítandó települt ide, és mint mindenütt, az újonnan alapított királyság területén katolikus missziót hivatott szolgálni, továbbá a köznép iskoláztatását is a vonzáskörzetébe épülő falvakban. Mert a kolostorok körül Magyarország-szerte felvirágoztak a kézműves- és szolgálató szakmák. A Terra Waag akkorjában a Vág két ága közé szorult, nagyjából 25 kilométer hoszúságú sziget volt, tehát akár Vágköznek is lehetett volna hívni. A folyó Vágkirályfánál szakadt két ágra, az Öreg és Új Vágra, majd Negyed határában találkozott újra egymással. Ez az egykori vízköz adja ki ma a Sellyei járás tetemesebb részét. Kis szarkazmussal azt is mondhatnánk, ha nincs István, nincs Vágsellye.

   A sík térségen végigsöprő tatár pusztítás szinte teljesen kiirtotta a település színmagyar lakosságát, ezért az országépítő IV. Béla Felső-Magyarország északi megyéiből telepített ide szlovák ajkú hűbéreseket, zselléreket, legyen, aki megművelje a földet. Ez azt is jelentette, hogy Sellye lakossága elveszítette magyar gyökereit, azóta sem találta meg őket, s ennek következményei minden időben befolyásolták hovatartozásukat. A történelmi Magyarország érájában, sőt még azután is, a szlovák gyökerű polgárok nem igazán akarván deklarálni nemzetiségi hovatartozásukat, egyszerűen csak sellyei identitásúnak, sellyeinek nevezték magukat. De Trianon után tízszer annyian vallották magukat szlováknak, mint tíz évvel előtte a Magyar Királyságban. Majd amikor Felvidék visszatért néhány boldog évre, bedobták a rückvercet, pardon, tévedtünk, mi inkább újra sellyeiek vagyunk. Csiki-csuki nepomuki.

   Ha a tízévenkénti népszámlálási adatokat elemezzük 1880-tól, nyilvánvalóvá válik, a nemzetiség fogalma nem mindig a szív kategóriájába tartozik, hanem vagy a mindenkori politikához igazodás függvényeként, vagy egyszerűen csak húsosfazék-szindrómaként jelenik meg mindmáig. Jó példa erre a hintalovas Bugár Béla esete, aki Hidat épített magának és nekünk is a semmibe vezető úton. Egyébként Nyugat-Európában több országban most vezetik be az eutanázia, az intézményesített halál intézményét, lehet, hogy a legújabb népszámlálás ezt a sorsot szánta nekünk. Az alábbi történelmi adatokat a Fórum Intézet adta közre:

   Szlovákok - magyarok aránya Vágsellyén 1880-1941 között:

   A Duslo létesítése és Vágvecse bekebelezése utáni arányok:

   Jól érzékelhető, hogy a 1980-as és 90-es években bevándorolt szlovák lakossággal párhuzamosan a környező falvakból betelepült magyarok száma is megemelkedett. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás kimutatta, hogy a város lakossága kétezer szlovák fővel csökkent az előző tíz évhez képest, míg a magyaroké ezer fővel. Ők azok, akik a környékbeli falvakból származván visszatértek az időközben megüresedett szülői házakba. Na de hová tűnt tíz év alatt kétezer szlovák atyafi? Azt hiszem, ezt egyszerű megválaszolni. Hová máshová, mint az „örökükbe”, a környékbeli magyar többségű falvakba - Vághosszúfalura és Vágkirályfára stb., mert a városban drága az építkezési telek. Építkezni viszont kell, mert van rá elég pénz, amit be kell fektetni. Mindkét falut alig választja el Sellyétől néhány száz méter szántóföld, ami már a kutyának sem kell, mert ki fog itt még szántani, vetni, olcsó a kenyér a Kauflandban. És ilyformán a termőföld átminősül építkezési területté, aztán néhány év és létrejön Vágsellye, Vecse, Hosszúfalu és Királyfa konglomerátuma, és így eltűnnek a történelmi magyar települések. Befejeződik Benes műve, aki a két háború között fentről hozott népességgel hozott  

   Eljő az az idő, mikor már Somorjánál lesz kitéve a Bratislava-tábla. A magyarországi Rajka település bevándorlói megkapják majd a kettős állampolgárságot, mi meg a Covid huszadik mutációját. Mi tovább cipeljük a háborús vesztesek örökös mankóját, mert senki sem kiabál ránk: Ti szerencsétlenek, hisz nem is vagytok sánták, csak ez a mániátok, amihez annyira ragaszkodtok!

   Itt az idő eldobni a mankókat, és kinyitni a szánkat! Mert a néma gyereknek anyja sem érti szavát.