Luca napja

   Tiltó és boszorkányos napnak tartották a faluban. Szokás volt ezen a napon, hogy este sötétedés után a lányok, legénynek fehér lepedőbe burkolva csoportosan járták a falut. A legények oltott meszes kannával jártak és bemeszelték a lányos házak ablakát. Úgy tartották, hogy tisztaságot, frissességet hoztak vele. A lányok tollseprőkkel jártak, s ha valahova bementek, mindenkit megpörgettek, megsöpörgettek, takarítást mímeltek. Munkájuk közben jókívánságaikat énekelgették:

Tiki-tuka, nimi-numa, tollsöprő!

Luca, Luca, kotty, kotty, tojjanak a tyúkok, Luca, Luca kotkodács, mindën napra ëgy tojás. Gazdasszonynak, kotkodács, a gazdánok két tojás! Annyi pízük legyen, mind az égën a csillag!

Annyi csibéjük legyen, mind a rítën a fűszál!

Akkora tojást tojjon a tyúkjuk, mind másnok a lúdja! Annyi zsírjuk lëgyën, mind a kútba’ a víz!

Akkora lëgyën a disznajuk sunkájo mind a boros hordó! A lányok fírhömënnyenek, a legínyëk megnősüjjenek!

   A jókívánságokért szalonnát, kolbászt kaptak.

   Ezen a napon a jóslatok, babonák újra teret nyertek.

   A lányok Luca napján tizenhárom egyforma cédulára férfineveket írtak fel. Egyformára összehajtogatták őket és beledobták egy tejesköcsögbe. Jól megkeverték a cédulákat és minden nap elégettek belőle egyet. Az utolsó karácsonyestére maradt. Amilyen név állt a cédulán, olyan nevű lett a leány ura.

   A cédulázás másik változata szerint a lányok pici cédulákat írtak, amit krumplistésztából készült gombóckákba gyúrtak bele. Forrásban lévő vízbe dobták a tizenhárom gombócot, amelyik elsőnek feljött azt kikapták, és elolvasták a benne lévő nevet. Ezt a mókát több lány ismételte meg egymás után nagy vidámság közepette.

   Luca napján szigorúan tilos volt a varrás. Azért nem volt szabad varrni, mert akkor bevarrják a tyúkok fenekét és nem fognak tojni.

   Ezen a napon szokták a boszorkánytojást (nagyon pici tyúktojás) áthajítani a szomszédba, ezekkel a szavakkal: „Az én tyúkom tojjon, a szomszédé fusson!” Azt gondolták, ha eldobják a pici tojást, vele együtt eldobják a tyúkbetegséget is.

   Luca napján nem volt szabad kenyeret sütni, mert az kővé válhat, de még a sütője is.

   Luca napja arra is jó volt, hogy megjósolják, milyen lesz a búzatermés. Egy formás üvegpoharat megtöltöttek búzaszemekkel, megnedvesítették, és az ablakba állították. Naponta a szájukból öntözték, hogy langyos legyen a víz. Karácsonyra a búza szárba szökkent, és ha jó sűrű volt, jó búzatermést várhatott a gazda. Ez a pohár azután a karácsonyi asztal dísze lett a zöld búzával.

   A lucaszék faragása mellett télen a legények, sőt a nős emberek is, nagyon sok szép munkát készítettek faragással. Gyönyörűen tudták a fát megmunkálni. A legények mosófákat, mángorlókat készítettek szívük szerelmének. Tulipánt, bazsarózsát, a lány nevét és évszámot vésték rá. Ilyenkor faragták a kiskapukat is, melyek a környéken híresek voltak. Bent dolgoztak a meleg pitvarban, a forgácsot mindjárt a tűzre vetették, így estére még szemét sem maradt utánuk.

Luca széke

   Luca napján kezdték el készíteni a híres lucaszéket. Ötféle fából faragta meg az a legény, aki meg szerette volna tudni, hogy boszorkány-e a mátkája, vagy a jövendőbeli anyósa. Másfajta fából készült az „üllőke” és más-másból a négy láb.

   Luca naptól kezdve kellett rajta dolgozni, hogy karácsony böjtjére elkészüljön. A széket a lajbi alatt kellett vinni az éjféli misére, de nem volt szabad az oltárhoz közel menni, azaz mélyen bemenni a templom belsejébe, meg kellett állni a „kar alatt” (az orgona és a kórus alatt). Ha úrfelmutatáskor felállt a székre a készítője, megláthatta, hogy kik a boszorkányok a faluban. Úgy mondták, hogy a boszorkányok nem hajtanak fejet úrfelmutatáskor az oltári szentségnek, sőt elfordítják a fejüket. Annak a legénynek, aki ezt megtette, előre föl kellett készülnie arra, hogy valamiképpen haza is jusson. A lajbizsebeket előre meg kellett tölteni mák, lencse és hamu keverékével, mert azt egy szemig fel kellett szedni a boszorkányoknak, hogy elérjék az őket felismerő legényeket. Amikor úrfelmutatáskor megpillantotta a legény a boszorkányokat, leugrott a székről és futott hazáig, de futás közben még arra is gondja volt, hogy kiszórja a zsebeiben lévő boszorkányfékező keveréket. Amikor hazaért, gatyamadzaggal visszájáról bekötötte az ajtókilincset, hogy ne tudják lenyomni a boszorkányok, a kulcslyukat pedig betömte kóccal. Állítólag az egyszeri legény megfeledkezett a kulcslyukról. Amikor odaértek a boszorkányok szalmaszállá változtak, bebújtak a kulcslyukon és véresre verték a kíváncsi legényt. A reformátusok nem a templomba, hanem a legközelebbi keresztúthoz vitték a lucaszéket, és az éjféli harangszó alatt néztek szét róla.