Gondolatok Felsőszeli helyneveiről

Vecse - A 10. századi besenyő rév- és szálláshely

   Felsőszeliben a Dudvág bal partján a Nagyvecse és Kisvecse utcák húzódnak. A két utca találkozásánál a folyón átvezető híd mellett balról egy nagyjából egy hektárnyi területű, mára már jobbára feltöltött széles mederképződmény látható. Közepén vékony csíkban az egykor szebb napokat látott  Dudvág folydogál. Az említett kiszélesedett folyómeder a vezérek korában és az Árpád-korban még színültig telve volt vízzel, és rajta rév működött. Ez a révhely falunk kialakulásának egyik fontos színhelye volt, amelynek története Taksony nagyfejedelem uralkodásának idején veszi kezdetét.

   A honfoglaló Árpád nagyfejedelem óta (895-907) a Duna partvonala a fejedelmi család szállásterülete volt. Árpád halála után fia Zolta, majd annak elhunytával az ő fia Taksony (955-972) birtokába került a mondott terület. Ezek a fejedelmek vásárokat, réveket és vámhelyeket tartottak fenn nagyobb udvarhelyeik közelében.

A vecse (rév) és a róla elnevezett két utca

   A harcokban tapasztalt Taksony nagyfejedelem fő tartózkodása helyéül a Duna védettebb bal partvonalát részesítette előnyben. Ez abból is látható, hogy a folyó bal partjának két pontján, a későbbi Pozsony és Pest vármegyék területén egy-egy Taksony nevű szálláshely létesült. Ezek lehettek a vezér téli és nyári szállásai. A 960-as években a fejedelem bekapcsolta az országot a szomszédokkal való távolsági kereskedelembe. A Magyarországon áthaladó kereskedelem vámja elsősorban az ő jövedelmét gyarapította. Taksony fejedelem Mátyusföldi udvarhelye közelében a Vág és a Dudvág folyók bal partján egy-egy révhelyet létesített a hadászatilag is fontos pontokon. A két révhelyet Vecse néven ismerjük. Az egyik az a Nagyvecse és Kisvecse, amelyeket az 1870-es évektől már Vágvecse néven neveznek, a másik  pedig az a Nagyvecse és Kisvecse, amelyek ma Felsőszeli két utcája.

   Legelébb talán nézzük meg, hogy mit is jelent maga a ´vecse´szó.  A Hidrológiai Közlöny 1929-ben megjelent 9. évfolyamában Dr. Strömpl Gábor geográfus, térképész így ír a ´Helyneveink vízrajzi szókincse´ című értekezésében: „Ha nem ismerjük eléggé a helynevek eredeti jelentését, nehezen tudjuk az elmúlt idők egykori vízrajzi viszonyait feltárni. Ha nem tudjuk például, hogy a ´nyír´ szavunk: mocsarat, a ´cseret´: nádast, a ´cikó´: fűzfát, a ´becse (bécs)´:  révet, és a többi mit jelentett eredetileg, akkor a régi vízrajzi viszonyok megítélésénél könnyen tévedhetünk.“

   Maácz Endre katonai térképész és térképtörténész az 1955-ben írt ´Földrajzi tájszótár´ című tanulmányában a keresett szavat így mutatja be: „becse, becs, vecse, vécs = rév (nem minden esetben átkelőhely is)“.

   Amint láthatjuk, becs, bécs, vécs, becse és vecse szavainkat a két szakember egyaránt révként értelmezi. Ezeket a szavakat azonban magyarul nem értjük, ezért eredetüket a történelmi Magyarországon élő más népek nyelvében kell keresnünk.

   A 10. század óta a magyarokon kívül egy másik jelentős létszámú népesség is élt az országban. Ezek a besenyők voltak. Ők az északnyugati köztörök nyelvet, az úgynevezett kipcsak-török nyelvet beszélték. A besenyők szállásterülete 895 előtt a Volgától keletre, a Kaspi-tengertől és az Aral-tótól északra elterülő füves pusztaságon volt található. A 10. század elején fennhatóságuk már a Kárpátokig és az Al-Dunáig terjedt. Ezidőben a Volga, Don, Donyec, Dnyeper, Bug, Dnyeszter, Prut és Szeret folyók mentén voltak új szálláshelyeik.

Forrás: Hungaricana.hu - Sely (Szeli) falu neve az 1414. évi átirat hátoldalán

   A vizeknek e nép általi tökéletes ismerete volt az, amiért fejedelmeink és később királyaink is leginkább folyóvizek, tavak, lápok és mocsarak közelébe telepítették le őket. A besenyők vagy legalábbis szolganépeik békeidőben ősfoglalkozásként űzték a halász, hódász, pákász és mindenféle vízzel kapcsolatos mesterség tudományát. Halász mesterségüket olyan magas fokon művelték, hogy az oklevelek tanúsága szerint a királyi halászok zömét is ők alkották.

   Magyarországra a besenyők több hullámban érkeztek. Első csoportjaik a 10. század második felében telepedtek meg. „... Zolta vezér fiának, Taksonynak feleséget hozott a kunok földjéről“, írja Gestájában Anonymus mester, III. Béla király jegyzője az 1200-as évek körül. Mivel a kunok földje a leánykérés idején még a besenyők földje volt, így a menyasszony minden bizonnyal egy besenyő törzsfő leánya lehetett, aki népes szolgahaddal és katonai kísérettel érkezett az országba. Anonymus azt is elbeszéli, hogy Taksony fejedelemnek Gyejcsa (Géza) nevű fia születése (949) utáni években költözött be Magyarországra egész népével a besenyők földjéről az a Tanuzaba vezér is, akinek a fejedelem lakóföldet a kemeji részeken a Tiszáig adott, az Abád-rév környékén. Besenyők betelepítésére a 11-13. században is többször sor került, amikoris ezek harcosaival erősítették meg a nyugati határ védelmét. A hozzánk közeli Kajal, Tornóc és Jató falvaknak csakis törökös nyelveken érthető neve még ma is őslakóik eredetét hirdeti. Ők a Vág mentén húzódó gyepüvonal védői voltak.

   A besenyőknek falunk területére érkeztekor a Dudvág mindkét partja még lakatlan térség volt. Harci tapasztalataiknak ékes bizonyítéka, hogy a folyó bal partján települtek meg. Arcvonalukat a Dudvág, hátukat pedig vizenyős és zsombékos terület vonulata védte. Szálláshelyeiket a folyó gázlója mellett ütötték fel. A gázló mellett révhelyet építettek, amelyet saját nyelvükön ´vecse´ szóval jelöltek. Miután a révhelyet kiépítették, annak őrzése és az átkelés lebonyolítása is feladataik közé tartozott.  Ez egyszerre igényelte a szolgarendű és a harcos besenyő katonai réteg jelenlétét. Taksony és Géza fejedelmeink, valamint első királyaink idején ez a rév bonyolította le a forgalmat a Dudvágon. Az ide rendelt vámszedők a folyón keresztirányban áthaladóktól révvámot, a folyón hosszában árut szállítóktól pedig folyami vámot szedtek.

   A rév létéről elsőként Lőrinc esztergomi érseknek a Szent Hyppolitról elnevezett zoborhegyi apátság javára hozott ítéletlevele tudósít, amelyet (Könyves) Kálmán király 1111-ben pecsétjével erősített meg. Az ítéletlevélnek egy rövidebb és egy hosszabb szövegű példánya ismert. A hosszabb szövegű példány egy 1414-ből származó hiteles átiratban maradt fenn. Az átiratnak minket érdeklő szavai így hangzanak: „ ... inventum est de totius Nitrie theloneis, magnis vel parvis, in civitate seu extra civitatem, et in Doardi illud quod Baba pars vocatur, et per totum flumen quod Waga nominantur, et per omnia mercata similiter et in civitate Treinchen intus vel extra... sanctum regem Stephanum terciam partem dedisse beato Ypolito ...“. Ugyanez magyarra fordítva: „... bizonyítást nyert, hogy István, a szent király, az egész Nyitra vámjainak, a nagyoknak és a kisebbeknek, a városban és rajta kívül, meg abban a Doárdi-ban, amelyet Baba résznek hívnak, meg végig a Vágnak nevezett folyó mentén, valamint minden vásáron, hasonlóképpen Trencsén városában is, belül vagy kívül ... harmadrészét adta Szent Hyppolitnak.“

   Ennek az 1414-es hiteles átiratnak a hátoldalán egy, az oklevél tartalmát pár szóban elmondó feljegyzés található: „Super telonium in civitate Nitriensi et extra, Trinchiniensem et in Saly“, azaz „Nyitra város belső és külső, a trencséni meg a Szeliben lévő vám ügyében“. Ez a feljegyzés azt bizonyítja, hogy az 1111-ben a Doardihoz tartozó és Baba nevet viselő helyet még a 16. században is Szelivel azonosították (MDX számok az átirat hátoldalán).

   Itt kell tudnunk, hogy a ´Terra Doardi´, vagyis az ´Udvardi föld´ az földterület volt, amelyen ma Felsőszeli, Alsószeli, Királyrév és Alsóhatár falvak találhatóak. Az oklevélből kitűnik, hogy a Babánál szedett vám révvám jellegű volt és nem a Vág, hanem a Doárdi folyója mentén, tehát a Dudvág mellett helyezkedett el. A rév helyét illetően a történészek különböző véleményen vannak. Némelyikük egy Nyitra vármegyei Dovárdit, mások Negyedet, ismét mások pedig a közeli Királyrévet valószínűsítik helyéül. Természetesen Királyrév falu már csak nevénél fogva is egy révhelyet feltételez, de ne feledjük, hogy a besenyő ´vecse´ szó szintén révet jelent. A történészek ezt a tényt fentebb említett feltételezéseiknél nem vették figyelembe, jól lehet az 1111. évi oklevél 1414. évi hiteles átiratának hátoldalán olvasható feljegyzés minden kétséget kizáróan világosan arra figyelmeztet, hogy a révvám Szeliben volt.

   A felsőszeli révhelyet másodikként V. István királynak 1271-ben kiadott adományújító és adománymegerősítő oklevele említi.  Ebben a Szeli birtoktest részét képező rév, mint Szent László királynak (1077-1095) a nyitrai Szent Emmerám egyház részére tett adománya jelenik meg: „Item totalem possessionem Scele totalem in portu paludum (cum) piscaturis ...“, vagyis „Szintúgy Szeli teljes birtoka a mocsaras kikötőben (révben) , a halászattal ...“. A latin ´portus´ szó magyarul kikötőt és révet is jelent.

   A rév jelentősége a Dudvágon fokozatosan szűnt meg. Később a királyi révészek már csak mint királyi halászok folytatták tevékenységüket.

   II. Géza király 1158-ban a nyitrai Szent Emmerám egyháznak különféle kiváltságokat és birtokokat adott, többek között Szeli harmadrészét is. Az erről szóló oklevél szavai a következők: „...Dedi etiam tertiam partem Sely cum piscaturis et piscatoribus meis ac censu[m] fori, (quae possessio est regalis et mensae meae serviens) ...“, azaz „...Odaadtam még Szeli harmadrészét a halászóhelyekkel és a halászaimmal meg a vásár pénzbeli hasznával, (ez a birtok királyi és az én asztalom számára szolgál) ...“.

   Szeli harmadolásának lényege az említett oklevélből csak úgy válik érthetővé, ha tudjuk, hogy falunkat azidőtájt háromfajta népesség lakta, úgymint a Várdomb környékének népe, a Dudvág balparti vecsei besenyők és a Dudvág jobbparti székely-magyarok. A harmadolás tehát nem számszerű volt és nem minden harmadik embert vagy minden harmadik családot érintett, hanem csakis a falu harmadrészét kitevő vecsei besenyő halászokat. Természetesen ezeknek a halászoknak személyükben nem kellett elköltözniük a faluból, csupán munkájuk haszna szállt át a királyról a nyitrai Szent Emmerám egyházra.

   Évszázadok múltával a népszaporulat folytán a ´vecse´ melletti eredeti település bal és jobb irányban is egyre inkább terjeszkedett, míg végül utcasort öltve elérte mai formáját. Ezek a mai Kisvecse és Nagyvecse utcák. A besenyők a 13-14. század folyamán fokozatosan nyelvet váltottak, míg végül a 14. század végére teljesen beolvadtak a magyar népességbe.

   A Dudvág bal partján élő vecsei besenyők a maguk kipcsak-török nyelvén nemcsak a révnek adtak nevet, hanem tágabb környezetüknek is, amint azt a későbbiekben látni fogjuk.