A vízitündér ajándéka

   Élt egyszer egy szegény ember. Széles-e világon nem volt neki egyebe, mint egy nyomorúságos viskója a Feketevíz partján. Kettecskén éldegéltek itt félárván maradt fiával. Az ember a vízimalomba szolgált. Nap mint nap öntögette a gabonát a garatba, és a kész lisztet hordta ki a szekerekre.

   A fiú gyengécske volt, beteges, ott sündörgött a környékről idesereglett búzás szekerek körül. A déli kenyerezésnél mindig akadtak jó emberek, akik kis szalonnadarabot, kenyérszegélyt, főtt krumplit dugtak a tarisznyájába. Mikor már teletömte a bendőjét a vízpartot járta. Leste a halakat. Hosszasan elnézte, ahogy a víz a malomkerékre zuhan.

   Hanem mi történt egyszer?  Nagy szárazság pusztított a vidéken, kiégett minden termés és bizony üresen tátongott a garat. Az ínség senki háza táját sem kerülte el. Az apja esténként üresen vágta a sarokba posztó tarisznyáját. A fiú továbbra is kijárt a vízpartra, hátha sikerülne halat fognia. Akármilyen kis sütnivalóval beérte volna. Egyszer csak hallja ám, hogy megindult a malom. Szaladt is nyomban arrafelé. Uram teremtőm mit látott! Még a lélegzete is elakadt. A malomkerék lapátjába egy fehér fodros ruhájú leányféle volt fenn- akadva. A fiú még ilyen gyönyörűséget nem látott. Haja mint az arany zuhatag. Vízitündér – futott végig a fiú agyán a felismerés. Beleborzongott a látomásba. Nem is gondolkodott, a vízbe vetette magát és kiszabadította a leányt. Síkos volt az érintése és egy szempillantás alatt - zsupsz, már ki is siklott a kezéből és eltűnt a habok között. A fiú várta, hogy még felbukkan, de csak a halak vetették fel ezüst testüket a folyóból. Búsan gázolta a vizet már nem is remélt szerencsét, szeme csak a lányt kutatta, de ahogy lenyúlt a vízbe egy hatalmas pontyot ragadott meg. Örült a zsákmánynak. Egész éjszaka a vízitündérről álmodozott. A hajnal már a parton találta, hátha felbukkan valahol. Belegázolt a vízbe és akárcsak tegnap, ma is egy jókora halat fogott, méghozzá harcsát. Alig bírta haza vinni. Így ment ez nap mint nap. Ahányszor a tündérre gondolt, mindig tele szákkal tért haza. Jutott belőle a falu többi szegény emberének is. A titok, hogy itt a folyóban vízitündér lakik és ő segített e kisfalu népének, apáról fiúra szállt. A bizonyítéka máig fenn maradt, mert a kisfalu lakói sok ínséges esztendőt és minden csapást átvészeltek. Ma boldog emberek lakják.