logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  57/268 >>

Országos számvetés a Csemadokban

1.10.2021 19:55 | Mézes Rudolf

   Mintha csak tegnap lett volna, hogy 2016 őszén Nagyfödémesen jeles hazai és külföldi vendégek jelenlétében a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségünk, a Csemadok megtartotta XXIV. Országos Közgyűlését.

   Azóta csaknem öt eseményekkel, örömökkel és sajnos, főleg az utóbbi időben gondokkal teli esztendő múlt el. Az egész világot, beleértve a mi felvidéki magyar közösségünket is lassan két évvel ezelőtt egy eddig ismeretlen ellenség támadta meg és tart ma is rettegésben, akadályoz meg bennünket mind egyéni, mind közösségi céljaink, célkitűzéseink elérésében, tesz keresztbe terveink megvalósításában.

   A Csemadok Alapszabályainak legnagyobb akaratunk ellenére sem tudunk teljes mértékben eleget tenni és a koronavírus járvány megfékezése érdekében hozott rendeletek betartása arra kényszerítették Szövetségünk országos vezetését, hogy jubileumi, XXV. Országos Közgyűlésünket egy év késéssel hívjuk össze.

   2021. szeptember 15 - én a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének székházában a megszokottnál lényegesen kisebb számba és kevesebb vendég előtt tartjuk meg Szövetségünk szervezeti életének legjelesebb eseményét, Országos Közgyűlésünket, melyen országos vezetésünk számot ad a félszázezernyi tagunk képviseletében megjelenő alig száz küldöttnek és vendégeinknek arról, hogy hogyan sáfárkodott a belévetett bizalommal, mi mindent sikerült elérnie annak érdekében, hogy teljesítse az öt évvel ezelőtt megfogalmazott feladatokat azért, hogy a felvidéki magyarság minden tagja meg tudjon maradni szülőföldjén embernek, magyarnak, mi módon igyekezett anyanyelvünket, magyar népi, nemzeti kultúránkat, értékeinket őrizni, ápolni, fejleszteni és főleg továbbadni.

   Az Országos Közgyűlés előtt a nyár elején az egyes régiókban, így nálunk, Mátyusföldön, Galántán is sor került a területi konferenciára, ahol a megjelent küldöttek és jeles vendégek jelenlétében értékeltük az egy évvel hosszabbra nyúlt, de a vész miatt mintegy negyedével megrövidített időszakot.

   Elmondhattuk, hogy a szervezeti élet legfontosabb eseménye, a Szövetségünk megalakulása 70. évfordulójáról való méltó megemlékezés területi szinten jeles hazai és külföldi vendégek jelenlétében valósult meg 2019. októberében. Alapszervezeteink mintegy 75-80% ugyancsak nagyszabású helyi ünnepségek keretében emlékezett erről a jeles eseményről.

   A koronavírus járvány miatt szervezeteink egy része sajnos már nem tudta megvalósítani betervezett ünnepi rendezvényét, melyekre több esetben a lehetőségekből kiindulva az elkövetkező időszakban szeretnének sort keríteni.

   Örömmel töltött el bennünket az, hogy jeles vendégeink mellett területi konferenciánkon képviseltették magukat azon településeink is, ahol jelenleg nem működik Csemadok alapszervezet.

   Beszámoltunk arról is, hogy évente méltó házigazdái voltunk a magyar kultúra napi országos ünnepségnek, mely rendezvény keretében kerültek átadásra a Csemadok Országos díjai, kitüntetései.

   A művelődési munka szakaszának értékelése kapcsán jelenthettük, hogy 2017-től kezdetét vette egy újabb országos rendezvény régiónkban és minden évben megvalósítottuk Deákin az Országos Szent István Király Ünnepséget, s örömünkre szolgál, hogy egyre több helyen rendeznek helyi Szent István ünnepséget.

   Ismertettük, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire koszorúzási ünnepségek és emlékműsorok keretében emlékeztünk a peredi regionális ünnepség és helyi összejövetelek keretében járásaink csaknem minden településén. Az utóbbi két évben ezekre a rendezvényekre a koronavírus járvány fékezése érdekében hozott rendeletek miatt szerényebb keretek között került sor.

   2016-tól a múlt év kivételével rendszeresen regionális összejövetel keretében emlékeztünk Kismácsédon és Zsigárdon az 1956-os forradalomra és népfelkelésre.

   Településeink több mint 80%-án 2020-ban megemlékeztek a Trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról és több helyen új emlékhelyet avattak ezen szomorú kerek évforduló alkalmából. A Nemzeti Összetartozás Napján ebben az évben már többek között ezekhez az emlékhelyekhez helyezték el szervezeteink vezetői a köszönet és a hála virágait, koszorúit, ezek közelében gyúltak fel július 4-én húsz óra húsz perckor a tábortüzek.

   Az elmúlt évet leszámítva minden évben megrendeztük az Anyanyelvi Napok eseményeit.

   A lehetőségekből kiindulva tavaly is, de főleg ebben az évben újból megvalósultak szervezeteink nyári gyermektáborai csaknem ugyanolyan számban mind a koronavírus előtti időszakban.

   Művészeti munkaszakaszon kifejtett tevékenység értékelésekor elmondhattuk, hogy 2017-ben a kettős Kodály évforduló ünnepségei keretében valósítottuk meg a XVII. Kodály Napokat, valamint a Kodály Kórusok VI. Galántai Nemzetközi Találkozóját.

   2018-ban nemzetközi rendezvények keretében emlékeztünk Kodály Zoltán Galánta Díszpolgárává való avatásának 75., majd a Galántai táncok első elhangzásának 85. évfordulójára, mely évforduló kapcsán megnyitottuk a Galántai neogótikus Eszterházy kastélyban a Kodály Emlékszobát.

   A múlt év kivételével megrendeztük a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt, melynek most következne a 20. évfolyama.

   A koronavírusos időszakot leszámítva rendszeresen megvalósítottuk a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási és kerületi fordulóját, az Ipolyi Arnold Országos Mesemondó Fesztivál regionális válogatóit, valamint a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő regionális fordulóját és országos elődöntőjét, valamint az értékelt időszakban két alkalommal is az Országos Citerás Találkozót.

   Az évet rendszeresen a Galántai Karácsonyi Zenei Napok eseményei zárták a Mátyusföldön

   Az éves átlagban megvalósuló több mint 30 országos, regionális, területi, járási esemény szervezési előkészületei, az egyes előkészítő bizottságok, szakmai egyeztető megbeszéléseinek jelentős része a Csemadok Galántai Alapszervezetének a székházában volt megtartva, ahol több alkalommal zajlottak a Szövetség országos és regionális titkári értekezletei, továbbá a TV elnökségi ülései mellett esetenként az OT elnökségének az ülése is.

   A székház tetőterének a felújítása folyamatban van, és annak befejezése után a szervezet tevékenysége jelentős mértékben bővülhetne, mivel több, a Szövetségünkhöz kötődő együttes megfelelő helyiséghez juthatna, illetve különböző kiállítások, bemutatók, előadások, szakmai képzések megvalósítására szabadulhatnának fel helyiségek. A székházban tarthatnánk meg több verseny, vetélkedő egyes fordulóit, s ezáltal jelentősen csökkenhetnének kiadásaink.

   Ennek a tevékenységnek a végzéséhez és az egyes rendszeresen ismétlődő események sikeres megvalósítása érdekében a TV titkársága az elmúlt öt éves időszakban összesen csaknem 200 pályázatot készített el és nyújtott be, melyek mintegy 80%-ban voltak sikeresek.

   Őszintén reméljük, hogy alapszervezeteink vezetőségi tagjaival és a TV egyes tagjaival közösen végzett munkánk nem volt hiábavaló és összefogva sikeresen folytattuk azt az értékőrző tevékenységet, amit egykor elődeink elkezdtek, s ezzel igazoltuk azt is, hogy együtt erősek vagyunk.

   Mindezen tevékenységet alapszervezeteink hatékony támogatásával az elkövetkezőkben is szeretnénk sikeresen folytatni.

 

Galánta, 2021. augusztus 31.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  57/268 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat