Bevezető gondolatok

„Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás” (Márai Sándor)

Bevezető gondolatok a Galántai Kodály Napok 2021 évi eseménysorához

   A közelmúltban két olyan zenei-emberi élményben volt részem, mely minduntalan eszembe idézte ezt a régen ismert és mindig nagyon fontosnak  tartott gondolatot.

   Egyik élmény a „Nemzeti Ifjúsági Kórus” 2021 évi találkozásához és koncertjeihez köthető, a másik pedig a „Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarának” nemrégiben befejeződött turnéjához, melyet a jó szerencse folytán karnagyként irányíthattam Budapesten és több nagyvárosban.

   A résztvevők mindkét együttes esetében a Kárpát-medence több országának magyalakta vidékeiről jöttek össze. Az, hogy egy nyelvet beszélünk, magától értetődő. Az, hogy a résztvevők mindkét esetben magasan képzett muzsikusok voltak, szintén elvárható volt. De az, hogy pillanatok alatt kialakult közöttük egy eredendő jóindulat, egymásra figyelő, egymást támogató, önmagáért és az egészért felelősséget érző magatartás mindkét közösség esetében, az már valami sokkal mélyebben gyökerező, sokkal régebbi, nem tudatos, hanem ösztönös együvé tartozás érzéséből táplálkozott. Döbbenetes felismerés volt. Elgondolkodtam azon, mi az az alap, mi az a láthatatlan kötőanyag, ami létrehozta és táplálja ezt a magatartást?

   Kodály Zoltán szavai jutnak eszembe: „hagyomány, egyéni tehetség, lelki közösség”. Ez az erő segít egy rokonlelkű emberi gondolkodás, viselkedés megszületésében.

   Nos, a felvidéki magyar kórusok életében évtizedek óta munkál egy hasonló energiaforrás, ami nem más, mint maga a Zene. A Magyar Zene. És annak egyik leginkább „humán” formája, a kóruséneklés. Ezt éreztem itt 1982 óta, amikor először voltam Galántán, Kodály születése 100. évfordulójának ünneplésén. Ez már majdnem 40 év! És azóta ez az érzés, ez a pozitív energia minden alkalommal érezhető, valahányszor idelátogattam.

   Igen. A hagyományok ápolása az a gyökér, melyből minden alkalommal újjáéled a felvidéki magyar kórusélet. Az egyéni tehetség, a karnagyok, iskolai énektanárok fáradozása pedig építi a minőség soha be nem fejezhető, soha be nem fejeződő épületét! Nem elég valamit megszerezni, annak megtartása talán nehezebb is, mint azt gondoljuk. Egy sikeres hangverseny, egy kellemes turné vagy egy külföldi szereplés ma már nem különleges esemény egy kórus életében. De a pandémia után újra szerveződni, a korábbi igényszintet elérni vagy meghaladni, az már igazi teljesítmény! Ezt megvalósítani lelki közösségvállalás nélkül szinte lehetetlen. Itt az adakozó emberi magatartást, az egymásért való felelősségvállalást és egyben jobbra törekvést értem.

   A mai világ tele van felszínes, kizárólag anyagi profitra törekvő kezdeményezésekkel, hangos médiazajokkal. Akiről nem beszélnek, nem írnak, az szinte nincs! Ebben (is!) nagyon jók vagyunk mi, magyarok. De meddig mehet ez a tendencia, hol a határ? Nem kellene inkább kicsit többet törődni a fentebb körülírt belső építkezéssel, amely nem divatot, hanem jövőt épít? Fiaink, lányaink, unokáink életterét?

   Erre gondoljanak akkor, amikor nehéz, amikor erejüket, energiájukat nem kímélik.

   Higgyék el, ezzel szolgálják leginkább a felvidéki magyar kultúra ügyét, az egész Kárpát-medence magyarságának megmaradását.

2021. szeptember