logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  353/439 >>

Egyházmegyei Családi Nap, Negyed

24.10.2018 08:56 | Žiaček Adrianna

   A Komáromi Református Egyházmegye által szervezett családi napra szeptember 15-én került sor Negyeden. Úrvacsorás istentisztelettel kezdődött, melyen a megjelenteket Szénási Szilárd esperes köszöntötte, majd Csonthó Aranka negyedi lelkipásztor hirdette az igét. „És ki más tehetne többet a családjáért, ki más a felelős ezért, mint maga az egyén, a tag, a családtag, mi magunk, akiknek egyénileg kell tenni a legtöbbet azért, hogy működjön, éljen, hogy egy valóban szeretetközösség legyen a mi saját családunk” – hangsúlyozta az igehirdető.

   A családi nap a Delax szabadidőközpontban folytatódott. A nagyszínpad műsorát a negyedi Napsugár kórus nyitotta meg Kodály Zoltán gondolatainak jegyében: „Az ének szebbé teszi az életet, az énekesek másokét is.“ A negyedi kórus lelki békét, derűt, harmóniát közvetített a közönségnek. A zsigárdi gyermek-néptánccsoport polgári táncokat vitt színpadra. A hetényi Csengettyű zenekar kellemes csengettyűjátékával mutatkozott be. Az Arcok énekegyüttes vidám gyermekdalokkal derítette jókedvre a közönséget. A 20 éves múltra visszatekintő kamocsai Laudate kórus egyházi énekekkel tette meghittebbé a szombat délutáni együttlétet. Borbély Károly megzenésített verseket énekelt. A Borostyán együttes a magyar klasszikusok és a felvidéki költők énekelt verseit adta elő, népszerűsítve ezzel is  a költészetet, a versek örökzöld értékét.

   A gyermekprogramok folyamatosan zajlottak: volt ugrálóvár, láda derbi, fa körhinta. A kézműves foglalkozásokon szappant öntöttek, gyöngyöztek, papírsárkányt készítettek. Écsi Gyöngyi Az élet vize bábelőadásával csalt mosolyt a gyermekarcokra, majd a hetényi Tábita Bábcsoport bábelőadásával mulattatta a gyerkőcöket.

   A nagysátorban  Dr. Haris Szilárd diakónus lelkész a Szlovákiai Református  Keresztyén Egyház szeretetszolgálatáról szólt. Dr Süll Tamás Fészket rakott a madár címmel a családról és házasságról tartott előadást. Ezt követően a dunamocsi származású Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze előadásában Soóky László Egy disznótor pontos leírása című egyszemélyes monodrámát tekinthettük meg.

   Bemutatkozott a Timóteus idősek otthona, az egészségügyi sátrakban ingyen vérnyomás-, vércukormérést és egészségügyi ügyeletet biztosítottak.

   A könyvsátorban a Kálvin Könyvkiadó könyvkínálatából válogathattak az olvasni  vágyók.

   A gasztrosoron megízlelhettük a tájjellegű ételek gazdag ízvilágát a negyedi, vágfarkasdi és perbetei gyülekezet jóvoltából. Halászlé, vadgulyás, sertésgulyás, marhagulyás, töltött káposzta főtt a bográcsokban. A negyedi strandbusz állandó kínálattal szolgált. Sült kolbász, sült hekk, cigánypecsenye ínycsiklandozó illatokkal csalogatta a vendégeket. A borkóstoló pedig fokozta a vidám hangulatot.

   Ez a csodálatos nap véget ért, de reméljük lesz folytatás. Hálásak vagyunk, hogy családunkkal részt vehettünk ezen a nagyszabású kulturális, egyházi, gasztronómiai társasági eseményen, az Egyházmegyei Családi Napon.

   Ezúton is köszönjük a szervezők munkáját!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  353/439 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat