Nagyfödémes egyetlen bejegyzett kulturális emléke a község központjában, a főtér közelében lévő emelkedőn található Kálvária. A szájhagyomány szerint az emelkedőt a modori (Modra) hegyekből hozott kövekből emelték, amelyre először a klasszicista stílusú kápolna épült meg 1756-ban.
A kálváriát a Fájdalmas Szűz Mária kápolna és a háromalakos Golgota (Keresztre feszítés) szoborcsoport alkotja, amelyeket a keresztút tizennégy stációját összekapcsoló fal vesz körül. A kálvária fala a kápolnával együtt az alaprajzát tekintve könnycsepp (mások szerint körte) alakot képez. A kápolna bejárati kőportálja fölött tábla hirdeti, hogy a keresztút állomásait (stációit) Molnár László és özvegy Deák Mária építette 1900-ban, amikor a régi kápolnát is felújították. Ez Nyéki Méhes Károly plébános működése idején történt. (Méhes Károly az 1848-as szabadságharc katonája volt, és a helyi temetőben alussza örök álmát.)
A rendszerváltás előtt a kálvária és a kápolna mintegy 40 évig zárva volt. Sem a község, sem az egyház nem használta. Az idő vasfoga nemcsak az építményen, hanem a berendezésen is nyomot hagyott. Eltűntek a stációkban addig található festmények is.
1985-ben kisebb javításokat végeztek rajta, majd 1995-ben újabb javításra került sor. 2004-ben a SAPARD uniós támogatásnak köszönhetően nagyobb, körültekintő rekonstrukcióra került sor, amikor nemcsak az építményt, hanem a kápolnában található csodálatos oltárt is felújították. Ekkor Cséfalvay Károly helyi szobrász újraalkotta a keresztút stációinak képeit. A homokkőből készült domborművek a deáki kálvária domborműveinek másolatai. Felújításra került az udvaron található kőkereszt, melyen ma is olvasható a felirat „Ex voto Matkovics Andre (:) 1773”, valamint a kápolna bejáratának két oldalán található Szűz Mária és Szent János evangélista barokkszobrai, amelyek a 18. sz. második harmadából valók.
A kálvária udvara akár 400 fő befogadására is alkalmas. Napjainkban egyházi rendezvényekre évente két alkalommal, nagypénteken és szeptember 15-én, a Hétfájdalmú Szűz Mária ünnepén kerül sor.
2005-től a Csemadok Nagyfödémesi Alapszervezete, a községgel karöltve, kihasználva a tér rendkívüli akusztikáját, évente több alkalommal szervez a csodálatos környezetben kulturális rendezvényeket. (Természetesen a helyszínhez méltóakat.) Volt itt már énekkari hangverseny a Kodály Napok alkalmából, de a hagyományos Mátyusföldi Fesztivál rendezvénysorozatának is minden évben szerves részét képezik a komolyzenei, vagy énekkari koncertek. Hogy csak néhányat említsünk közülük: a Zoboralja Női Kar, a Jánossomorjai Canto Excolo kamarakórus, a vízkeleti Harmónia énekkar, a Galántai Zongora Trió, Mészáros Márta hárfaművész, Kiss György László tárogató művész, vagy a helyi Boldiš Arnold orgona koncertje. De a fesztivál keretén belül szerepelt itt már Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Sipos Dávid, a Kicsi Hang, Dévai Nagy Kamilla és tanítványai és az Acapella For You együttes is. Az utóbbi években Szent István és az új kenyér napját is itt ünnepli a község.
Aki szeretne ellátogatni a nagyfödémesi kálváriára a kultúrház dolgozói szívesen elkalauzolják őket. A legközelebbi kulturális rendezvényen 2022. június 30-án a „Három királyok” formációt látják vendégül.
Menü |