Kismácséd Beneš árnyékában

   A Beneš-dekrétumok a 2. világháború utáni Csehszlovák államiságot megalapozó 143 elnöki rendelet, akkori értelmezésben az Alkotmányt volt hivatott helyettesíteni. A szlovákiai magyarságot az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma érintette a legsúlyosabban. A rendelet a kollektív bűnösség elve alapján megfosztotta állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járadékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is jelentette. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, az egyetemekről kizárták a magyar hallgatókat, feloszlatták a kultúrális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit.

   A színtiszta nemzetállam létrehozása eszközeként a Csehországba való széttelepítést, a kényszermunkára hurcolást alkalmazták, amit mi deportálás néven ismerünk.

   Kismácsédról a pozsonyi Állami Levéltár adatai szerint 1947. február 2-án 38 házból 58 család 234 tagját vitték marhavagonokban, mínusz 15 fokos hidegben Csehország különböző településeire. Közülük 8 családot sikerült beazonozítani. Név szerint a következő családfőket és családtagok számát írtuk össze:

   Somogyi Terézia+4 családtag, Sárkány Gyula+4, Horváth Szilveszter+5, Vörös Sándor+5, Gersitz Sándor+3, Sárkány Imre+4, Sárkány Szilveszter+6, Kenyeres Félix+7.

   Sidó Lajosról külön említést tesznek, mivel ő nagyon aktív tagja volt az 1930-as évek Kismácsédjának. Vezető szerepe volt a Szkladányi Károly által létrehozott Fogyasztási Szövetkezetnek, de aktív részese volt a politikai eseményeknek is. A Magyar Nemzeti Párt elnöke volt, amiért a népbíróság 1946 után el is ítélte. Tevékenysége által így kiérdemelte a családjával a csehországi deportálást. A nyilvántartási jegyzékben Sidó Lajostól 5 kataszteri holdat koboztak el, továbbá mezőgazdasági és lakóépületet, istállót, pajtát, tárolóhelységet (sopát), és ¼ részben tulajdonosa volt a cséplőgépnek. A későbbiek folyamán ő és családja is csatlakoztak azokhoz, akik Csehországból hazatértek, de később viszont megkapták az ún. Fehérlapot. A családtagok 1945. május 5-én lettek kitelepítve Geresdre. Sidó Lajos csak később, 1947. november 2-án csatlakozott a családhoz.

   A csehországi deportációból visszatérő Gersitz Sándor, Sárkány Imre, Kenyeres Félix, Horváth Szilveszter családjai szintén hazatértek. Az említett négy család 1949. március 15-én Kismácsédon a járási kitelepítési hivatal munkatársa, A. Hledík és a kismácsédi községi hivatal elnöke, Pavel Varga jelenlétében jegyzőkönyvezték, hogy ha nem kapják vissza saját házaikat, földjeiket, más tulajdonát nem kérik és nem is fogadják el. Az elkobzott vagyont és földeket természetesen nem kapták vissza. Az elkobzott vagyont az áttelepült családok közt osztották szét. Kenyeres Félix családja a hazatérés után rokonoknál lakott.

   1947 tavaszán tovább folytatódott a magyarság üldözése. Az ősök által lakott szülőföld elhagyására kényszerített lakosságot több szakaszban telepítették ki. A kitelepítés, vagyis a szlovák történetírás-oktatás szerint lakosságcsere 1947. április 12-én vette kezdetét. Az első két vonatszerelvény a galántai járásbeli Nagymácsédról, Nagyfödémesről és a lévai járásbeli Tergenyéről (Trhyňa) vitte a dolgos gazdákat és családtagjaikat Magyarország különböző településeire. A kismácsédiak első csoportja 1947. május 5.-én került sorra. A további csoportok 1947. május 14., július 15., augusztus 30., október 5., 1948. október 7. és október 26. Új lakhelyeik az ottani németek után megüresedett Nagyhajmás, Harta, Kéty, Kisdorog, Nagyvejke, Nyíregyháza, Tabód, Nagyvejke, Monyoród, Mezőberény, Pécsvárad, Geresd települések lettek. Összességében 71 család 302-310 tagja hagyta el Kismácsédot, hátrahagyva házat, vagyont, termőföldet, amit a Magyarországról idetelepülő szlovák családok kaptak meg. Kismácsédra Knobloch Krónikája szerint 57 szlovák család települt le, felsorolja a családfők neveit. Az 1964-ben elfogadott földtörvény által a kataszteri hivatalok hivatalosan is átírták az így szerzett ingatlan vagyont a betelepült családokra.

   A nemzetállam formálása folytatódott a reszlovakizációs rendelettel, melynek értelmében az a személy, aki ,,elmagyarosodott szlovákként újra szlováknak vallja magát”, megúszhatja a kitelepítést. Az akkori legutolsó, 1938-as decemberi népszámlálási adatok szerint akkor Kismácsédnak 836 lakosa volt. A deportálással és a kitelepítéssel a lakosság mintegy kétharmadát (549-552 személyt) űzték el a faluból.

   Az 1938-1944-es Szlovákia háborús győztes jogossága megkérdőjelezhető.

   A magyar Országgyűlés 2012. december 3-án a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját, áprílis 12-ét a Felvidékről kitelepítettek emléknapjává nyilvánította. 1947. május 5-én a kismácsédiak első csoportja hagyta el szülőfüldjét. Az utolsó kismácsédi 1948. december 4-én indult útnak. Történt mindez 70 éve... Még ma is élnek szétszakított családok, testvérek, unokatestvérek, rokonok. Rájuk és velük emlékezzünk! 

A Csehszlovák kormány által összeállított 1946-os lista, amelyen a kitelepítésre kijelölt kismácsédi lakosok névjegyzékét tartalmazza