Életem során volt alkalmam és szerencsém megismerni, s barátságot kötni sok kiváló személyiséggel, ami minden esetben új ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagított.
Többször olvastam arról a bizonyos „ötórai teáról”, de eddig még nem állt módomban úgy igazán kipróbálni, egészen 2023. június 5-ig. Természetesen mifelénk is megkínáljuk a vendéget kávéval, teával, esetleg más frissítővel, de hogy az a tea fél ötkor legyen, méghozzá percre pontosan – azt itt nálunk azért senki sem veszi annyira komolyan.
2023. június 5-én 14.00 óra körül kollégámmal és barátommal Rastislav Morvayval, nejével, Veronikával és négy és fél éves kisfiukkal, Ryankoval elindultunk Bécsbe Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg és neje, Christiana főhercegnő meghívására. Nem ez volt az első találkozásom a prominens párral, hiszen néhányszor már találkoztunk, de náluk, az otthonukban még nem jártam.
Minálunk az a szokás, hogy látogatóba nem megyünk „üres kézzel”. Néha elég egy csekélység is. Néhány ilyen „csekélységgel” kedveskedtünk mi is a vendéglátóinknak. Christiana főhercegnőnek egy illatozó vörösrózsa-csokor, Mihály főhercegnek néhány üveg valódi tokaji bor, és – egy mézeskalácsból készült mestermű. Ez a gyöngyszem, amilyet még soha életemben nem láttam, a tardoskeddi Daniela Thérová munkája, amelyet kifejezetten erre az alkalomra készített el. A remek referenciákkal rendelkező mézeskalács-művész a Habsburg-Lotharingiai család címerét kérte, és néhány hét időt, hogy megtervezhesse és elkészítse a megrendelt ajándékot. Az utolsó pillanatig titok volt – még előttem is –, hogy mi lesz és milyen lesz. Az egyedi remekmű tökéletesen illett e nem mindennapi látogatáshoz és kivételes vendéglátóink habitusához.
Az egész mű mézeskalács-tésztából készült. A négyzet alakú kazetta négy oldalát azoknak az országoknak a jelképe díszítette, amelyek felett a Habsburgok 900 éves történelmük alatt uralkodtak. Kétség sem fért hozzá, hogy kivételes műalkotásról van szó. A kazetta aprólékos díszítését képtelen vagyok tökéletesen leírni. A fénykép elmondja helyettem is.
A kazetta felső, leemelhető részét csodálatosan díszített császári korona alkotja, belsejében pedig 12 kis mézeskalács-címer rejtőzik. A főhercegi párnak 10 unokája van. De mintha Daniela Thérová sejtette volna, 2023. június 4-én megszületett az első dédunokájuk – Ida. A 11. kis kalács az övé, a 12. a főhercegi páré.
A biztonság kedvéért egy órával hamarább érkeztünk meg a megadott bécsi címre, ugyanis tartottunk tőle, hogy a parkolás egy ekkora városban esetleg nehézségekbe ütközik majd. Szerencsénk volt. Végül sikerült szinte a palotakert bejárata előtt leparkolnunk.
Felhívtam a megbeszélt telefonszámot, amelyen Christiana főhercegnő jelentkezett. Kértem a parkolókártyát, mert ezt is előre egyeztettük. Megkért, hogy várjunk, hiszen „fél ötre beszéltük meg.” Igaza volt. Ekkor értettem meg igazán a mondást, hogy „A pontosság a királyok erénye”.
Nem sokkal később a kert kapujában megjelent Mihály főherceg és kedves mosollyal invitált befelé. Egyik kezemben a rózsacsokorral, régi barátok módján üdvözöltük egymást. Kollégám azonban, aki a többi ajándékot hozta, még csak kezet sem tudott nyújtani, mert úgy vigyázott az átlátszó dobozba csomagolt mézeskalács-kazettára.
A palota csigalépcsőin és folyosóin keresztül végül a főhercegi lakáshoz értünk, ahol Christiana főhercegnő üdvözölt minket. Mikor meglátta a dobozt, s benne a kazettát, összecsapta a kezeit és felkiáltott: „Mamma mia! Ez mi?” „Egy kis mézeskalács-kóstoló Szlovákiából” – válaszolom én. Fogalmam sincs, mire mentem a roskatag poénommal, ugyanis ez a mézeskalács-csoda mindent elhomályosított. A fogadószalonban – ahol igazi finomságok vártak ránk – az egyik asztalra helyeztük.
Kollégám lement még egyszer, hogy felhozza a további ajándékokat és a dedikációra váró könyveket. Látogatásom fő célja ugyanis éppen az volt, hogy személyesen adjam át a főhercegi párnak Uralkodók és királyok Szlovákia területén című könyvemet, amelybe maga a főherceg írt előszót – három nyelven.
Üdvözlések, az elején a szokásos udvariassági frázisok, majd később igazi baráti, kötetlen beszélgetés – négy nyelven: magyarul, németül, szlovákul és angolul. Ráadásul még néhány olasz szó is. Mindezek ellenére értettük és megértettük egymást. Még némi politika is szóba került, de nem ám ez a reményvesztett jelenkori, hanem inkább az a régi, történelmi. A téma kimeríthetetlen. Mihály főherceg két általa átélt esetet is elmesélt nekünk. Amikor egy alkalommal autóval utazott Budapestről Bécsbe, méghozzá osztálytársával, az 50 éve nem látott ifj. Horthy Istvánnal, aki Magyarország néhai kormányzójának, Horthy Miklósnak volt az unokája.
A két régi osztálytárs az elmúlt éveket emlegette, amikor a sors a világ különböző részeibe sodorta őket. A visszaemlékezések közepette nem figyeltek a betartandó sebességre. Amikor a magyar rendőr megállította a kocsit, szigorúan felszólította a sofőrt, Mihály főherceget, hogy igazolja magát és elkezdte kiírni a borsos büntetésről szóló blokkot. Mit volt mit tenni, a törvény az törvény, mindenkire érvényes – ez is a Habsburg uralkodók egyik elve volt. A főherceg átadta az intézkedő rendőrnek az útlevelét… Az először nem hitt a szemének és azonnal megállt a toll a papíron. Megváltozott a rétorika is. A rendőr szinte elnézést kért, hogy ha jobban meggondolja, talán nem is haladtak olyan gyorsan, tulajdonképpen nem történt semmi, nem kell büntetést fizetni, és ő amúgy is mindig kedvelte a Habsburgokat… stb. A főherceg viszont – betartandó a törvényt – mindenáron ki akarta fizetni a büntetést. Szerencsétlen rendőrnek időbe telt meggyőznie a „delikvenst”, hogy nem lesz büntetés, az egész az ő maga hibája volt… stb. Mihály főherceg erre felszólította őt, hogy igazoltassa a kocsi utasát is.
Látva, hogy mégsem kell azt a büntetést behajtania, a rendőr elkérte az utas, ifj. Horthy István útlevelét. Kinyitotta és megnémult. Hitetlenkedve csóválta a fejét: „Habsburg és Horthy egyazon autóban… ez nem lehet igaz!” Vigyázzba vágta magát, szalutált és további jó utat kívánt. Hát igen! Ilyen érdekes helyzetek is adódnak az életben.
Több figyelemre méltó történetet is elmondhatnék, de talán egy más alkalommal. Látogatásunk lassan a végéhez közeledett. Szívesen megkóstoltuk Christiana főhercegnő saját készítésű kosárka alakú, barackkal töltött süteményét (állítólag a portugáliai száműzetés idejéből való recept). Még következett a dedikáció (kihasználtuk az alkalmat, hogy a prominens házaspárral aláírassunk néhány könyvet). Ezután, nehogy már „elunom” magam, én is dedikáltam a nekik szóló könyvemet, amelyik felettébb tetszett Christiana főhercegnőnek. Meghívtam a főhercegi párt a tótmegyeri Kukorica-ünnepségre, majd búcsúzkodás, baráti ölelések. Élményekkel telve indultunk vissza Pozsonyba. Rastislav Morvay barátomnak, Veronika asszonynak, a kis Ryannak és nekem felejthetetlen élmény volt ez a látogatás.
Menü |