Elégtétel

   Az ember élete nem tart mindörökké, viszont nem mindegy, hogy hogyan végződik.

   Idén lesz 70 éve annak, hogy nagyapám a jihlavai kórházban eltávozott az élők sorából. 1953. szeptember 29-én idegen harangok megszólalásával, idegen földbe temettük el őt. Arról, hogy miért és hogyan kerültünk Csehországba, nem szabadott beszélni, és még ma is tabu téma. Családunkat kitiltották a Nyugat-szlovákiai kerületből örökre és teljes vagyonelkobzást rendeltek el ingóságainkra és ingatlanjainkra. Szülőfalunkba, Kismácsédra nem mehettünk vissza még akkor sem, amikor kegyelmet kaptunk a köztársasági elnöktől, Antonín Zápotockytól.

   Diószegen, édesapám szülői házában telepedtünk le, ahol a keresztszüleim is laktak. Bűnünk az volt, hogy nagyapám nem adta be a földjeit a közösbe /EFSZ – JRD/, így kikiáltották őt kuláknak. Üldözték, zaklatták, még 4 hónapig tartó börtönbüntetést is kapott, 74 évesen. Pozsonyban, a Kertész utcai börtönben raboskodott. A börtönből szabadulva 1953. július 27-én hajnali fél négy órakor bezörgetett hozzánk a Galántai járás két képviselője rendőri kísérettel, és teherautóra rakva elhurcoltak bennünket. Az új lakhelyünk Henčov lett /Jihlavai járás/. Szeretném megjegyezni, hogy én, a levél írója, négy és fél éves voltam, a kisöcsém pedig csecsemő, aki 1953. május 3-án született.

   Most, 70 év után Varga Ferenc, Kismácséd helytörténésze jóvoltából, rátaláltunk nagyapám sírhelyére. A Moravský zemský archív v Brne és a Státní archív Jihlava nagyon készségesen elküldte a temető rajzát. Ebből megtudtuk, hogy nagyapám a VIII. parcella 1263-as sírhelyén nyugszik. Ma már csak zárt temető /rét/, ahová a II. világháborúban elesett német katonákat és a vagyontalan embereket temették.

   Varga Ferenc helytörténész feldolgozta szülőfaluja történetét, múltját. Munkáit három kötetben adta ki: I. kötet: 1326-2019 Kismácséd Nagyjai, Tájszavai Műemlékei és Emlékművei, II. kötet:       Templom a szántóföld közepén, III. kötet: Kismácséd Beneš árnyékában /öt nyelven íródott/. A III. kötet tartalmazza családunk kálváriáját is.

   Ennek a nagyszerű embernek szívből köszönöm azt a sok-sok áldozatos munkát, amit nagyapám, illetve a családunk érdekében tett. Tőle kaptam meg az elégtételt.

   Sosem szabad elfelejteni és letagadni a múltat!