logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  2/105 >>

Elsőbbséget élvezhetnek a kerékpárosok és a gyalogosok is a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása értelmében

26.5.2022 20:59 | JUDr. Bános Róbert, ügyvéd

   Bírsággal sújthatják a kerékpárosok gondatlan előzését, valamint a gépjárművek járdákon való parkolását. A törvénymódosítás célja különösen a kerékpárosok fokozott védelme, de egyben minden közúti közlekedőt érint.

 

A járdán való parkolás tilalma

   A törvénymódosítás értelmében már március 1-től hatályba lépett volna a járdán való parkolás tilalma. A körülményekre való tekintettel az új módosítást főként az önkormányzatok élesen bírálták, elsősorban a szükséges változtatások előkészítésének rövid ideje és az általános parkoló hiány miatt. A falvak és városok nehezményezték, hogy ilyen rövid időn belül nem tudják a szükséges közlekedési jelzéseket kihelyezni vagy az útfelületeken bejelölni. Ezért a parlament a tilalom elhalasztása mellett döntött, tehát 2023 szeptemberéig továbbra is parkolhatnak a járművek a járdákon.

 

Mit hoz majd magával a törvénymódosítás?

   A járdán való parkolás tilalma csak akkor alkalmazható, ha nincs kihelyezve olyan útjelző tábla, amely lehetővé tenné a járdán való parkolást. A törvénymódosítás kimondja, hogy a gyalogosokon kívül a járdát a közúti közlekedés más résztvevői nem használhatják; ez nem érvényes a kerékpárosokra az 55. § 1. bekezdése szerint az önegyensúlyozó járművek vezetőire az 55.a § 2. bekezdése szerint, ha közúti jelzéssel vagy közúti jelzőberendezéssel másként van meghatározva, vagy ha kerékpár vagy motorkerékpár megállásáról vagy várakozásáról van szó, miközben szabadon marad legalább 1,5 m szélességű összefüggő járda.

   A törvénymódosítás célja természetesen üdvözlendő abban az esetben, amikor a járdán parkoló jármű miatt egyáltalán nem tudunk rajta haladni. A nagyobb lakótelepek lakói viszont biztosan nem lesznek tőle elragadtatva, hiszen a parkolóhelyek hiánya miatt általában kénytelenek a járdákon parkolni. A rendőrség azonban nem vizsgálja a törvénysértés okait. A járdán való parkolás szabálysértésnek minősül, amelyért 50 eurós bírságot is kiszabhatnak, objektív felelősség esetén akár 78 eurót is.

 

Óvatosan a kerékpárosok mellett történő elhaladással

   A jogalkotók a kerékpárosokról sem feledkeztek meg. Megállapodtak az előzés során betartandó úgynevezett minimális oldalirányú távolságot illetően. Az előzést végrehajtó járművezetőnek tilos veszélyeztetnie vagy korlátoznia azokat a járműveket, amelyek elé az előzés után besorol; eközben köteles jelezni menetirányának megváltoztatását. Előzéskor a járművezetőnek kellő oldaltávolságot kell tartania a megelőzött járműtől; eközben köteles figyelembe venni a saját járműve és a megelőzött jármű sebességét, fajtáját, az időjárási viszonyokat, a közút állapotát és jellegét. Kellő oldaltávolság kis motorkerékpár, kerékpár vagy gyalogos esetén rendszerint legalább 1 méter legfeljebb 50 km/óra megengedett sebességnél és 1,5 m egyéb esetekben.

   Az említett minimális oldalirányú távolság meghatározásával a törvényalkotó közelebb szeretett volna kerülni más országok, mint például Németország, Franciaország vagy Belgium jogszabályaihoz. Végül, de nem utolsó sorban, a törvénymódosítás a kerékpárosok és gyalogosok védelmére fókuszál, akik a gondatlan sofőrök és a szabálytalan előzések következtében gyakorta válnak közúti balesetek áldozataivá.

 

Az egymás melletti kerékpározás feltételeiről

   Ezidáig két kerékpáros csak a kijelölt kerékpárúton közlekedhetett egymás mellett, amennyiben nem veszélyeztették a közúti közlekedés többi résztvevőjét. A törvénymódosítás eredményeképp már földúton, erdei úton és lakóövezetben is mehet két kerékpáros egymás mellett természetesen akkor, ha ezzel nem veszélyeztetik, és nem korlátozzák a közúti közlekedés többi résztvevőjét. Legalább hat kerékpárosból álló csoport esetében szintén közlekedhet egymás mellett két kerékpáros.

   A gyalogosok és kerékpárosok kétségtelenül örömmel fogadják majd az új szabályokat, viszont az önkormányzatok valószínűleg továbbra sem kímélik majd a törvényhozókat az éles kritikáktól. Az utóbbiak ugyanis nem képesek rövid időn belül felkészülni és pótolni a hiányzó parkolóhelyeket. A járművezetők így kénytelenek lesznek majd a büntetéseket saját zsebből fizetni.

JUDr. Bános Róbert

www.banos.sk


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  2/105 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat