logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  177/238 >>

SZABÓ REZSŐ /1929 – 2018/

21.4.2018 20:25

Tisztelt gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet!

 

„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig,

hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen…

…Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze,

s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi,

az emberiség jótevője!”  

 

(Kodály Zoltán)

 

   Ilyen ember Szabó Rezső, akinek neve összeforrt a Csemadokkal. Az iskolai éveit idehaza töltő, jogi tanulmányait Budapesten kezdő és onnan hazaérkező fiatalember 1952-ben a Csemadok munkatársa lesz. Erről így vallott néhány évvel ezelőtt: „Az első munkahelyem a Csemadokban volt. Hatvan évvel ezelőtt ez volt az egyetlen olyan szervezet Csehszlovákiában, ahová az emberek kérdéseikkel, ügyes-bajos gondjaikkal magyar nyelven fordulhattak.“

   Röpke három év elteltével a Csemadok Központi Bizottságának titkára lett, majd egy rövid ideig a Szövetség hetilapjának, a Hét-nek a főszerkesztője, de 1960-ban már a Csemadok főtitkára, egészen 1968-ig. Abban az időben, amelyet a második hőskornak szoktunk nevezni, s amikor nagyon fontos dolgok történtek szervezetünk életében. Ennek a kornak a tanúi, volt kollégáink mindig is emlegették, ahogyan Szabó Rezső, az akkori főtitkár bepakolta az éppen ráérőket a szolgálati kocsijába. Nyakukba vették a vidéket, hogy meglátogassák azokat a szervezeteket, ahol aznap éppen történt valami. Élete végéig vallotta: nincs jobb a személyes kapcsolatnál; az emberek véleményét meg kell hallgatni, de főleg: meg kell hallani. Rezső bátyánk tehát nemcsak meghallgatta, hanem meg is hallotta az emberek és a kor szavát. Járta a vidéket, beszélgetett az emberekkel, így alkothattunk elbeszélései alapján hiteles képet a csemadokos munkáról. Mert ha csupán a korabeli hivatalos sajtóra, vagy a testületek jegyzőkönyveire támaszkodnánk, sose tudnánk meg a valót.

   1968-ban Szabó Rezső egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akik tételesen megfogalmazták a szlovákiai magyarság követeléseit. A megtorlás nem maradt el. 1970-ben ugyan kizárták a Csemadokból, de nem tudták kizárni a Csemadok-tagok szívéből, akiknek mindig is maradandó élmény volt a vele való találkozás. Csemadokos harcostársaival, azokkal, akikben nem csalódott, folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Egy idő után sikerült őt meggyőzni: érdemes ismét visszatérni, szólni az emberekhez, meghallgatni a véleményüket. Rábeszélésre ugyan, de a nyolcvanas évek elején már sűrűbben látogatott el közénk. Tudtuk, nem félszből, de féltésből nem jött addig is gyakrabban. Sokak számára felejthetetlenek azok a Galántai- és Pozsony-vidéki választmányok által messze a járások határain kívül esetenként Gyűgyön, vagy később éppen az oroszlán barlangjában Trencsénteplicen szervezett tanácskozások, amelyeken már jelen volt. És segített rábeszélni, meggyőzni a hozzá hasonló sorsra jutottakat, hogy érdemes ismét bízni a Csemadokban és a csemadokosokban, hiszen felnőtt egy új generáció. Így érkeztünk el 1989-hez. A Csemadok pozsonyi székházában tartott emlékezetes december 6-iki tanácskozáshoz, amelynek a híresztelésekkel ellentétben korántsem volt ad hoc jellege, s amelynek az előkészítésében Szabó Rezsőnek oroszlánrésze volt. Rengeteg találkozáson, hosszabb-rövidebb kávéházi megbeszélésen alakult ki a menetrend. Emlékezetünkben máig élő és meghatározó emlék, amikor a vitába jelentkező Szabó Rezső az első sorból elvesz egy üres széket, a homlokzati fal mellé helyezve feláll rá, hogy leakassza és a fal felé fordítsa a köztársasági elnök képét, majd a szószékhez lépve beszédét azzal kezdte, hogy „ennyit a múltról”.

   Az eredmény ismert, ahogy ismertek a ´89-es novemberi-decemberi események következményei is. Rehabilitációk, a társelnöki, az alelnöki tisztség vállalása; harc a megváltozott körülmények között a Szövetség jobb létezési feltételeiért. A harcosabb napok után pedig az aprómunka, amelyet ismét szívesen vállalt. Alapos ember lévén mindent tüzetesen átgondolt. Ha kellett, akkor az első ajtónállóval, ha szükséges volt, akkor a miniszterrel, vagy a kormányelnökkel találta meg a jó ügy érdekében a közös hangot. Rengeteget kilincselt társaival együtt a Csemadok pozsonyi épületének a megszerzéséért – sikerrel. Időnként el is jött ide: érdeklődni, beszélgetni, vagy a pozsonyi alapszervezetek rendezvényeire.

   Sokak részére furcsa volt, hogy találkozásaink alkalmával a kézfogás és a baráti ölelés előtt miért jobb kezünk hüvelykujjának felmutatásával köszöntjük egymást. Ennek is, sok máshoz hasonlóan története van.  1992 májusában a parlament elnökétől az akkori Szlovák Nemzeti Tanács elnökségi tagjaként azért kérte ki magát a parlament utolsó, ünnepi üléséről Szabó Rezső, hogy az ünneplés helyett inkább két autóbusznyi mástyusföldi, galántai, peredi, diószegi kisdiákot kísérjen el tíznapos erdélyi fellépéssorozatára, melynek keretében Erdély úttalan útjain a kilométerek ezreit utaztuk le közösen ütött-kopott szolgálati autónkban. A rengeteg kátyúnak köszönhetően autónk első kesztyűtartójának a zára hamar felmondta a szolgálatot és a kesztyűtartó tartalma többször is az ő ölében landolt, ha nem volt eléggé figyelmes és nem szorította hüvelykujjával erősen a minduntalan kinyíló zárat.

   Szövetségünk legmagasabb kitüntetését, a Csemadok Életmű Díjat joggal az elsők között kapta meg, vehette át Galántán.

   Aztán egy ideje látogatásai el-elmaradoztak. „Majd legközelebb, addig is figyeli a munkánkat” - kaptuk a választ érdeklődésünkre. De már nem jön többé. Higgadt tanácsai, a bonyolult kérdésekre adott megnyugtató válaszai, józansága, tapasztalata – mindez hiányozni fog. Persze, tudjuk: „A szeretet mindig legyőzi azt, amit halálnak hívunk. Ezért nem kell megsiratnunk a szeretteinket, hiszen továbbra is mellettünk maradnak.”

   Utolsó személyes találkozásaink egyikén a lelkünkre kötötte: ne feledjétek, a Csemadoknak mindig a közösséget kell szolgálnia, mert ez a küldetése.

   Rezső bátyánk, nyugodj békében!

   Ígérem, ígérjük, hogy a fáklya lángját örökké megőrizzük, továbbadjuk.

   Tisztelet emlékednek!

 

Szabó Rezsőt, a Csemadok volt főtitkárát

Bárdos Gyula búcsúztatta február 23-án Pozsonyban,

majd Zsigárdon, március 24-én Mézes Rudolf vett tőle végső búcsút.

 

Beszédeikből vett gondolatokkal köszönünk el a Felvidék egyik jeles személyiségétől olvasóink nevében mi is.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  177/238 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat