<<  51/283 >>

Petőfi-Tompa Országos Seregszemle

25.5.2022 17:13 | Futó Mária

http://www.terrahirujsag.sk/

Ismét színpadon a vers- és prózamondók

Galántán, a költészet napján vette kezdetét a Petőfi-Tompa Országos Seregszemle, ahol két év kényszerszünet után végre újra megvalósulhatott a szavalóverseny járási fordulója. A Galánta környéki tanulók április 11-én és 12-én versenyezhettek a galántai kultúrházban, a vágsellyei járásbeliek pedig április 13-án, a deáki kultúrházban álltak közönség elé.

 Mindenki lelkesen, becsületesen készült és nagy izgalommal várta a rendezvény kezdetét. Nagy öröm volt, hogy hosszú idő után ismét gyerekzsivajtól lett hangos a kultúrház folyosója, s a gyerekek ismét találkozhattak régi ismerőseikkel. A seregszemlét Mézes Rudolf, a Csemadok Galántai TV titkára, országos alelnök nyitotta meg, aki köszöntötte a versenyzőket, pedagógusokat és a zsűri tagjait. Megnyugtató szavai lelket öntöttek a szereplőkbe, vidám, magabiztos gyerekek produkcióit láthattuk, hallhattuk. A bíráló bizottság most sem volt könnyű helyzetben, s örömmel állapították meg, hogy a két év kiesés nem nyomta rá a bélyegét a verseny színvonalára, alaposan felkészült, tehetséges gyerekek álltak színpadra idén is. Többségük személyiségükhöz illő verset, prózát választott, igyekezett a lehető legjobban előadni, s a produkciókon látszott a több hónapos becsületes felkészülés. Köszönet érte a felkészítő pedagógusoknak és szülőknek.

A versenynek csak egyetlen szépséghibája volt: nem juthatott tovább mindenki. Éppen ezért volt, aki picit csalódottan tért haza a rendezvényről. Minden versenyző teljesítményéhez szívből gratulálunk, az arany sávosoknak pedig sok sikert kívánunk az országos elődöntőhöz!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  51/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom