<<  176/283 >>

Megmaradásunkért Stirber Lajos beszéde

16.2.2019 12:51

http://www.terrahirujsag.sk/

   Tisztelt jelenlévők, tisztelt vendégek! Szeretettel köszöntöm kedves Mindnyájukat.

   Számomra a mai nap többszörös ünnep, hiszen felettébb megtisztelő, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen Önökkel együtt ünnepelhetek, hogy az idén 70. születésnapját ünneplő Csemadok-család kitüntetettjeinek egyike lehetek; mi több: az ünnepség szervezői engem tiszteltek meg azzal a felkéréssel, hogy a kitüntetettek nevében én szóljak, én mondjam el kapcsolatos gondolataimat. Bevallom: a felkérés óta „azon gondolkodám…”, „mit mondok majd…”, mi legyen az e helyre illő néhány gondolat; az olyan, amelyet a ma díjazottak mindegyike vállalhat. Hogy mi jutott eszembe? Mondom; íme.

   Köszönöm drága szüleimnek édes anyanyelvemet: a magyart. Köszönöm, hogy amint lehetett – hiszen nem mindig lehetett – magyar iskolába járattak, s ezáltal a lelkem magyar lett. Így én ma is úgy érzem – ahogy azt neves földink, Sajó Sándor vallotta –: „magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Továbbá köszönöm a fáklyavivőknek, hogy a dicstelen hontalanság évei után – „megfogyva bár, de törve nem” – nem hagyták veszni a templomot és az iskolát, mi több, csodát műveltek: megalapították a CSEMADOKOT, lángra lobbantották a – felvidéki magyar ember számára utat mutató – fényesen világító fáklyát.

   Úgy érzem és gondolom, hogy a ma díjazottak bármelyike itt e helyen állva, ahol most én állok, a családjának is köszönetet mondana – a bizonyára legtöbbet segítőknek: a megértő, a gondot, a terhet átvállaló feleségnek, férjnek. De úgy érzem, köszönet jár nagyobb családjainknak – az általunk vezetett, a velünk egy húron pendülő „csapatainknak” is, hiszen, ha ők nem lennének, mi sem lehetnénk díjazottak. És azoknak a közösségeknek is kijár a köszönet, akik – mint, itt ma Önök is – jelenlétükkel megtisztelik rendezvényeinket; értelmet adva munkánknak; bennünket újabb tettekre serkentenek. Köszönjük! De ne feledkezzünk meg a mai összejövetel megszervezőiről sem, nekik is köszönjük meg azt a rengeteg önzetlen munkát, amely egy-egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezésével jár. És nagyon-nagyon szépen köszönjük, annak – azoknak, akik bennünket a ma kapott kitüntetésre javasoltak, hogy figyelemmel követik tevékenységünket. És azoknak is kijár a köszönet, akik díjazásunkat jóváhagyták; akik az idén arra bennünket tartottak érdemesnek.

   Mi tagadás: a kitüntetés nagy megtiszteltetés nagy öröm számunkra, de egyben nagy felelősség is. Tudatosítjuk: továbbra is tennünk kell, hogy a fáklya lángja el ne aludjon, világító fénnyel égjen. Mondandóm befejezéséhez közeledve, hadd használjam ki az alkalmat, hadd idézzek – az égbolton fényesen ragyogó (az életem során nekem mindmáig utat mutató) magyar csillagok „üzeneteiből” néhányat megszívlelésre az utánunk jövő nemzedékeknek:

   „Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen / Műved hazánk nagy építményiben / Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot, / Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen / Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc.”

(Vörösmarty Mihály)

   „Ha, romba dőlt is, újra rakható, kert, ház, haza / csak egy a titka, fiadnak kell folytatnia.”

(Illyés Gyula)

   „A nemzetnevelés már az óvodában kezdődik, s más világ lesz, ha már 3 éves korában kezdi tanulni a magyar gyermek (amit oly nehéz megtanulni), hogy nem magunkért élünk, hanem egymásért.”

(Kodály Zoltán)

   És még egy üzenet, a számomra minden idők legnagyobb magyar nevelőjétől, az örök tanítómestertől, Kodály Zoltántól: „Nem az erszény, a lélek üressége a nagyobb baj.”

   Befejezésül, egy Kodály mű sorait kölcsönözve, szívből kívánom: „mint tenger csöppjei, sík mezőnek füvei, oly nagy bőven szálljanak rád – mindnyájunkra, a 70 éves Csemadokra, nemzetünkre – égnek áldási”. Megmaradásunkért!

   Köszönöm, hogy szólhattam, hogy meghallgattak!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  176/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom