<<  38/283 >>

MAGYAR KULTÚRA NAPJA a bicentenárium jegyében

24.1.2023 20:59 | Mézes Rudolf

http://www.terrahirujsag.sk/

   Ebben az esztendőben Himnuszunk születésének 200. évfordulójára emlékezik a világ magyarsága.

   Kölcsey Ferenc 1823-ban, ahogy a ránk maradt kéziraton olvasható, január 22-én fejezte be a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című versének megírását.

   A csillagok találkozásának is köszönhető, hogy a magyar irodalom két jeles személyisége, Petőfi Sándor, a lánglelkű költő, valamint a magyar drámairodalom legjelesebb képviselője, Madách Imre is 200 évvel ezelőtt született.

Ezen kerek évfordulók jegyében kerül sor a Csemadok ezévi első országos rendezvényére, a magyar kultúra napi Országos Ünnepségre, Galántán a Városi Művelődési Központ színháztermében egybekötve a Csemadok – díjak ünnepélyes átadásával.

   A január 22-i országos ünnepséget megelőzően 2023. január 21-én a neogótikus Esterházy kastély Északi tornyában országos rendezvény keretében emlékezünk a két jeles irodalmi nagyság Petőfi és Madách, valamint himnuszunk 200. születésnapjára, mely ünnepség keretében kerül sor az országos esszéíró pályázat eredményének a kihirdetésére.

   1823. január 22-én, Szatmárcsekén a magyarság egyik legnagyobb költője, Kölcsey Ferenc letette íróasztalán a tollat és csak annyit mondott: kész!

   Nem tudhatta azonban, hogy ez az utolsó simítás, mely egy költemény sorait rendezte el, egy egész nemzet sorsára, küldetésére, lelkére lesz kihatással.

   Nem tudhatta, hiszen ahhoz, hogy verséből a nemzet imája legyen, meg kellett születnie Erkel Ferencnek, aki 1844 februárja után megírta Himnusz zenéjét. A feljegyzések szerint az idős Erkel így emlékezik erre vissza: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz.” Valahogy így születnek a csodák a teremtő Isten embert megáldó tehetségének a csendjében és magányában.

   A rendszerváltáskor, 1989-ben a magyar országvezetés a Himnusz születésnapját, január 22-ét a magyar kultúra napjává tette.

   2008. január 22-én, Galántán megtartatott ülésén a Csemadok Országos Tanácsa úgy határozott, hogy 2009-től kezdődően minden év január 22-én, a Himnusz születése napján, a magyar kultúra napján országos szintű ünnepséget rendezzen, a kezdeti években Galántán. Az ünnepi megemlékezés műsorában az ország kiváló együtteseit és szólistáit léptesse fel és kerüljön átadásra a Csemadok legmagasabb kitüntetése a Csemadok Életmű Díj.

   Az eddig megvalósított 14 évfolyam keretébe a magyar kultúra napi országos ünnepségen nagyszámú közönség, az időjárástól függően telt ház, jeles neves hazai és külföldi vendégek jelenlétében eddig 70 személy vehette át alapszervezeteink és területi választmányaink Országos Elnökségünk által jóváhagyott javaslatai alapján hosszú évtizedes eredményes tevékenységük elismeréseként Szövetségünk legmagasabb kitüntetését, a Csemadok Életmű Díjat. Örömünkre szolgál, hogy a kitüntetettek között találhatjuk régiónk, a Mátyusföld 12 jeles személyiségét.

   A Csemadok Országos Elnöksége 2013. október 10-én Nagymegyeren tartott ülésén döntött a Csemadok Közművelődési Díjának a létrehozásáról. A létrehozott díjjal a Csemadok Országos Elnöksége azon kiemelkedő teljesítményt nyújtó szervezőknek, csoportvezetőknek a munkáját kívánják elismerni, akik évek óta sokat tesznek népi, nemzeti kultúránk, értékeink őrzése, ápolása fejlesztése és továbbadása terén.

   A Csemadok Közművelődési Díját 2014-től 56 személy vehette át, akik között ott volt régiónk hét képviselője is.

A már említett ülésen döntött a Csemadok Országos Elnöksége a Gyurcsó István-díj létrehozásáról is. A Szövetség országos vezetése ezzel a díjjal kívánja megköszönni egykori munkatársainak a hosszú évtizedeken keresztül folytatott kiemelkedő, Csemadokban végzett munkát. Példamutató tevékenységéért a Gyurcsó István-díjat eddig Szövetségünk 12 egykori munkatársa vehette át országos ünnepségünkön, Galántán.

   Kulturális Szövetségünk Országos Elnöksége 2017. november 4-én tartott tanácskozásán döntött arról, hogy 2018-tól a Csemadok által létrehozott Fábry Zoltán-díjat a magyarság Kárpát-medencei összefogásáért dolgozó nem szlovákiai személy kaphatja és veheti át a magyar kultúra napjának felvidéki ünnepségén. Ezt a jeles kitüntetést 2018-ban Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnöke, 2019-ben Bokor Béla, a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány alapító elnöke, 2020-ban Erdei Péter, Liszt- és Bartók Béla Pásztory-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díjjal kitüntetett jeles karnagy, 2021-ben Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, 2022-ben pedig Kertész Attila, Liszt-díjas kiváló karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke vehette át.

  Tizenötödik alkalommal sorra kerülő országos ünnepségünkön a Csemadok Életmű Díjjal kitüntetettek sora a következő négy személlyel bővül: Baranyay Alajos (Zsigárd), Csobádi Molnár Magdaléna (Jablonca), Dániel Erzsébet (Nána), Szalay Rozália (Kolozsnéma).

   Az idei ünnepi rendezvényen tizedik alkalommal kerül sor a Csemadok Közművelődési Díjának az átadására. 2023-ban ebben a kitüntetésben részesül: Balogh László Nyárasdról, Botló Péter Nemeskosútról, Demko Mária Nagyidáról, Gál László Kamocsáról és Kelemen Mária Ipolyszécsénykéről.

   A Gyurcsó István-díjat ebben az évben a Csemadok Országos Elnökségének a döntése alapján Galcsík Károly, a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának az egykori titkára kapja.

   A Csemadok örökös díszelnökéről elnevezett Fábry Zoltán-díjat ebben az évben Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a Szolyvai Emlékpark felelős titkára, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének a külső tagja veheti át.

   A díjazottaknak ezúton is gratulálunk és további tevékenységükhöz sok sikert kívánunk!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  38/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom