Hőség ide vagy oda, a megbecsültek júliusban is keresték az izgalmakat, ezúttal Csehország felé vették az irányt: Luhačovicébe és Kroměřížbe látogattak el.
Az egyik legszebb cseh fürdőváros, Luhačovice, az erdők között, a Fehér Kárpátok lábánál bújik meg. Tizenhat savas és egy kénes forrásával Európa legjobb gyógyfürdői közt tartják számon. Mind közül leghíresebb a Vincentka, amely a fürdő háromszáz éves fennállása óta adja jótékony és gyógyító természetes ásványforrásait. Aki csendre vágyik és egy gyönyörű helyen szeretne sétálni, pihenni vagy a környéken kirándulni, az jöjjön el ebbe a festői kisvárosba.
Kroměřížt 1997-ben választották Csehország legszebb történelmi városának, majd egy évvel később az Érseki kastély a virágoskerttel és a 64 hektáros kastélyparkkal felkerült a tekintélyes UNESCO Világörökség listájára. A város rendszeresen ad otthont zenei fesztiváloknak, kiállításoknak, kongresszusoknak és konferenciáknak. Aki erre jár, feltétlenül látogasson el az Érseki kastélyba, és csodálja meg a belső tereket, amelyeket olyan klasszikus filmekből ismerhet, mint például Miloš Forman Oscar-díjas Amadeus című filmje vagy a Pokolba a hercegnővel című cseh mesefilm.
A kastélypark történelmi fái kellemes hűvöst biztosítottak a nyári melegben, a parkban közlekedő kisvonatra felülve pedig érdekes információkat tudtunk meg a hely nevezetességeiről. Még egy kis kávé, limonádé vagy finom cseh sör a Főtéren, és indulás haza.
Augusztusban, bízva a nyári melegben, Balatonfüredre látogatunk, sétahajózni és strandolni fogunk, majd szeptemberben vár ránk Visegrád.
További információkért keressék munkatársainkat a galántai irodánkban, a nyári nyitvatartási napokon, a délelőtti órákban: augusztus 6., 8.,13., 19., 20., 22. és 27., vagy telefonon: 0905 30 38 60, 0915 46 45 10.
Menü |